Több mint 500 napon át volt koronavírus-fertőzött, végül a kórházban hunyt el

Megosztás

Az alighanem rekorder áldozat még 2020 elején kapta el a covidot, utána 16 hónapon át folyamatosan pozitív volt a tesztje.

Brit orvosoknak sikerült dokumentálniuk a leghosszabb ideig tartó koronavírus-fertőzést: a névtelen betegnél a vírus több mint 16 hónapig, összesen 505 napig volt kimutatható – számolt be róla a Telex.hu.

A meg nem nevezett beteg 2020 elején kapta el először a Covidot, tünetei is voltak, a fertőzést végül egy pozitív PCR-teszt is igazolta. Az elkövetkező 72 hétben sokszor járt kórházba rutinellenőrzésekre, volt, hogy ellátásra is szüksége volt.

Összesen ötvenszer tesztelték, és minden esetben pozitív lett az eredmény. A King’s College London és a Guy’s and St Thomas’ NHS Foundation Trust orvosai azt is hozzátették, hogy a különböző laboratóriumi tesztek azt is kimutatták, hogy folyamatosan fennálló és kimutatható, tartós fertőzésről volt szó, nem pedig ismétlődő megbetegedésről.

Egészséges, erős szervezetből természetes úton kiürül a vírus, ennek a betegnek azonban más alapbetegségei is voltak, és gyenge volt az immunrendszere. Kapott vírusölő gyógyszereket is, de az sem segített, hogy kigyógyuljon a betegségből, 2021-ben meghalt.

via Telex.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek