Szakszerűtlenül használt ózongenerátor okozta a problémát a bőcsi intézményben. Több tanár lett rosszul november 24-én a bőcsi általános iskolában, mert az egyik dolgozó bekapcsolt egy ózongenerátort a tanári szoba melletti helyiségben, tanítási idő alatt – írja az RTL Klub Híradó tudósítására hivatkozva a Borsodihir.hu. A pedagógusoknak fájt a fejük, szédülésre és hányingerre panaszkodtak. Az iskola azért vásárolta az ózongenerátort, hogy a járványhelyzetben hatékonyan fertőtleníthessék az épületet. A szerkezetet az igazgatóhelyettes kapcsolta be, mert fertőtleníteni akarta irodáját, miután az intézmény több dolgozójáról is kiderült, hogy koronavírussal fertőződtek. A tankerület szerint szakszerűtlenül…
Tovább olvasomCímke: iskola
Tömegesen tesztelik a pedagógusokat – de mi történik, ha valakinél pozitív eredmény születik?
Jelenleg az a probléma, hogy nincs két egyforma reakció, nincs egyértelmű protokoll, a kontaktkutatás pedig véletlenül sem egyformán működik, ahol egyáltalán működik. Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján kérdezték meg újságírók Müller Cecíliát, hogy van-e kontaktkutatás a pozitív pedagógusok esetében, és hazaküldik-e az osztályaikat. A tisztifőorvos elmondta, a pozitív mintát adó pedagógusokat izolálják, majd jelentkezniük kell a háziorvosuknál. A hatóság így értesül a fertőzésről, és ekkor kezdődhet a kontaktkutatás. Mindig az adott helyzetben dől el, hogy kit tekint a hatóság szoros kontaktnak. Az iskolák vagy az érintett osztályok sorsáról az oktatási hatóság dönt. Amint…
Tovább olvasomMegkezdődött a pedagógusok tesztelése – egy iskolában máris rendkívüli szünetet rendeltek el 9 pozitív eset miatt
Előre lehetett sejteni, hogy lesznek problémák és olyanok is pozitív eredményt hoznak, akik tünetmentesen nem is gondolták, hogy fertőzhetnek. Alapvetően a dolgozók nagy százaléka nem is veti alá magát a tesztelésnek (többek között az alacsony táppénz miatt), ahol pedig folyik a tesztelés, többen is váratlanul kiesnek a pedagógusok közül. Megkezdődött hétfőn az iskolai és óvodai, bölcsődei dolgozók ingyenes tesztelése országszerte. Azonban nem minden dolgozó vett részt a tesztelésen: a kisteleki óvodában például csak a dolgozók 57 százaléka teszteltette magát. A település polgármestere az RTL Híradójának nyilatkozott, mint mondta, megdöbbentette, hogy…
Tovább olvasomRengeteg borsodi település nyert a pályázaton – iskolafelújítási hullám indulhat el
Összességében közel félmilliárd forintot nyertek a borsodi települések. Harminc helyen kezdődhetnek el hamarosan az iskolafelújítások. Harminc borsod-abaúj-zempléni település iskolájában végezhetnek felújítást összesen mintegy 461 millió forint értékben – derül ki a Magyar Falu Program internetes oldalán közöltekből. A kormányzati segítségre tankerületek pályázhattak, de csak 5 ezer lakos alatti települések – önkormányzati tulajdonú – oktatási intézményei jöhettek számításba. A pályázati kiírás értelmében a pénzből felújítás, korszerűsítés, valamint azokkal összefüggő eszközbeszerzések finanszírozhatók. A cél a kisebb települések népességmegtartó erejének növelése, a helyi identitástudat erősítése. Alább a nyertes pályázók listája a megyéből. Bódvaszilas:…
Tovább olvasomMár 200-nál is több óvodában van rendkívüli szünet a járvány miatt
208 óvodában és 37 általános iskolában rendkívüli szünetet, 217 általános iskolai osztályban és 22 általános iskolában digitális tanrendet rendelt el az operatív törzs – derült ki pénteken. Az operatív törzs közlése szerint a bölcsődék, az óvodák és az általános iskolák a 8. osztályig a megszokott rend szerint nyitva tartanak, a speciális intézményi védelmi intézkedéseket az igazgató határozza meg. Az operatív törzs jelenleg 208 óvodában és 37 általános iskolában rendelt el rendkívüli szünetet, 217 általános iskolai osztályban és 22 általános iskolában digitális tanrendet. Az operatív törzs nem tette közzé a bezárt intézmények…
