Eddig azért küzdöttünk, hogy minél alacsonyabb legyen a pénzromlás üteme Magyarországon. Most, hogy annyira elszállt, hogy már kétszámjegyű lett Orbánék politikájának és a világválságnak köszönhetően, muszáj volt kitalálni valamit, hogy ezt is győzelemként tüntethessék fel. Íme, megtudhatjuk, miért is olyan jó a magyaroknak, ha magas az infláció. Csuda jól fognak idén is élni a magyarok – ez derül ki a Pénzügyminisztérium által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programból. Csak néhány példa az Orbán-kormány optimizmusára: A kormány intézkedései mellett a magas foglalkoztatás és a kétszámjegyű átlagos béremelkedés is biztosítja a reáljövedelmek és ezáltal…
Tovább olvasomCímke: infláció
Ha kaptunk is idén béremelést, az infláció teljesen elviszi
Amennyiben 10% feletti bérfejlesztésben volt részünk, akkor a nagyon szerencsés kisebbségbe tartozunk. A dolgozók 61 százaléka kapott idén fizetésemelést, de többségük legfeljebb 10 százalékot, vagyis a teljes bérfejlesztését elviheti az infláció. Ez derült ki a Pulzus Kutató május elsejére készített, reprezentatív kutatásából, amelynek részleteit az RTL Híradóval osztották meg. A felmérés alapján a munkavállalók ötöde tart attól, hogy az elveszítheti állását Magyarországon, írja az rtl.hu. A minimálbért, illetve a szakmunkás bérminimumot 19 és fél százalékkal emelték idén. A dolgozók 36%-a viszont a kutatás szerint egy forinttal többet se visz haza, mint…
Tovább olvasom„Olyan magas a magyarországi infláció, hogy a mostani nyugdíjemelés is kevés lesz, újabbra van szükség”
Ezt a GKI szakemberei is így látják. Idén már másodszor emelt a kormány a nyugdíj összegén, de úgy tűnik, még ez sem fedi le az idei, hatalmasra duzzadt inflációt. Nagy valószínűséggel harmadik nyugdíjemelésre is szükség lesz idén az infláció miatt – ezt elemzők mondták az RTL Híradónak. Csütörtökön jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy az év eleji 5 százalékon felül 3,9 százalékkal tovább emeli a kormány a nyugdíjakat, így összesen 8,9 százalék lesz a mértéke. Az átlagnyugdíj ezzel 6300 forinttal nő és 167 ezer forint fölé kerül. Az RTL-nek nyilatkozó GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint…
Tovább olvasomÚjabb nyugdíjemelést jelentettek be a Kormányinfón az infláció miatt
Július elejétől további 3,9 százalékos emelés lesz, az év első hat hónapjára eső különbözetet egyben fizetik majd ki. Gulyás Gergely a Kormányinfó elején elmondta, amiről szerdán már Orbán Viktor miniszterelnök beszámolt: a kormány szerdai ülésén döntött róla, hogy július 1-ig meghosszabbítja a benzin- és élelmiszerárstopot – tudósított az Index.hu. A SZERDAI KORMÁNYÜLÉSEN DÖNTÖTTEK ARRÓL IS, HOGY TOVÁBBI 3,9 SZÁZALÉKKAL EMELIK A NYUGDÍJAKAT JÚLIUS ELSEJÉTŐL, AZAZ ÖSSZESEN 8,9 SZÁZALÉKKAL EMELKEDNEK A NYUGDÍJAK. Gulyás Gergely elmondta: a kormányon nagy a nyomás, hogy engedje az árak emelkedését, de amíg van rá mód – mivel…
Tovább olvasomAz EU jelentős részében nagyobb az infláció, mint nálunk
Ugyan 2007 óta nem volt annyira magas az infláció Magyarországon, mint idén márciusban, amikor 8,5 százalékosra nőtt, 11 EU-tagállam így is van, ahol nagyobb volt a drágulás, mint itt – közölte az Eurostat. Az EU átlaginflációjánál magasabb a mienk, a 27 tagállamban átlagosan 7,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Az is jól látszik, hogy a drágulás különösen a kontinens keleti felén jelent most nagy problémát: a mienknél is nagyobb inflációt mértek a három balti államban (Litvánia és Észtország 15,6, valamint 14,8 százalékos mutatója a két legrosszabb az egész EU-ban), a…
Tovább olvasomIdén még a 8,7 százalék körüli infláció is előfordulhat
