Rajtuk ütöttek az amerikai katonák és mivel a nagyon szorult helyzetéből semmi remény sem maradt a menekülésre, inkább saját magát és családját is felrobbantotta egy pokolgéppel, így nem került az ellenség kezére. Joe Biden korábban azt közölte, amerikai katonák végeztek az Iszlám Állam vezetőjével – írja a Hvg.hu. „A művelet elején a terrorista felrobbantott egy bombát, ami megölte őt és a saját családtagjait, köztük nőket és gyerekeket” – nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének haláláról. A Pentagon sajtótitkára ennek ellenére sikeres küldetésnek nevezte…
Tovább olvasomCímke: halál
Már öt éve nincs közöttünk Torgyán József
Az özvegye még mindig úgy érzi, mintha ott ülne mellette. Huszonöt évvel ezelőtt még azt gondoltuk, Torgyán József lesz mindörökre a politika legnehezebb figurája. Az utóbbi tizenkét évben azonban sokszorosan felülmúlták őt a NER-lovagok. Akkoriban, 1999 környékén mekkora hatalmas botrányt kavart Torgyán József (akkori értéken) százmillió forintos villájának építése. Most pedig már a milliárdok kiosztására sem kapjuk fel a fejünket, annyira megszoktuk. A Fidesz és holdudvara elvitt szinte mindent, ami mozdítható és mesés gazdagság övezi őket, de a jelek szerint ez több millió embernél nem üti meg az ingerküszöböt. Torgyán…
Tovább olvasomFordulat állt be L.L. Junior kisfiának halála ügyében, az anya ellen ejtették a vádat
A sajnálatos gázolás és az emiatt bekövetkező halálesetben egyáltalán nem felelős az édesanya, most annak barátnőjét vádolják gondatlansággal. Komoly fordulat történt L.L. Junior kisfiának ügyében, amelyről a Fővárosi Főügyészség számolt be. Mint ismert, 2019. augusztus 31-én Zuglóban a zebrán gázolták halálra az énekes 3 éves gyermekét, aki féktávolságon belül szaladt ki az úttestre. Korábban úgy tűnt, L.L. Junior volt élettársa, a kisfiú édesanyja, Hopp Csilla ellen emelhetnek vádat gondatlan emberölés miatt, de a főügyészség arra jutott, hogy nem az anya, hanem annak barátnője mulasztott, az ő figyelmetlensége miatt történt a Füredi úti tragédia –…
Tovább olvasomLezuhant a hídról és meghalt a 19 éves férfi
Lezuhant a Szabadság hídról, és meghalt egy 19 éves férfi péntek hajnalban Budapesten; a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a baleset körülményeit – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. A police.hu oldalon azt írták, a férfi 5 óra 35 perc körül zuhant le a híd pesti oldaláról, és olyan súlyosan megsérült, hogy meghalt. Az MTI úgy tudja, hogy a férfi fényképet akart készíteni, ezért mászott fel a hídra.
Tovább olvasomFára felakasztva találták meg egy fehérorosz aktivista holttestét
Röviddel azután, hogy nyoma veszett, az ukrán hatóságok megtalálták Vitalij Sisov belarusz aktivista holttestét egy fára akasztva, Kijevben – írta meg az Index. A fiatal férfi reggel ment el kocogni az otthona melletti parkba, de nem tért vissza onnan. A fiatal férfi a Belaruszból menekülőket segítő Ukrajnai Belarusz Ház nevű szervezet vezetője volt, és „likvidálása” mögött vélhetően a belorusz titkosszolgálat, a KGB áll, ugyanis már több, határokon átívelő akciójukra derült fény az utóbbi időben. via Index.hu
Tovább olvasomSúlyos mulasztások a személyzet részéről, csaknem száz csecsemő halt meg tíz év alatt egy kórházban
Nagy-Britannia egyik legnagyobb kórházában a szülés során elkövetett hibák következtében csaknem száz csecsemő halt meg vagy szenvedett súlyos károsodást 2010 és 2020 között, miközben az intézmény vezetői nem vizsgálták ki megfelelően az aggályokat, és átírtak jelentéseket, hogy levegyék a felelősséget a szülészeti osztályról. Ezt egy június végi oknyomozás során állította az Independent és a Channel 4 News – számolt be róla a Telex.hu. Arra jutottak, hogy a nottinghami kórházakban az elmúlt évtizedben számos szülő nem kapott megfelelő szülészeti ellátást, az emiatt meghalt vagy megsérült csecsemők szüleinek pedig sokszor komoly harcot kellett vívniuk,…
Tovább olvasomBelefulladt egy fiatal testvérpár a Balatonba
Egy 17 és egy 13 éves fiú az áldozat, akiknek elsodródott a matracuk, már régen túlhaladtak a bójákon és egyikük sem tudott úszni. Egy jászberényi testvérpár belefulladt a vízbe, miután elsodródott a gumimatracuk a Balatonon – derül ki a Balaton Környéke cikkéből. Az Alsóbélatelepnél történt tragédiában egy 13 és egy 17 éves fiú halt meg. Elsőként a 13 éves fiút találták meg vasárnap délután fél négy körül, őt nem sikerült újraéleszteni – jelentette be Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Testvére holttestét este hétkor találták meg. A Sonline hírportál információink szerint a család egy…
Tovább olvasomElképesztő halál, annyira izgult első bungee-jumping ugrásánál, hogy félreértett egy jelzést és leugrott kötél nélkül az ügyvédnő
Egyáltalán nem tudott ésszerűen gondolkodni, azt sem vette észre az áldozat, hogy még csak a heveder van rajta, a kötél nem. Félreértett egy jelzést és a mélybe ugrott, 25 évesen szörnyethalt. Kicsit túlizgulta élete első bungee-jumping ugrását egy kolumbiai nő, ennek aztán az lett az eredménye, hogy ez lett élete utolsó ugrása is. Az történt, hogy a fiatal Yecenia Morales párjával akarta kipróbálni a kötélugrást, fel is mentek az Amaga településen található, völgy felett húzódó hídra. Az volt a menetrend, hogy a férfi ugrik először, és a nő majd csak…
Tovább olvasomMagyarországon az oltás utáni egy hónapon belül 441 ember halt meg
Bár elsőre ijesztőnek hangzik a szám, a szakemberek szerint a beadott vakcinák számát tekintve ez elenyésző. De vajon lehet-e közvetlen összefüggés? Csaknem 10,7 millió beadott koronavírus elleni oltást követően csupán az esetek 0,039 százalékában fordultak elő nemkívánatos események – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), ezt az Index.hu cikkéből tudtuk meg. Ha eltekintünk a százalékoktól, a számok valamivel többet mondanak, ezeket alább részletezzük. Összesen 4212 beoltott személyt értek nemkívánatos következmények. Többségüknél, 3149 főnél enyhe oltási reakciók jelentkeztek Összesen 284 személy szorult kórházi kezelésre és 441 ember halt meg. Oltási baleset…
Tovább olvasomÖsszeomlott egy szálloda, többen meghaltak
Összeomlott egy szálloda épülete a kelet-kínai Szucsouban, a balesetnek több halálos áldozata vant – adta hírül internetes kiadásában a China Daily című kínai lap kedden. A szálloda épülete egyelőre ismeretlen okból hétfő délután omlott össze. A romok alól eddig tizennégy embert emeltek ki, közülük nyolcan nem élték túl a balesetet. Kilenc embert még keresnek. A baleset helyszínére több mint ötszáz mentőt küldtek, akik kutyákkal és életjeldetektorokkal próbálják felkutatni a romok alá rekedteket. Kínában gyakoriak az épületbiztonsági előírások be nem tartásával összefüggő balesetek. Júniusban a közép-kínai Hupej tartományban gázrobbanás következtében omlott…
Tovább olvasom