A Facebookon jelentette be a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, hogy 2022-ben nem indul egyéniben a miskolci választókerületében, ahol 2018-ban csupán néhány szavazattal maradt le a Fidesz jelöltjétől. A párt helyette Szilágyi Szabolcsot indítja az előválasztáson. „Borsod 1-es számú választókörzete kiemelten fontos a számomra, hisz 2018-ban a Jobbik jelöltjeként mindössze 127 szavazattal maradtam le a Fidesz jelöltje mögött” – írta Jakab. „2022-re mindvégig úgy tekintettem, mint a revans évére. És az is lesz. Nekem azonban ma már nem csak ebben a választókörzetben, hanem az ország mind a 106 körzetében revansot kell vennem az…
Tovább olvasomCímke: Jobbik
A Jobbik is beállt a Momentum által indított Szél Bernadett mögé
Szél Bernadettet, a Momentum által jelölt független képviselőt támogatja a Jobbik az ellenzéki előválasztáson – számolt be a Telex.hu Jakab Péter pártelnök Facebook-posztban történt bejelentése alapján. Mint írja, „Ha van ellenzéki képviselő, aki megérdemli a Jobbik támogatását, az Szél Bernadett. A közélet megtisztításáért végzett küzdelme, szakmaisága és alázata példamutató, szükség van rá az új országgyűlésben”. Szél Bernadett Pest megye 2. számú választókerületében indul, ez Budakeszi és Budaörs környéke, a jelenlegi képviselője a parlamentben a fideszes Csenger-Zalán Zsolt. Ő 2018-ban szoros versenyben, 1%-on belüli különbséggel előzte meg a választáson az akkor…
Tovább olvasomA Jobbik Márki-Zay Pétert támogatja
Márki-Zay Pétert, Hódmezővásárhely jelenlegi polgármesterét támogatja a Jobbik Csongrád-Csanád megye 4-es számú választókörzetében az ellenzéki előválasztáson – közölte a párt. A közleményben emlékeztetnek, hogy Márki-Zay korábban „az összefogás fegyverével először győzte le a Fideszt, Hódmezővásárhely polgármestereként pedig iszonyatos kormányzati ellenszélben is állja a sarat” ezért a párt szerint ebben a választókerületben a polgármester lehet „a kormányváltás kulcsa”. Márki-Zayt az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom indítja. Csongrád megye 4-es számú választókörzetében a DK nevezett meg még saját jelöltet, Mucsi Tamást indul az előválasztáson. A győztesnek vélhetően Lázár Jánossal kell majd szembenéznie…
Tovább olvasomA Jobbik Kunhalmi Ágnest támogatja az előválasztáson
A Jobbik elnöke jelentette be Kunhalmi támogatását.
Tovább olvasomElőválasztás Miskolcon: Online kerekasztal az ellenzéki pártok képviselőivel – videó
A Függetlenek-SZIVE a miskolci választópolgárok minél szélesebb körű tájékoztatása érdekében immáron a hetedik alkalommal rendezett újabb közéleti beszélgetést, melyen a hat ellenzéki koalícióban részt vevő párt helyi képviselőit hívta meg. A hat ellenzéki párt megállapodott abban, hogy előválasztás útján döntsék el minden egyéni választókerületben, hogy ki indulhasson ‘22-ben élesben a Fidesz jelöltje ellen, valamint ki legyen az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje. A legutóbbi virtuális kerekasztalon az összefogásban együtt dolgozó 6 ellenzéki párt miskolci képviselőjét látták vendégül: Demokratikus Koalíció (DK) – Solymosi Árpád Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) – Badány Lajos Momentum…
Tovább olvasomA Jobbik feljelenti Hollik Istvánt, a Fidesz szócsövét rémhírterjesztésért