A Kopint-Tárki mérsékelten, 1 százalékponttal csökkentette idei GDP-növekedési előrejelzését, a tavaly év végén jelzett 5,0 százalékról 4,0 százalékra – jelentette be Palócz Éva vezérigazgató a kutatóintézet tavaszi konjunktúrajelentésének online bemutatásán csütörtökön, amit a HVG szemlézett. Elmondta: az infláció mértéke várhatóan 8,7 százalék lesz 2022-ben az intézet számítása szerint, felfelé mutató kockázatokkal. A legfőbb veszélynek a gyorsuló inflációt nevezte. Jelezte: a prognózisban a háztartási energia és üzemanyagok hatósági árának esetleges eltörlését csak kismértékben vették figyelembe, mivel feltevésük szerint nem valószínű, hogy a világpiaci árakat a kormány „egycsapásra és teljes mértékben” érvényesítené…
Tovább olvasomA magyarok több mint felének okoz gondot az árak emelkedése
Egy friss felmérés szerint a magyarok 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a magas árak miatt valamilyen termékről már le kellett mondani az utóbbi hónapokban – írja a Publicus Intézet. Legtöbben a ruházkodáson (36%) spórolnak, a választókorú magyarok megközelítőleg harmada (31%) bizonyos élelmiszerek megvásárlásáról is le kellett mondania az egyre növekvő árak miatt. A hatósági árak bevezetésének ellenére a magyarok negyede (26%) spórolt az utóbbi hónapok során. A válaszadók úgy érzik, hogy sem a bérek, sem a nyugdíjak emelése nem kompenzálja az árak emelkedését: 83 százalék szerint a bérek növekedése kisebb mértékű volt, mint…
Tovább olvasomMég inkább elszállnak a havi törlesztők a folyamatosan emelkedő infláció miatt, 20-30 ezerrel is többet fizethetünk
Számos összetevő mellett a Fidesz-kormány elhibázott gazdaságpolitikája is kellett ahhoz, hogy ilyen mértékben elszabaduljon az infláció és gyorsabban nőjenek az árak hazánkban, mint bármely más térségbeli országban. A banki törlesztők is nagyot ugranak. Az MNB magasabb fokozatba kapcsolta a november óta egyébként is intenzív kamatemelési ciklusát, hogy az idei nyáron várható akár 11 százalékos inflációt már kellő időben mérsékelje. A lépés a már eddig is kézzelfogható hiteldrágulásokat szintén felgyorsítja a következő hónapokban. A Bank360 egy 14 milliós lakáshitelnél számolta ki, meddig emelkedhetnek a törlesztőrészletek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden…
Tovább olvasomFékezhetetlen az infláció: 15 éve nem volt ekkora áremelkedés Magyarországon
A kenyér ára például 25 százalékkal nőtt februárban, és akkor még az orosz-ukrán háború hatásai nem is érzékelhetők az adatokon. Még januári 7,9 százalékosnál is durvább volt az infláció februárban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint: a februári infláció 8,3 százalékos volt. Ekkora inflációt utoljára 2007 augusztusában láttunk – írja a hvg.hu. Januárhoz képest 1,1 százalékkal nőttek az árak. A nyugdíjas infláció, vagyis az idősek fogyasztási szokásai szerint súlyozott mutató 7,8 százalékos volt – egy hónapja 7,4 százalékon állt –, vagyis jóval magasabb az 5 százalékos nyugdíjemelésnél. A maginfláció pedig,…
Tovább olvasomÚjabb történelmi mélyponton állt ma a forint, az MNB kész a közbelépésre
„Bármelyik pillanatban” minden rendelkezésre álló eszközzel kész közbelépni a Magyar Nemzeti Bank annak érdekében, hogy biztosítsa a pénzügyi piacok stabilitását – jelentette a portfolio.hu a Reuters híradása alapján. Az MNB azt közölte a nemzetközi hírügynökséggel, hogy szorosan figyelik a helyzetet, és értékelésük szerint a jelenlegi piaci mozgások nincsenek összhangban a gazdasági fundamentumokkal. A forint szerdán több mint 2 százalékot veszített értékéből, és történelmi mélypontra esett az euróval szemben, amiért volt, hogy 379,46 forintot kellett fizetni. Kedd délutánra a jegybank bejelentésére némileg visszaerősödött, 375 forint körül áll.
Tovább olvasom