Tovább olvasomPDSZ a szülőknek: Senki ne küldje iskolába és óvodába a gyermekét
Hihetetlenül sok levelet kap a szakszervezet olyan szülőktől, akik féltik a gyermekeiket az oktatási intézményekbe küldeni. A távolságtartás megoldhatatlan, a tanulócsoportokat nem lehet megfelelően elkülöníteni, tesztelés szinte semmi, csak kint vannak a tűzvonal közepén. A borzalmas járványhelyzetben szerintük nem szabadna iskolába küldeni a gyerekeket. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete felhívást intézett a szülőkhöz. „Ne küldje óvodába, iskolába a gyermekét! Kérjék az óvodavezetőt, igazgatót, hogy igazolja a gyermekek hiányzását!” – írja felhívásában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Mint írják, sok levelet kapnak a szülőktől, akik féltik gyermekeiket: nem megfelelő a távolságtartás, nem mindenhol biztosítható a tanulócsoportok elkülönítése, az…
Tovább olvasomLélegeztetőgépre kellett tenni egy borsodi iskolaigazgatót
Kórházba került egy Borsod megyei szakképzési intézmény igazgatója, miután koronavírussal fertőződött meg – értesült a Népszava. A lap úgy tudja, hogy állapota miatt jelenleg mesterséges lélegeztetésre szorul, az iskola vezetését egyik helyettese vette át. A Népszava szerint az iskolában több oktató is megfertőződött, ezért hétfőn kezdeményezték az intézmény bezárását és a távoktatás elrendelését. Az oktatók jelentős része is ezt tartaná jó megoldásnak. Index.hu
Tovább olvasomOlyan sok a fertőzött tanára, hogy engedély nélkül átáll a digitális oktatásra egy iskola
Vasárnap estig nem kapott hivatalos jóváhagyást, ennek ellenére hétfőtől otthonról folytatódik az oktatás a III. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban – írta a Telex. A lap hozzátette: minden tizedik tanár koronavírus-fertőzött. Az őszi szünet alatt derült ki, hogy az intézményben a 80 fős tantestületből 8-an fertőzöttek meg az iskola technikai dolgozókkal és óraadókkal együtt. Az iskolabezárás a hivatalos protokoll szerint egy több hatóság közös munkáját igénylő folyamat. Az igazgató már múlt hét szerdán, az első hat fertőzött tanár pozitív tesztje után felvette a kapcsolatot az Emberi…
Tovább olvasomAláírásokat gyűjtenek az iskolák bezárásáért
Petíciót indított útjára az online térben október 30-án egy hódmezővásárhelyi középiskola tanárnője a veszélyeztetett tanulók és pedagógusok védelme érdekében. Azon csatlakozók aláírását várják, akik egyetértenek vele, hogy az iskolákban a krónikus betegséggel küzdő tanulók és pedagógusok, illetve a veszélyeztetett korosztályhoz (60 – 65 év) tartozó pedagógusok a koronavírus terjedése miatt egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve. „Az osztálytermekben nem kötelező a maszk viselélse, a távolság tartása sok helyen nem lehetséges. Napi 7-8 órán át zárt térben van több száz diák és tanár, a tél közeledtével a megfelelő szellőztetés sem oldható meg. Félelemben lehetetlen…
Tovább olvasomÚszásra ösztönzi a tokaji óvodásokat az állam
Az idei tanévben négy településen írtak elő kötelező úszásoktatást az óvodások és az alsós iskolások számára: Budapesten, Debrecenben, Móron és Tokajban. Az október 15-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az úszásoktatás a négy településen már az idei tanévben elindul a „Minden gyermek tanuljon meg úszni!” kormányzati célkitűzés égisze alatt, a Magyar Úszó Szövetség által kidolgozot Úszónemzet Program alapján. A leckéket jövő február és június vége között kell lebonyolítani. A megvalósításra összesen 400 millió forintot különítettek el a központi költségvetésben.
Tovább olvasom