Ha kaptunk is idén béremelést, az infláció teljesen elviszi

Amennyiben 10% feletti bérfejlesztésben volt részünk, akkor a nagyon szerencsés kisebbségbe tartozunk. A dolgozók 61 százaléka kapott idén fizetésemelést, de többségük legfeljebb 10 százalékot, vagyis a teljes bérfejlesztését elviheti az infláció. Ez derült ki a Pulzus Kutató május elsejére készített, reprezentatív kutatásából, amelynek részleteit az RTL Híradóval osztották meg. A felmérés alapján a munkavállalók ötöde tart attól, hogy az elveszítheti állását Magyarországon, írja az rtl.hu. A minimálbért, illetve a szakmunkás bérminimumot 19 és fél százalékkal emelték idén. A dolgozók 36%-a viszont a kutatás szerint egy forinttal többet se visz haza, mint…

Tovább olvasom

A kormány tétlenül szemléli, a 3%-os tervezett nyugdíjemelés mélyen az infláció alatt marad

Ha elég sokszor elmondják a közmédiában, biztosan rendkívül fellelkesülnek néhányan a kormány által a jövő évre tervezett 3%-os nyugdíjemelésen. A probléma az, hogy közben annyira megszaladtak az árak, az infláció pedig a tervezett nyugdíjemelés több, mint kétszerese. Így pedig a nyugdíjak vásárlóértékét bizony még csak meg sem őrzi a kormány, csak ront rajta. Erről a visszásságról az LMP számolt be saját honlapján nyilvánosságra hozott közleményében. A kormány a füle botját sem mozgatja, hogy a nyugdíjasoknak 2022-re betervezett 3 százalékos nyugdíjemelést hozzáigazítsa a valóságos inflációhoz. Októberben a pénzromlás mértéke 2012 óta…

Tovább olvasom