Az ársapkák és az elmaradó reformok kapcsán is kritizálta a Parlamentben a kormányt a jegybankelnök. Matolcsy György szerdán tartotta meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) esedékes beszámolóját az Országgyűlésben, ahol többek között kijelentette, hogy 2021-re utat tévesztettünk – tudósított a HVG. A jegybankelnök szerint a kormánynak az előző 10 évvel ellentétben ezúttal nincs célja a következő 10 évre, Orbán Viktornak pedig nincs igaza abban, hogy a teljesítményt nem kell mérni. A jegybankelnök ezen túl is kifejezetten sok éles kritikát fogalmazott meg Orbán kormányával kapcsolatban. A Portfolio beszámolója szerint a Matolcsy arról is beszélt,…
Tovább olvasomCímke: matolcsy
Gyurcsány: Orbán felelős a válságért, elkezdett repedezni a rendszer
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Matolcsy György hétfői beszéde igazolja mindezt. Történelmi beismerést tett hétfőn Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke – így fogalmaz Gyurcsány Ferenc a DK hírlevelében, amelyet a párt helyi szervezete küldött a Minap.hu portálnak. Az exminiszterelnök arról is ír, hogy Orbán Viktor propagandagépezete “éppen azt harsogja szinte minden lámpaoszlopról és hirdetőtábláról, hogy a háború és a szankciók felelősek az éjszaka leple alatt bevezetett brutális benzináremelésért, a hétszeres gázáremelésért és a Magyarországon 70 éve nem tapasztalt élelmiszer drágulásért”. “De a játéknak most vége. Orbánt leleplezték” – írja Gyurcsány.…
Tovább olvasomFeljelenti Matolcsy Györgyöt az MSZP
Feljelenti a Magyar Nemzeti Bank elnökét az MSZP a forint árfolyamának rontása miatt – jelentette be Komjáthi Imre, a párt társelnöke szerdai online sajtótájékoztatóján. Matolcsy György hétfőn, az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén közölte: Magyarország válságközeli helyzetben van, a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa – mondta. A jegybankelnök ezzel a kijelentésével keringőre hívta a spekulánsokat. Nem csupán sokadjára tette lejtőre a forintot, de olyan veszélynek tette ki hazánkat, amilyet jegybankelnöktől még nem láttunk. Ez gazdaságtörténelmi bűn – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy ezért feljelenti a jegybankelnököt. Közölte: bíznak abban, hogy Polt Péter…
Tovább olvasomEllenzék: Matolcsy őszinte mondatai gyakorlatilag a Fidesz őszödi beszédjének felelnek meg
Rés támadt a pajzson, a kormányzati propagandamédiának nagyon fel kell kötnie a nadrágját (megoldják majd, nem kell aggódnunk), hogy kimagyarázzák a Jegybank elnökének megsemmisítő szavait, amivel nyíltan és félreérthetetlenül a Fideszt, az elmúlt 12 év Orbán-kormányait és a kétharmados kormányzás alatti döntések sorozatát bírálta. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kimondta az áment a Fidesz eddig kormányzására, gazdaságpolitikájára. Igen, ezt nem egy ellenzéki “ballibsi”, vagy egy európai vezető mondta ki, hanem a fideszes jegybankelnök. Ő is Soros és Gyurcsány embere lenne? Olyan súlyos szavakat, kijelentéseket mondott hétfőn a Parlamentben,…
Tovább olvasomAz átlagbér 12-szeresére emelhetik Matolcsy fizetését
Több ponton is átírná a kormány a jegybanktörvényt, amelynek részeként többek között az adósságfékszabályt is kiterjesztik – írja a Bank360. A törvényjavaslat a jegybankelnök fizetését is megváltoztatná, ez a mostani fix 5 millió forintról egy magasabb, az átlagbérhez kötött összegre nőne. A tervezet értelmében a jegybankelnök mostantól a hitel- és lízingtartozásoknál is meghatározhatja a törlesztőrészletek jövedelemarányos maximum mértékét. Ez a legtöbb banki hitelnél eddig is így volt, a fogyasztási hiteleknél például 500 ezer forint alatti kereset esetén a jövedelem 50 százaléka az adósságfék. A törvényjavaslat ezen kívül arról is szól,…
