Orbán: Egyelőre nem lehet beszélni könnyítésről

Megosztás

Egy könnyítésről születhet csak döntés, miközben a miniszterelnök bízik benne, hogy jövő héten ő is sorra kerülhet az oltási programban.

Egyelőre nem várható könnyítés – idézi a Telex Orbán Viktor a Facebookon közzétett szerdai videójában elhangzott szavait. A kormányfő a járványügyi szakemberekkel történt konzultációk második fordulóját követően posztolt egy rövid felvételt.

Mint mondta, fontos nap a mai, mert megkezdődik az oltás a kínai Sinopharm-vakcinákkal. Neki is reményt ad, mondta, hogy valamikor a jövő héten talán a „védekezés irányítói is sorra kerülhetnek”.

„A helyzet nem könnyű” – mondta, majd kitért arra, hogy miközben a vakcinaszállítmányok érkezése egyrészről biztató esemény, a harmadik hullám fenyegetése kevésbé az, így arra kért mindenkit, hogy oltassa be magát.

Elhangzott az is, hogy egyetlen könnyítésként fontolgatják, hogy a mostanra nyolcvan százalékban átoltott idősotthonok lakói számára valamiféle megoldást találjanak az izoláltságra, őket ugyanis (még) nem látogathatják a szeretteik.

Telex.hu

Hozzászólások

Related posts