Előbb bukott bele a NAV vezére a kormányközeli számlagyár nyomozásába, mint Orbánék – videó

Ismét egy olyan ügy, ami egy normális, demokratikus országban meg sem történhetne. De így, hogy amikor a NAV nyomozói egyszer csak hihetetlen magasra törő szálakkal találkoztak, inkább a hatóság kapott fenyítést, hogy merészeltek erre rájönni. Jelenleg ez Magyarország és ha április 3-a után is Orbánék maradnak, akkor ez csak még rosszabb lesz. Hadházy Ákos is rájött néhány fontos összefüggésre. “Az Rtl dokumentumai szerint a NAV bizonyítékokat szerzett az Orbánhoz közeli cég csalásáról, de a csalók megpróbálták elérni a nyomozás leállítását. Ez annyira sikerülhetett, hogy a NAV elnöke is belebukott az…

Tovább olvasom

Új részletek: nem gyilkosság, hanem öngyilkosság történt, az Iszlám Állam vezére saját magát robbantotta fel

Rajtuk ütöttek az amerikai katonák és mivel a nagyon szorult helyzetéből semmi remény sem maradt a menekülésre, inkább saját magát és családját is felrobbantotta egy pokolgéppel, így nem került az ellenség kezére. Joe Biden korábban azt közölte, amerikai katonák végeztek az Iszlám Állam vezetőjével – írja a Hvg.hu. „A művelet elején a terrorista felrobbantott egy bombát, ami megölte őt és a saját családtagjait, köztük nőket és gyerekeket” – nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő amerikai tisztségviselő a Reuters hírügynökségnek az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének haláláról. A Pentagon sajtótitkára ennek ellenére sikeres küldetésnek nevezte…

Tovább olvasom

Hamisítás is történhetett, súlyos milliókkal távoztak volna a holding korábbi vezetői

Rendkívüli furcsaságokat tárt fel a belső vizsgálat, két korábbi holding-vezető 33, illetve 50 millió forintos “búcsúajándékkal” távozott volna viharsebesen, miután Miskolc nem kívánta tovább a fideszes városvezetést. Pálffy Kinga harminchárom, Szélyes Domokos pedig ötvenmillióval jutalmazta volna meg saját magának a több éves munkáját. A város jelenlegi vezetése szerint jogszerűtlen volt mindkét felmondás, ezért aztán a prémium sem járt. Erről a Minap.hu számolt be részletesebben. Az elsőfokú bírósági ítélet értelmében húszmillió forintot kell visszafizetnie Pálffy Kingának, a Miskolc Holding Zrt. korábbi igazgatójának abból a harminchárom millióból, amivel a 2019 októberi önkormányzati választást…

Tovább olvasom

“Évente be kell oltanunk magunkat a koronavírus ellen” – ezt sem szerettük volna hallani

Sajnos nem is egy laikustól jött az egyértelmű vélemény, hanem az egyik fő oltóanyaggyártó vezérétől. Albert Bourla, a Pfizer vezetője az NBC Newsnak beszélt arról, hogy egy emlékeztető védőoltás ellenállóbbá teheti a szervezetet a koronavírussal szemben. Bár egyelőre még jóval több ember vár arra, hogy megkapja a koronavírus elleni védőoltást, mint ahányan már túl vannak rajta, az oltással kapcsolatban már korábban felvetődött egy igen fontos kérdés. Az, hogy vajon hosszú távon is védelmet nyújt-e, vagy bizonyos időközönként meg kell-e újítani, akárcsak az influenzavírus elleni védőoltást. A témában most Albert Bourla, a…

Tovább olvasom

Audi-vezér: Ne az autóipart támogassák, hanem a vendéglátóipart!

Végre egy igazi, szívből jövő vélemény. Az Audi vezérigazgatója szerint az autóipar túléli a mostani válságot, az a pénz, amit beléjük öntenek, sokkal jobban kellene a vendéglátóiparnak. Megsüvegelendő vallomás egy igazi vezetőtől. Nem tartja helyesnek az autóipar állami támogatását a koronavírus-válság miatt az Audi vezérigazgatója, Markus Duesmann. „Nem helyeslem az autóipar további támogatását” – fogalmazott az Audi vezérigazgatója a Süddeutsche Zeitung lapnak adott interjúban. „A koronavírus-válság megfosztott bennünket teljesen a nyereségünktől. Oké, rendben van. De ezt szinte minden vállalatunk – a gyártókat és a beszállítókat is beleértve – túl fogja…

Tovább olvasom