Isten éltesse a hölgyeket nőnap alkalmából – tudjuk-e honnan ered a hagyomány?

Március nyolcadikán minden férfi hagyományosan meglepi valami aprósággal, leginkább virággal a szívéhez közel álló hölgyeket. Ez a kedves szokás immáron több mint egy évszázados, de kevesen tudják, hogy az első nőnap például még februárban volt. Nemzetközivé pedig mindössze a hetvenes években vált.

Tovább olvasom

Egyhetes programsorozattal, a Miskolci Héttel ünnepli a megyeszékhely a város napját

Egész héten át tartó programsorozattal, “Miskolci Héttel” ünnepel a megyeközpont a május 11-i városnap alkalmából. Kiemelt esemény lesz ezúttal is a Miskolci Nemzeti Színházban tartott ünnepi közgyűlés, ahol átadják a díszpolgári címet, valamint díjazzák azokat, akik sokat tettek a városért és a miskolciakért.

Tovább olvasom

Törtek-zúztak, rendőrökre támadtak Párizsban a marokkói és a francia szurkolók is a nagy ünneplésben

A héten már nem először fullad vandalizmusba és erőszakba a marokkóiak ünneplése, ezúttal a franciák is csatlakoztak hozzájuk, jól szétverték és felgyújtogatták a főváros egyes részeit, a rendőrökre is rátámadtak. Brüsszel és Amszterdam sem maradt ki a jóból. Valószínűleg, a franciaországi rendőrök már azt kívánják, minél előbb legyen végre vége ennek a foci-világbajnokságnak, mivel az utóbbi napokban rendre az “ünneplő tömegekkel” kell foglalkozniuk, nem éppen pozitív értelemben. Könnygázt is be kellett vetnie a francia rendőrségnek, hogy megfékezze a párizsi Champs-Élysées-n a futballválogatott elődöntőbe jutását ünneplő marokkó és francia szurkolókat, írja a…

Tovább olvasom

Döbbenetes: Kimentek ünnepelni, puskával ellőtték a vasúti felsővezetéket, ami lezuhanva megrázta őket és nem is élték túl

A hírek szerint egy gyermek születését ünnepelték éppen, amikor túlzásba vitt jókedvük a halálukat okozta. Két férfi súlyos égési sérüléseket szerzett még május 11-én a szerbiai Kiszácson. A Szabad Magyar Szó értesülései szerint azóta mindketten belehaltak sérüléseikbe. A lap úgy tudja, egy puskagolyó vágta át az Újvidék-Szabadka vonal felsővezetékét, ami a 37 éves és a 32 éves férfiak mellett esett le a földre, emiatt mindketten súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Mindkét férfit mentőautóval szállították a vajdasági Klinikai Központba, ahol egyikőjük május 18-án, a másik férfi pedig pár napja halt meg. Állítólag május 11-én…

Tovább olvasom

Tízen ünnepeltek meg egy születésnapot, ez két családtag életébe került, az egyik résztvevő ugyanis fertőzött volt

Az eset Magyarországon történt, korábban mindenki minden védelmi intézkedést betartott, itt az egyszer csaltak egy kicsit és ez kegyetlenül megbosszulta magát, azóta már bánják. Ketten belehaltak, többen súlyosan megbetegedtek, mert volt közöttük egy rejtett fertőzött. „Óriásit hibáztunk. Én ezt senkinek nem kívánom” – mondta a család egyik tagja. Az RTL Klub Híradójának számolt be a tragikus születésnapról egy paksi nő, aki nagymamája születésnapja miatt találkozott családjával még márciusban. Az eseményen mindannyian megfertőződtek, és a nagymama, valamint Beáta 72 éves édesapja is elhunyt. Korábban minden szabályt betartottak – mint mondta – egyedül itt…

Tovább olvasom

Micsoda hihetetlen hiba! Túl korán ünnepelte magát a világbajnok, így az utolsó centimétereken lehajrázták – videó

A verseny a célban ér véget, ezt alighanem örökre magába véste kerékpárversenyző főszereplőnk. A múlt héten világbajnoki címet szerző Julian Alaphilippe amatőr hibával veszítette el a győzelmet a Liége–Bastogne–Liége kerékpárversenyen. Győzelme tudatában már ünnepelte magát, amikor Primoz Roglic megelőzte közvetlenül a célvonal előtt. A Liége–Bastogne–Liége-versenyt hagyományosan tavasszal rendezik, de a koronavírus-járvány miatt most őszre tették át. Ez a belga egynapos a legnagyobbak és legrangosabbak közé tartozik, az öt közül az egyik Monumentum, ezen nyerni mindig különlegesnek számít. A sok szintezést tartalmazó, 257 kilométeres távon a hegyimenők is jól tudnak érvényesülni,…

Tovább olvasom