Újabb nyugdíjemelést jelentettek be a Kormányinfón az infláció miatt

Megosztás

Július elejétől további 3,9 százalékos emelés lesz, az év első hat hónapjára eső különbözetet egyben fizetik majd ki.

Gulyás Gergely a Kormányinfó elején elmondta, amiről szerdán már Orbán Viktor miniszterelnök beszámolt: a kormány szerdai ülésén döntött róla, hogy július 1-ig meghosszabbítja a benzin- és élelmiszerárstopot – tudósított az Index.hu.

A SZERDAI KORMÁNYÜLÉSEN DÖNTÖTTEK ARRÓL IS, HOGY TOVÁBBI 3,9 SZÁZALÉKKAL EMELIK A NYUGDÍJAKAT JÚLIUS ELSEJÉTŐL, AZAZ ÖSSZESEN 8,9 SZÁZALÉKKAL EMELKEDNEK A NYUGDÍJAK.

Gulyás Gergely elmondta: a kormányon nagy a nyomás, hogy engedje az árak emelkedését, de amíg van rá mód – mivel biztosított a kőolaj- és földgázellátás –, addig megvizsgálják az intézkedések fenntarthatóságát. Az év eleji piaci várakozások alapján 5 százalékban határozták meg a nyugdíjemelést, ám ez az előrejelzések szerint ez elmarad az infláció várható mértékétől (8,9 százalék). Ezért döntött a kormány további 3,9 százalékos nyugdíjemelésről, ami július elsején lép életbe.

Az azt megelőző hónapokra vonatkozó (tehát január és június között) emelt juttatást egy összegben megkapják a nyugdíjasok.

További részletek a Kormányinfóról az Index tudósításában.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek