Müller Cecília szerint mindegyik vakcina hatásos, ezért azt kéri, ne válogassanak az emberek

Megosztás

Csaknem 3 ezer körül van már a napi új fertőzöttek száma, több mint 88 ezren vannak most pozitívak, ami óvatosságra int minket, és arra szorgalmaz, hogy továbbra is be kell tartani a szabályokat – mondta Müller Cecília az operatív törzs hétfői tájékoztatóján, amelyről az Index tudósított.

Müller elmondta: Magyarországon már 378 főnél kimutatták a brit mutációt, 34 ember pedig a koronavírus egyéb variánsát kapta el. Müller Cecília azt mondta, ennek járványügyi szempontból nincs nagy jelentősége, mégis óvatosnak kell lenni, mert a brit variáns már közösségi fertőzésnek indult.

“Minden védőoltás, ami Magyarországon van, az hatásos a brit variáns ellen is” – jelentette ki az országos tisztifőorvos. Véleménye szerint a most következő két hét nagyon fontos, mert több vakcinát be fognak beadni, mint amennyit eddig összesen beadtak. Szerinte jó helyen állunk az EU-ban, mert míg ott 3,9 százalékos átoltottság, addig Magyarországon 4, 6 százalék.

“Ne válogassanak a vakcinák között, mindegyik hatásos” – hangsúlyozta Müller Cecília, aki arról is beszélt, hogy a kínai vakcinával már a héten olthatnak, 18 év felett bárkinek adható. Tipikus oltási reakciók előfordulhatnak, de fertőzést vagy megbetegedést nem okoz, a szakemberek abban bíznak, hogy magasabb és hosszabban tartó védelmet biztosít. Előnye az, hogy jelentős, erős immunválaszt vált ki, a magyar fejlesztésű vakcinát is ezzel a technológiával tervezik elkészíteni – mutatott rá.

Index.hu

Hozzászólások

Related posts