Jogtalanul listázták az Avalon természetvédelmi területre szánt szállója ellen tiltakozókat

Tavaly novemberben mutatta be az új látványterveket a tatai Öreg-tó partjára tervezett szállodáról a beruházó Avalon Park Kft. Elmondták például, hogy csökkentenék az épület magasságát, 120 helyett 95 szobával számolnak, a szálloda épületét pedig minden oldalról zölddel borítanák. Az Építészfórum beszámolója szerint a hajdani lovarda épületénél továbbra is nagy beépítésre készülnek, de a hotel és a wellnessrészleg nagy része lépcsőzetesen illeszkedne a tájba. Tóth Róbert ügyvezető ígérete szerint a Natura 2000 természetvédelmi terület jellege semmiben sem fog sérülni. Az Öreg-tó 1977-ben lett természetvédelmi terület, 1989-ben pedig a Ramsari Egyezmény által védett…

Tovább olvasom

Futni hagyják Mészáros Lőrincet?!

Megszüntette a nyomozást a rendőrség a 2019 őszén súlyos környezetkárosítást okozó, Mészáros Lőrinc-féle Viresol keményítőgyár ügyében. A Párbeszéd panasszal él a nyomozást megszüntető határozat ellen: mivel a környezetkárosítás letagadhatatlan, sőt arról hatósági okirat is született, az oligarchát védeni próbáló rendőrség sem tehet úgy, mintha semmi sem történt volna. Mészáros keményítőgyárát 2019 februárjában Orbán Viktor avatta fel; a beruházáshoz az állam 6,2 milliárd forint közpénzt adott. Az üzem 2019 őszén súlyos környezetkárosítást okozott: a légszennyezés miatt dolgozók kerültek kórházba, a közeli patakban halpusztulás történt, és talajszennyezést is megállapított a katasztrófavédelem. A…

Tovább olvasom

Ezentúl többször használható textiltasakokban vásárolhatunk pékárut az egyik áruházláncban

Az Auchan áruházlánc környezetbarát csomagolás termékköre tovább bővült, már a pékárut is textiltasakban vihetjük haza. A kétféle méretben megvásárolható, praktikus és mutatós tárolók moshatók, így többszörösen is felhasználhatók. A mosható, többször használatos biopamut tasakok két méretben (30×30, illetve 30×45 cm) változatban érhetők el, 299 és 349 forintos áron. Az újrafelhasználást a vállalat praktikus megoldással segíti. A vonalkód a tasak oldalán található, így az első használatot követően levágható. A terméket az Auchan csomagolásmentesen helyezi ki az áruházakba, amivel szintén erősíti a környezetvédelem irányába tett lépéseit. Emellett pedig praktikus megoldás is, hiszen a vásárlók azonnal…

Tovább olvasom

Itt a lehetőség adományként megszabadulni a régi mobiltelefonoktól

Negyedik éve fut a „Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, amelyet a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdetett meg. Az idei első kampányszakaszban 2021. május 1. – június 30. között buzdítják a szervezők a gyűjtésben részt vevőket, hogy készítsenek vagy vásároljanak dobozokat és kezdjék vagy folytassák a gyűjtést – írja a dontwasteit.hu. A kampány egyre népszerűbb, 2018 óta több mint 640 helyszínen, összesen 2,5 tonna mobiltelefont gyűjtöttek a résztvevők. A gyűjtést sok helyen, a 2020-21-es COVID-19 veszélyhelyzet alatt is folytatták.…

Tovább olvasom

Görömbölyön másfél óra szemétszedéssel púposra pakoltak egy konténert

Görömbölyi gyerekek és felnőttek indultak útnak vasárnap, hogy megtisztítsák a lakóhelyükhöz közeli természetvédelmi területet a szeméttől – számolt be a Minap. A Tárogató utcáról, a Madár utcából, a Szőlő utca lakói, a Hordó utcaiak, a Cserép utcabeliek, a Felhő utca, a Lehár utca és a Ginzery utca apraja-nagyja szedte a szemetet környezetében. A résztvevők nagy része 12 éven aluli gyermek volt. Másfél óra alatt szedték tele a konténert. Találtak elhasznált háztartási gépeket, autó gumiabroncsokat és rengeteg műanyagot. – írták.