Nemrég derült ki, hogy Orbán Viktor és kormánya országos méretű telefonos lejáratókampányt kezd az ellenzéki pártok ellen, ahol azok „oltásellenességére” hívják majd fel a figyelmet. Az ellenzék azonban többször is kiemelte már, hogy a kormány hazudik és ezt a hazugságot kívánja mindenki fejébe beültetni. A Jobbik szerint ez már régen rémhírterjesztés. A párt szerint az Orbán-kormány zaklató hazugságkampányt folytat, hogy elterelje a figyelmet a halálozási adatokról. A Jobbik feljelentést tesz a kormánypártok telefonos tájékoztató kampánya miatt, mert azt úgy értékeli: „zaklató gyűlöletkampányban terjesztenek rémhíreket Orbánék”. Az ellenzéki párt közleményében azt írta:…
Tovább olvasomA Momentum, a Jobbik és az MSZP is reagált a kormány oltásellenes vádjára
Miközben a magyar kormány március végére berobbantotta az oltási kampányát, és valóban hihetetlen mértékben felgyorsult itthon a koronavírus elleni vakcinák beadásának folyamata, az utóbbi időben egy újfajta kommunikációt is elkezdett alkalmazni. A kormányoldalról ugyanis az elmúlt hetekben gyakran hallhattunk a teljes ellenzéket nyíltan oltásellenességgel és ezen keresztül az emberek életének veszélyeztetésével vádló megjegyzéseket, például Orbán Viktor Kossuth Rádiós megnyilvánulásai között is. Az ellenzéki pártok év elején valóban felszólaltak a keleti vakcinák beszerzése ellen, azonban ez csupán az Európai Gyógyszerügynökség által be nem vizsgált oltóanyagokra vonatkozott. A kormány azóta viszont egy teljes kommunikációs stratégiát épített fel az ellenzék…
Tovább olvasomA Jobbik úgy gondolja, hogy Orbán a hazai Eb-meccsekhez igazíthatta az enyhítés időpontját
A Jobbik egy Facebook-posztban mutatott rá néhány érdekes egybeesésre a lazítást illetően. Az ellenzéki párt szerint ugyanis felmerül a gyanú, hogy a járványügyi lazításokat a foci Európa-bajnokság meccseihez igazította a kormány. Mint arra korábban rámutattak: a kormány épp azelőtt jelent be indokolatlan járványügyi lazítást, hogy jelezni kellene az UEFA felé, hány nézőt fogad Budapest az itt rendezendő Eb-meccsekre. Márpedig az UEFA elnöke néhány hete úgy nyilatkozott, hogy ahol nem lesznek nézők, attól elvehetik a rendezési jogot az idén Európa-szerte megrendezett tornán. „Azt tudjuk, hogy a focimániás „felcsúti csodacsatár”, vagyis Orbán…
Tovább olvasomFelmérés: Egálban a Jobbik, a DK és a Momentum, az ellenzéki összefogás vezet a Fidesz előtt
A Republikon Intézet márciusi pártpreferencia-kutatásából – amelyet a Telex szemlézett – számos érdekesség kiolvasható. A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült március 18-25 között, és nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. Az eredmények alapján a DK, a Jobbik és a Momentum immár fej-fej mellett, 9 százalékon állnak a teljes népesség körében, miután a DK vesztett, a Jobbik pedig nyert 1 százalékpontot; a Momentum támogatottsága nem változott. A három nagyobb ellenzéki pártot az MSZP követi 6 százalékkal; a Párbeszéd, az MKKP, az LMP, valamint a…
Tovább olvasomKutatás: A Jobbik és Jakab Péter a legnépszerűbb az ellenzéki oldalon
Először közölt országos politikai közvélemény-kutatást a Civitas Intézet nevű tanácsadó cég, amelyet Kész Zoltán, volt független parlamenti képviselő vezet – írja a 444.hu. A Civitas felmérése március 5.-11. között készült, 1007 ember megkérdezésével, a kutatók szerint a hibahatár +/-3,2 százalék lehet. Az utóbbi időben megjelent közvélemény-kutatási eredményekhez képest a Civitas magabiztosabb Fidesz-fölényt mért, illetve szerintük nem a DK, hanem a Jobbik jelenleg az ellenzék legerősebb pártja. Egy mostani választáson részvételüket biztosra ígérők (a válaszadók 71%-a) közül 54% szavazna a Fidesz-KDNP-re, 40% pedig az ellenzéki összefogás hat pártjának valamelyikére, illetve kizárólag akkor…
Tovább olvasom