Varga Judit magyarázkodik a “nagyon nagy megszorítások” miatt – nem úgy gondolta, másra értette

Bár a jegyzőkönyvben feketén-fehéren szerepel a teljes szöveg, amit visszavonni már nem lehet, igazságügyi miniszterünk mégis próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Mindenki tudja már, hogy hatalmas megszorítási csomagot terjesztett és terjeszt a kormány a magyar lakosságra, de a megszorítás szót nem hajlandó elfogadni a Fidesz, ki kell magyarázni. Varga Judit máris elkezdte, illetve inkább folytatta, mert az ugyanolyan szitokszónak számít (igaz, aki nem csőlátású, mindenki tudja, hogy brutális megszorításokkal sarcolják a magyar adófizetőket az utóbbi hetekben), mint Oroszországban tavasszal a “háború”. A részleteket a 444.hu osztotta meg. Nem kicsi az ellentmondás…

Tovább olvasom

Nagy Márton miniszter megmagyarázta, miért gyenge a forint – a Fidesz nincs a hibások sorában

Globális folyamatok, háború, egyszóval mindenki hibás a dologban, de a kormány mindent a lehető legjobban tett. Erre számítottunk. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy keddi háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy az elmúlt napok forintgyengülése, és így a 400 forintos euróárfolyam a globális folyamatok eredménye – írja a Portfólió.hu. A várakozások most kezdenek megváltozni a világgazdasági kilátásokat illetően: az infláció tekintetében a várakozások feletti számok jelennek meg, miközben az elemzők egyre nagyobb eséllyel árazzák a recessziót. Ez nagyon kedvezőtlen kombináció is lehet a gazdaságpolitika irányítóinak. Ezeket a folyamatokat gyorsította fel a múlt pénteken megjelent, vártnál…

Tovább olvasom

A Fidesz-kormány remekül megmagyarázta, miért nagyszerű nekünk, ha magas az infláció

Eddig azért küzdöttünk, hogy minél alacsonyabb legyen a pénzromlás üteme Magyarországon. Most, hogy annyira elszállt, hogy már kétszámjegyű lett Orbánék politikájának és a világválságnak köszönhetően, muszáj volt kitalálni valamit, hogy ezt is győzelemként tüntethessék fel. Íme, megtudhatjuk, miért is olyan jó a magyaroknak, ha magas az infláció. Csuda jól fognak idén is élni a magyarok – ez derül ki a Pénzügyminisztérium által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programból. Csak néhány példa az Orbán-kormány optimizmusára: A kormány intézkedései mellett a magas foglalkoztatás és a kétszámjegyű átlagos béremelkedés is biztosítja a reáljövedelmek és ezáltal…

Tovább olvasom

Máris jött a magyarázkodás: Orbán azért nem viselt maszkot a cukrászdában, mert helyben fogyasztott – videó

Igaz, ezt a világon semmi nem bizonyítja, de higgyük el. Akkor nyilván a vele ugyanott, ugyanúgy maszk nélkül álldogáló Menczer államtitkár úr is helyben fogyaszthatott. A kötelező maszkhasználatra felhívó plakát pedig mára hirtelen eltűnt az ominózus cukrászdából. Ennyi véletlent… Sajtófőnöke szerint a miniszterelnök helyben megette a magának rendelt sütiket, ez azonban a közzétett videóból nem derült ki. Mivel a miniszterelnök helyben fogyasztó vendég volt, rá nem vonatkozott a maszkviselési kötelezettség, csak a személyzetre – mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkára a Blikk megkeresésére. Orbán Viktor egy pátyi cukrászdába tért be Menczer Tamás…

Tovább olvasom