Tovább olvasom

Több, mint ezer tonna illegális hulladék felszámolására nyert pénzt Miskolc városa

A Miskolc Holding Zrt. sikeres pályázatot nyújtott be a „Tisztítsuk meg az Országot!” című projekt első ütemére, melynek pályázati felhívását az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. útján tette közzé a tavalyi év során. A pályázat célja az ország területén található illegális hulladéklerakók felszámolása. A pályázatra a Miskolc Déli Ipari Park egyik ingatlana került benyújtásra, melynek területén régóta fennálló probléma az illegális hulladéklerakás. A pályázat keretében az adott ingatlanon fellelhető illegális hulladék kerül majd elszállításra, melynek mennyisége előzetesen megbecsülve, nagyságrendileg 1000-1200 tonna. A Miskolc Holding Zrt. a…

Tovább olvasom

Megnyílt Miskolc első csomagolásmentes boltja

Immár Miskolcon is elérhető a környezettudatos bevásárlás, ugyanis megnyílt a város első csomagolásmentes boltja. A GreenDale ABC-t a megyei rendőrkapitányság mellett találhatják meg az érdeklődők. A fővárosban és több nagyvárosban az ehhez hasonló üzletek már nem számítanak újdonságnak, az igény azonban Borsodban is ugyanúgy jelen van. Ez adta az ötletet a tulajdonos elmondása szerint. A csomagolásmentes boltok lényege, hogy a vásárlók kimérve szerezhetik be a szükséges élelmiszereket, tisztálkodási és tisztítószereket, hiszen ma már a hulladékot nem elég szelektíven gyűjteni, a legjobb, ha nem is termelődik. A kezdeményezésről a MINap Online…

Tovább olvasom

Mégsem eléggé környezetvédők a hibrid autók?

Úgy fest, a plug-in hibrid autók nem tesznek jót a környezetnek, és az egyre szigorodó európai szabályozások miatt az autógyártók fokozatosan leállíthatják a gyártásukat. Egy uniós tervezet megtiltaná a gyártók számára, hogy 2025 után fenntartható befektetésekként jelöljék meg a plug-in hibrid autókra irányuló fejlesztéseket, ami távol tarthatja a befektetőket. Emellett a szennyező anyagokra, például a nitrogén-oxidok kibocsátására vonatkozó szigorodó szabályok is megnövelhetik az ilyen autók gyártási költségeit – írja a Reutersre hivatkozva a Forbes.hu. A reformok célja, hogy minél jobban felgyorsítsák a teljesen elektromos autókra való átállást és ezzel együtt a…

Tovább olvasom

Vigyázzunk a méhekre, nélkülük nincs élet

A méhek egészsége az emberiség életben maradásának záloga. A beporzórovarok közül a növénytermesztésben a méheknek van a legnagyobb szerepe, nélkülük az emberek és állatok számára termesztett gyümölcsök, bizonyos zöldségek és takarmánynövények nem teremnének, így veszélybe kerülne az élelmiszerellátás. A méheknek köszönhetjük az ételeink jelentős részét, hiszen az élelmiszer-növényeink és a vadon élő növények 90 százaléka a méhek beporzása által terem és szaporodik. De miért is olyan fontosak a méhek? A méhek 50 millió éve élnek a Földön. Ők felelősek 250 000 növényfajnak a beporzásáért. Ez a növényvilág 75 %-a. Az…

Tovább olvasom

Miskolcon is megtartják a Föld óráját

Idén is csatlakozik Miskolc városa a Föld órája nevű kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás és az energiapazarlás problémakörére. A Föld óráját 2007 óta minden évben március utolsó szombatján tartják – kivéve, ha az egybeesik nagyszombattal. A WWF által indított figyelemfelhívó akcióban rendszerint emblematikus épületek borulnak sötétbe 2008 óta már szerte a világon. A szervezők évről-évre arra kérik a résztvevőket, hogy egy órára kapcsolják le valamennyi lámpájukat, kapcsolják ki valamennyi elektromos fogyasztójukat otthonukban, vagy abban az intézményben, létesítményben, amely csatlakozott a kezdeményezéshez. Miskolcon idén a Városházán kapcsolják…

Tovább olvasom