Különleges helyszín, el ne feledjük, már csak két és fél nap és jön a várva várt esemény, a fantasztikus Republic-számokkal. A Vasgyári Közösségi Ház kerthelyisége várja az érdeklődőket.
Tovább olvasomCímke: koncert
Vajon megbirkózik Miskolc két nagy rockfesztivállal?
Az 1973-as miskolci Rockfesztivál ötvenedik évfordulójának alkalmából két nagyszabású eseményt rendeznek Miskolcon, alig egy hét különbséggel. Június első hétvégéjén a Diósgyőrfeszten, majd egy héttel később a Lovagi Tornák Terén, a Rock 50 című rendezvényen csápolhatunk. Nagy kérdés, bírja-e majd pénztárcával és energiával a borsodi megyeszékhely közönsége a hirtelen ölébe hullott lehetőségeket, vagy „felfalja” egymást a két esemény?
Tovább olvasomÉrkezik a Boglya Feszt, a Tisza-tavi öko-művészeti fesztivál
Öt település, tucatnyi zenés előadó, egyedülálló falusi és közösségi programok, valamint számos helyi mesterség bemutatkozása várja a fiatalokat és családokat a Tisza-tó partján első ízben megrendezendő fesztiválon.
Tovább olvasomÖt nap és hetven ingyenes program a Déryné Fesztiválon
Öt napon át, tizenegy helyszínen, több mint hetven ingyenes program várja a kultúra szerelmeseit július 19. és 23. között Sátoraljaújhely és környékén, a Déryné Fesztiválon. Fellép többek között a Csík zenekar, a Bohemian Betyars, Balkan Fanatik, Besh o droM, valamint a Budapest Jazz Orchestra.
Tovább olvasomGeológiai előadásokkal és koncertekkel folytatódott a városnapi programsorozat
Szombaton pedig többek között városjárás lesz a program a Miskolc Hét keretein belül.
Tovább olvasomKoncerttel gyűjt pénzt azoknak, akiktől a vakvezető kutyáját kapta
Különleges jótékonysági koncertet rendeztek pénteken a Nádor teremben. A telt házas előadáson a zene mellett a vakvezető kutyák kerültek középpontba, hiszen a szervezők a bevétellel a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolát támogatták. A zongoraest szervezője és egyben előadója Kövecs Ágnes zongoraművész és Kardon Annamari volt. Annamari közvetlen közelről érintett abban, hogy minél több támogatást kapjon a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola, hiszen itt képezték hű társát, Szikrát. A vakvezető kutyák képzését adományokból és adó 1% felajánlásokból teremti elő az alapítvány, ezért nagyon hálásak a két elkötelezett művésznek. A 330 ezer forint adományt…
Tovább olvasomMiskolcon koncertezik a nemzeti ünnepen Deák Bill Gyula
Március 15-én a borsodi megyeszékhelyen lép fel a „blueskirály”. Március 15-én Miskolcon az ünnepi program részeként ad koncertet Deák Bill Gyula a Szent István téren – olvasható a jövő szerdai fellépés Facebook-eseményének leírásában. A koncert a kiírás szerint 16:00-tól 17:15-ig fog tartani. A szervezők külön kihangsúlyozták, hogy a koncert ingyenes lesz. Deák Bill Gyula Artisjus-díjas magyar blues-énekes, aki gyakran „a magyar blueskirály” jelzővel illetik, de Bill Kapitánynak vagy egyszerűen csak Billnek is szokták szólítani. Előbb a Hobo Blues Band tagjaként, majd szólópályára lépett, és aratott nagy sikereket. Néhány éve a…
Tovább olvasomMa rajtol a Kocsonyafesztivál – mutatjuk a részletes programot
Több éves kihagyás után a mai napon startol a Kocsonyafesztivál Miskolc belvárosában. A háromnapos rendezvényen gazdag étel- és italkínálattal várják a vendégeket az árusok, a szervezők emellett számos kulturális programmal gondoskodnak a jó hangulatról, valamint a fesztivál részeként tartják meg a kétnapos régiségvásárt is, melynek a Hősök terén lesz a központja. Az Avasi Kvaterka révén a történelmi Avas (a Bortanya és a Rácz sor környéke) is fesztiválhelyszín lesz, ahol hangulatos jazz zene mellett élvezhetik a finom borokat és a különböző gasztroléményeket. A fesztivál fő helyszíne a belváros, azonban máshol is…
Tovább olvasomPéntek este hazatér az EDDA
A DVTK Arénában ad koncertet a miskolci zenekar, már csak péntek estig kell várnunk erre. Pataky Attiláék november 11-én, pénteken este hétkor a DVTK Arénában lépnek fel, hazatérve ezzel Miskolcra. Az Edda frontembere interjút adott, a részletekről a Minap.hu számolt be. Miskolci Napló: Ha azt mondom:2021. július 2., erről mi jut az eszedbe?Pataky Attila: A 70. születésnapom. Felemelő pillanat volt, amikor az Arénában az Edda-táborral közösen megünnepeltük 2021. december 28-án. Ez volt a csúcsok csúcsa, a leg-leg, 48 év a hátam mögött, bennem, bennünk. Fantasztikus élményt jelentett a majd három órás…
Tovább olvasomMa este szolidaritási koncertet tartanak a pedagógusokért
A Kossuth téren az oktatásért és a kirúgott pedagógusokért mozdulhatunk meg este 19 órakor. A tüntetések már napközben is tartanak, a szolidaritási koncert este kezdődik. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A Facebookon is meghirdették az eseményt, íme a részletek: „Tanítani akarunk, de nem mindegy, hogyan!” – koncert és tüntetés az oktatás megmentéséért! Álljunk ki együtt a gyerekek jövőjéért, az oktatásban dolgozók megbecsüléséért és a sztrájk jogáért! Október 5-én, szerdán a Tanítanék Mozgalom és a noÁr Mozgalom közös koncertet és tüntetést szervez, ahol kiállunk az oktatásban dolgozók mellett. A koncertek…
Tovább olvasom