Tovább olvasomÚjra emelték az alapkamatot, már olyan magasan jár, mint a világválság idején sem
Július vége után augusztus 30-án ismét egy százalékponttal emelte a jegybanki alapkamatot. A jegybank Monetáris Tanácsa 100 bázisponttal (1 százalékponttal) emelte fel az alapkamat mértékét, amely így 11,75 százalékra nőtt. A Monetáris Tanács a kamatfolyosót 100 bázisponttal tolta feljebb, felső széle így 14,25 százalék, alsó széle 11,25 százalék. Ezzel az alapkamat a 2008-as gazdasági válság alatt sem látott magasságban jár. Akkoriban a csúcs 11,5 százalék volt 2008 végén. Az elemzők az alapkamat 100 bázispontos emelésére számítottak, ezt a mértéket árazta be a piac is – írta körképében a Portfolio.hu. A…
Tovább olvasomMatolcsy: Az államadósság szintje fenntarthatatlan, drámaian megbomlott a költségvetés egyensúlya
A jegybank-elnök megkongatta a vészharangokat, hogy most már tényleg óriási bajok vannak a költségvetéssel. Kétéves versenyképességi programot javasol a jegybank az új kormánynak a „drámaian megbomlott” egyensúly visszaállításához. A Fenntartható egyensúly és felzárkózás 12 pillérét és 144 javaslatát nagyjából egy hónapja átadták a miniszterelnöknek – mondta Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy szakmai konferencián csütörtökön Budapesten. A jegybankelnök a programot bemutató rendezvényen azt mondta, a “régi-új kormány peremén most dől el hogy az új kormány mit ajánl, illetve az előzőhöz hasonlóan megnyerjük-e a következő évtizedet”. Erős kihívásokkal…
Tovább olvasomMatolcsy fia egy közpénzből, 1,3 milliárdért vásárolt palotában lakik, ami elvileg kutatóközpontnak készült volna?
Úgy tűnik, a jegybankelnök fiát saját párja buktatta le néhány közösségi médiás fotóval. De ez sem fogja több millió magyar ingerküszöbét megütni. „Matolcsy György fia, Ádám lakik abban az 1,3 milliárd (!) forintot érő palotában, amit a Nemzeti Bank alapítványa vásárolt „kutatóközpontnak”. Matolcsy Ádámot új feleségének közösségi média fotói buktatták le: „újra otthon” képaláírású fotója egy olyan szobában készült, amely jellegzetes, egyedi ablakai alapján kívülről is beazonosítható” – írja Facebookon Hadházy Ákos független képviselő, aki fotókat is mellékelt. Bejegyzését azzal folytatta, hogy „a luxusvillát 2015-ben az Önök pénzéből vette a Nemzeti Bank…
Tovább olvasomHárommilliárdos megbízással tömte ki az MNB Matolcsy fiának haverját
2022. december 31-ig három milliárd forintot kap a Magyar Nemzeti Banktól a Frank Digital Kft., miután megnyerte a kommunikációs megatendert. A 24.hu szerint a nyolc fős cég feladata lesz az úgynevezett Minősített Fogyasztóbarát termékek brandjének aktív kommunikációja. Hogy a Frank Digital kapta a megbízást, abban nincs semmi meglepő, az MNB már régóta kapcsolatban áll a céggel, ami Száraz Istvánhoz köthető. Száraz nemcsak baráti kapcsolatban áll a jegybankelnök fiával, Matolcsy Ádámmal, hanem utóbbi tőle vette meg a New Wave Media Csoportot, ami a kormányközeli Origo újságot birtokolta. Matolcsy Ádám egy másik…
Tovább olvasomMatolcsy nem bízná Varga Mihályékra a gazdaságpolitikát – már ő sem?
Úgy tűnik, az MNB elnöke és a pénzügyminisztérium igencsak szembe került egymással. Kormánypárti a kormánypárti ellen. Itt vajon Gyurcsány, vagy Soros a hibás? Magyarországnak nagyon sokba került, hogy eddig elmaradt a versenyképességi fordulat, és ha továbbra is elmarad, az a felzárkózásunkba kerül. Ezért kell a kormányzati gazdaságpolitika intézményi váltása és a versenyképességért felelős új intézmény felállítása – idézi az MTI Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, aki a Magyar Nemzet online kiadásában megjelent írásában osztotta meg gondolatait a nagyközönséggel, különös tekintettel Varga Mihály pénzügyminiszterre. Matolcsy egyébként már a múlt…
Tovább olvasom