Még inkább elszállnak a havi törlesztők a folyamatosan emelkedő infláció miatt, 20-30 ezerrel is többet fizethetünk

Megosztás

Számos összetevő mellett a Fidesz-kormány elhibázott gazdaságpolitikája is kellett ahhoz, hogy ilyen mértékben elszabaduljon az infláció és gyorsabban nőjenek az árak hazánkban, mint bármely más térségbeli országban. A banki törlesztők is nagyot ugranak.

Az MNB magasabb fokozatba kapcsolta a november óta egyébként is intenzív kamatemelési ciklusát, hogy az idei nyáron várható akár 11 százalékos inflációt már kellő időben mérsékelje. A lépés a már eddig is kézzelfogható hiteldrágulásokat szintén felgyorsítja a következő hónapokban. A Bank360 egy 14 milliós lakáshitelnél számolta ki, meddig emelkedhetnek a törlesztőrészletek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden 1 százalékkal emelte meg az alapkamatot, ami így már 4,4 százalékra növekedett. A valódi irányadó ráta viszont eközben már korábban 5,85 százalékra nőtt, és a kamatemeléssel együtt erős üzenetet küldött az MNB a felgyorsított kamatemelési-ciklusról. Az alapkamat keddi növelése után ezt az irányadó mutatót, az egyhetes betét kamatát emelte csütörtökön már 6 százalék fölé, 0,3 százalékkal 6,15-re a jegybank.

A tartósan magasabb kamatokra a megnövekedett inflációs kockázatok miatt van szükség, július-augusztusban ugyanis akár a 11 százalékos infláció is eljöhet az előző évhez viszonyítva az MNB előrejelzési sávja alapján. Az akár kétszámjegyű infláció leküzdésére pedig magas kamatokra van szükség, ami viszont azzal is jár, hogy a hiteleket is csak magasabb költségek mellett lehet felvenni. További részletek a Bank360 cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek