A magyarok közel fele elégedett a kormány háborúra adott reakciójával, ami kevesebb, mint fél évvel ezelőtt. Az EU háborús intézkedéseivel szintén országunk polgárainak fele ért egyet, továbbá a kétharmaduk támogatja a tagállamok közötti közös energiapolitikát. Háromnegyedünk véli úgy, hogy az ukrajnai háborúnak súlyos pénzügyi következményei vannak, amivel több mint tíz százalékkal felette vagyunk az uniós átlagnak. A magyarok legsúlyosabbnak ítélt problémái az áremelkedés, az infláció és a megélhetés költségei. A fél évvel ezelőtti 56 százalékról 70 százalékra nőtt azok aránya, akik negatívan ítélik meg Magyarország gazdasági helyzetét, míg az EU-s…
Tovább olvasomCímke: gazdaság
Matolcsy ismét a kormányt kritizálta: szerinte Orbánnak nincs igaza
Az ársapkák és az elmaradó reformok kapcsán is kritizálta a Parlamentben a kormányt a jegybankelnök. Matolcsy György szerdán tartotta meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) esedékes beszámolóját az Országgyűlésben, ahol többek között kijelentette, hogy 2021-re utat tévesztettünk – tudósított a HVG. A jegybankelnök szerint a kormánynak az előző 10 évvel ellentétben ezúttal nincs célja a következő 10 évre, Orbán Viktornak pedig nincs igaza abban, hogy a teljesítményt nem kell mérni. A jegybankelnök ezen túl is kifejezetten sok éles kritikát fogalmazott meg Orbán kormányával kapcsolatban. A Portfolio beszámolója szerint a Matolcsy arról is beszélt,…
Tovább olvasomNagy Márton: A kormány 3,5 százalékos hiányt és 1,5 százalékos növekedést tervez 2023-ra
A kormány azt tervezi, és el is fogja érni, hogy a költségvetés hiánya 3,5 százalék legyen jövőre az idei 4,9 százalék után, a növekedés pedig 1,5 százalék lehet az erre az évre jó eséllyel várható 5 százalék után – mondta Nagy Márton az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány konferenciáján csütörtökön Budapesten. A gazdaságfejlesztési miniszter optimista víziójához képest a GKI Gazdaságkutató Zrt. szeptemberi elemzése 2023-ra már nem 2,7 százalékos növekedést, hanem 3,5 százalék körüli visszaesést prognosztizált. A miniszter arról beszélt, hogy a költségvetésre hatalmas terhet rónak az energiaárak, jövőre várhatóan 2500 milliárd forintot tesz…
Tovább olvasomTállai szerint a kormány gazdaságpolitikája jó úton halad
Az ellenzéki javaslatokat pedig nem támogatja az adótörvények módosításáról, hiszen ezzel 800 milliárdos lyuk keletkezne a költségvetésben. Egyébként pedig a vállalkozások csak a brüsszeli szankciók miatt (amit egyébként mindig hiánytalanul a Fidesz is megszavaz) kerültek nehéz helyzetbe. Több mint 800 milliárd forintos lyukat ütne a költségvetésen az a három baloldali indítvány, amelyeket az őszi adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz nyújtottak be. Ezzel veszélyeztetik a rezsicsökkentés, a családtámogatási rendszer fenntartását vagy a nyugdíjak értékének megőrzését, azaz a ténylegesen rászoruló fogyasztók célzott megsegítését – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára az…
Tovább olvasomEgy felmérés szerint a hazai vendéglátóhelyek több mint fele bezárhat jövőre
A spórolási szokásokról készített felmérést a Groupama. Az eredmény szerint a magyarok 70 százaléka élelmiszereken és az otthoni energiafogyasztáson, 55 százaléka a szórakozáson spórol, 60 százalék pedig nem jár már étterembe – derül ki az ATV híradóból. Bizonyos vendéglátóhelyek már érzékelik is az egyelőre 10-20 százalékos forgalomcsökkenést, de ez néhány hónap múlva még nagyobb problémát jelenthet majd a cégeknek – mondta Kovács László a, Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. A műsorban szó esett arról is, hogy jelentős visszaesést tapasztal az iparcikkek vásárlásában az Országos Kereskedelmi Szövetség Főtitkára, az ingatlan.com gazdasági szakértője szerint pedig…
Tovább olvasomÓriásit emelkedik a nem ársapkás benzin ára szerdán
Bruttó 18 forinttal emelkedik a benzin literre mért beszerzési ára szerdán, ami meg fog jelenni a kutak áraiban is – ha a nem hatósági áras üzemanyagról van szó. A gázolajnál is nagy változás jön a beszerzési árban, de ott csökkenés következik: bruttó 10 forinttal lesz olcsóbb litere. A hét közepén így a hazai üzemanyagárak – a 480 forintos hatósági árak mellett – az alábbiak szerint alakulnak: 95-ös benzin: 697 forint/liter gázolaj: 786 forint/liter. via holtankoljak.hu
Tovább olvasomA magyarok közel fele hónapról hónapra él
A magyarok nem egészen 31 százaléka érzi magát anyagilag biztonságban, és ha minden jövedelmét elveszítené, akkor 40 százalék semeddig sem tudna megélni jelenlegi életszínvonalán, derül ki egy friss, ezer fős mintán végzett kutatásból, melyet a Datalyze készített a magyarok anyagi helyzetéről a Portfolio.hu megrendelésére. A mennyire érzi magát anyagilag biztonságban kérdésre 9,1 százalék felelte, hogy teljes mértékben, 21,6 pedig azt, hogy nagyjából – így jön ki a fent említett, közel 31 százalék. 33 százalék viszont nem, 36,3 százalék pedig egyáltalán nem érzi magát biztonságban. A válaszadók mindössze 18 százaléka rendelkezik 6 hónapra…
Tovább olvasomAz év végére teljesen eltűnhet a boltokból a magyar krumpli és hagyma
A magas energiaárak miatt sok hazai termelő inkább nem tárolná be télire a zöldségeket, hanem most túladna rajta, ami miatt az év végére gyakorlatilag eltűnhetnek a boltok polcairól a hazai gyökérzöldségek – írja a Világgazdaság. A krumpli és a hagyma idei termése a generációk óta nem látott, de mostantól valószínűleg rendszeresnek számító aszály miatt amúgy is gyenge volt. A krumplit és a hagymát egyszerű tárolókban körülbelül karácsonyig lehet úgy eltartani, hogy ne veszítsen a minőségéből. Aki annál tovább akarja tartani, annak speciális hűtőtárolóra van szüksége, amit viszont a jelenlegi energiaárak mellett…
Tovább olvasomMinden ötödik magyar dolgozó minimálbéren él
A garantált bérminimumot a második negyedévben 568 ezer teljes munkaidős dolgozó kereste meg. Nagyjából 570 ezer dolgozó keresi havonta legfeljebb a garantált bérminimumot, vagyis bruttó 260 ezer forintot. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidős foglalkoztatottak közel húsz százaléka ezt az összeget keresi – írja a Pénzcentrum a KSH adatai alapján. A KSH második negyedéves béradatokról szóló elemzéséből kiderült, hogy a keresetek nőttek – bár nem olyan mértékben, mint az infláció. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete elérte az 502 300 forintot, ez pedig nominálisan 15,2 százalékos növekedést jelent az…
Tovább olvasomIsmét nőtt a munkanélküliek száma
Az elmúlt hónapokban nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon a KSH jelentése szerint. Az év közben látott, 3,3 százalékos rekord alacsony szintről mostanra 3,8 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta, ami várhatóan a következő hónapokban tovább emelkedik – írja a Portfolio. Ahogy írják, ez a harmadik egymást követő hónap, hogy nő a munkanélküliek száma, és a munkanélküliek 3 havi mozgóátlaga 178 ezerre nőtt a néhány hónappal ezelőtti 157 ezres mélypontról, ami szintén több mint 20 ezer fős megugrást jelez. A Portfolio azt írja, a foglalkoztatottak száma július és szeptember között 4 millió 712…
Tovább olvasom