Több millió autópálya-matrica jár le holnap

Fontos határidő lesz holnap, 3,3 millió tavalyi évre vásárolt autópálya-matrica jár le január 31-én a  Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint. Érdemes figyelni, mert komoly bírságot is bezsebelhetünk, ha érvényes matrica nélkül használjuk a fizetős útszakaszokat. Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató tájékoztatása szerint a tavaly decemberi előértékesítés keretében, és idén január 28-ig valamivel több mint 1,3 millió éves e-matricát vásárolt, aminek 28 százaléka országos, 72 százaléka pedig vármegyei jogosultság. Ez azt mutatja, hogy a 2023-ra vásárolt évesmatrica-mennyiség 60 százalékát még nem vették meg a közlekedők az idei évre – ismertették a közleményben.…

Tovább olvasom

Első hely: a közelben sehol sem adják drágábban az éves autópálya-matricát, mint nálunk

Bármelyik irányba indulunk Európában, amennyiben az adott országban árusítanak éves autópálya-matricát, az mindenhol olcsóbb, mint nálunk. Előre megyünk, nem hátra. A környező országokban a 10 napos matrica ára is csak egyetlen helyen drágább pár forinttal, mint a magyar útdíj – írja a Hvg.hu. A napokban többen felkapták a Csehszlovák Kém nevű közösségi fiók képernyőfotóját, amely szerint mind Ausztriában, mind Csehországban kevesebb mint feleannyiba kerül az éves autópálya-használati díj, mint Magyarországon. A kép ugyan nem stimmel – még az emelt, 2023-as árakon és a jelenlegi, történelmien gyenge euróárfolyamon sem 181, hanem 120,8 euró…

Tovább olvasom

Döntés: be kell vezetni az egynapos autópálya-matricát az egész EU-ban!

Az Európai Unió területén minden országnak kötelező bevezetnie az egynapos matricát. Nincs helye mérlegelésnek. A Jobbik már 2017-ben megpróbált erről javaslatot benyújtani a parlamentben, de nem meglepő módon a kormány azt is lesöpörte. Most viszont ez egy EU-döntés, kötelező érvényű. Az Európai Parlament jóváhagyta az egynapos sztrádamatrica bevezetését az egész Európai Unióban – írja a Parameter.sk. A módosítást javasló képviselők a lap szerint ezt azzal indokolták, hogy értelmetlen dolog egyhetes vagy havi matricát vásároltatni az autósokkal akkor is, ha csak átutazóban vannak, és például csak fél órát használják az autópályát valamelyek…

Tovább olvasom

Alaposan drágul az autópálya-matricák díja a jövő hónaptól

Követi az inflációt. Csak a fizetésünk és a nyugdíjunk valahogy nem annyira. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 45/2020. (XI. 28.) ITM tavaly életbe lépett rendelete alapján minden évben inflációkövető módon újraszámolják a következő évre vonatkozó autópálya-matricák árát, illetve a pótdíjak és pótdíjkülönbözetek mértékét is. Már elindult az elővásárlás is: december elejétől megvásárolható a jövő évi megyei és országos autópálya-matrica. A KSH augusztusban 4,9 százalékos inflációt mért, így a D1 kategóriába tartozó autósok 10 napos matricája 3640 helyett jövőre 3820 forintba kerül majd, míg a havi e-matrica díja 4970-ről 5210…

Tovább olvasom