A Jobbik is beállt a Momentum által indított Szél Bernadett mögé

Megosztás

Szél Bernadettet, a Momentum által jelölt független képviselőt támogatja a Jobbik az ellenzéki előválasztáson – számolt be a Telex.hu Jakab Péter pártelnök Facebook-posztban történt bejelentése alapján. Mint írja, „Ha van ellenzéki képviselő, aki megérdemli a Jobbik támogatását, az Szél Bernadett. A közélet megtisztításáért végzett küzdelme, szakmaisága és alázata példamutató, szükség van rá az új országgyűlésben”.

Szél Bernadett Pest megye 2. számú választókerületében indul, ez Budakeszi és Budaörs környéke, a jelenlegi képviselője a parlamentben a fideszes Csenger-Zalán Zsolt. Ő 2018-ban szoros versenyben, 1%-on belüli különbséggel előzte meg a választáson az akkor még az LMP színeiben, de többpárti ellenzéki támogatással induló Szélt. 44,3% a 43,5% ellen volt az arány, az akkor külön induló jobbikos jelölt 8,3%-ot vitt.

Nem Szél az első párton kívüli jelölt, akit támogat a Jobbik: az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, az LMP-s Csárdi Antal és Demeter Márta, a párbeszédes Szabó Tímea, vagy legutóbb a hódmezővásárhelyi polgármester Márki-Zay Péter mögé szintén beálltak.

Telex.hu

Kapcsolódó cikkek