Leszavazta a fideszes többség a tavak védelméről szóló civil határozati javaslatot

Megosztás

Indoklás nélkül leszavazta az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának fideszes többsége a magyarországi tavak védelméről benyújtott ellenzéki javaslatot, amit a Nagy Tavak Koalíció nevű civil összefogás fogalmazott meg. A javaslat így nem kerül az Országgyűlés elé.

határozati javaslatban többek közt az szerepel, hogy az Alaptörvény szellemének megfelelően biztosítania kell a kormánynak, hogy „a jelen nemzedékek területhasználati jogai csak addig terjedhessenek, ameddig azok sem magukat az önállóan is védelemben részesítendő természeti értékeket, sem pedig a jövő nemzedékek érdekeinek megóvását nem veszélyeztetik”.

Elfogadása esetén a javaslat arra kötelezte volna a kormányt, hogy biztosítsa az átláthatóságot és az információhoz való hozzáférést a tó menti beruházásokkal kapcsolatban. Biztosítania kellene ezenkívül, hogy a Balaton, a Fertő tó, a Tatai Öreg-tó és a Velencei-tó mentén ne történhessenek a természeti és kulturális örökségünket károsító beruházások, valamint ne történhessenek olyan változások a települések helyi építési szabályozásában, amelyek káros beruházások megvalósításához vezethetnek.

Áder Jánoshoz fordulnak, hogy segítse elő a Nagy Tavak Koalíció javaslatainak beemelését a jogrendszerbe.

– közölte Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese. 

via Telex

Kapcsolódó cikkek