Az utánpótlásképzés kudarca: egyetlen saját nevelésű játékos fért csak be a DVTK Paks elleni csapatába

Mint ismert, a Diósgyőr legutóbb döntetlent játszott a Paks ellen az OTP Bank Liga 3. fordulójában, így a korábbi egy vereség és egy győzelem után négy ponttal várhatja a folytatást a vasgyári alakulat. A meccs kifejezetten izgalmasan alakult, de aki figyelmesen követte az összecsapást, más, meglehetősen szomorú dolgot is észrevehetett a stadionban és a televíziókészülékek előtt: Bárdos Bence személyében mindössze egyetlen saját nevelésű játékos lépett pályára a kezdőcsapatban, és a kispadon sem ült olyan futballista, aki Borsodban tanulta a focit. A felcsúti csapattól elszenvedett szezonnyitó hazai vereség és a vízilabdameccshez…

Tovább olvasom

A fiatal református ózdi polgár lehúzta a kormányt és Mészáros Lőrinc gazdagodását kérte számon Gulyás Gergelyen

Egészen furcsa pillanat lehetett ez a miniszter számára, hiszen ilyen tömegrendezvényeken nincsen hozzászokva egyetlen fideszes vezető sem, hogy valódi problémákról valódi kérdéseket kaphat. Az ózdi fiatalember azonban karakán módon kiállt és még ki is emelte, hogy nem minden keresztény van elájulva Orbánék enyhén szólva vitatható munkásságával.

Tovább olvasom

Profi trükkel vertek át egy fiatalt, aki a nyilvánosság segítségét kéri

A hírhedt, régóta ismert, mégis a jóhiszeműeknél sikeresen alkalmazott borítékos módszerrel károsították meg igen nagy pénzösszeggel. Márk megpróbálja a lehetetlent és az ügyben tehetetlennek mutatkozó rendőrség mellett a nyilvánosság segítségét kéri. A gond az eset óta eltelt idő lehet.

Tovább olvasom

Hajnalban randalírozott egy fiatal Miskolcon, elkapták

A rendkívül bátor fiatalember egy négyfős társaság egyik tagjaként rongálásokat hajtott végre, növényeket és hirdetőtáblát nézett ellenfelének és mutatta meg neki, ki az erősebb. Először a Centrumnál ült bele egy virágágyásba, amit elkezdett kitépkedni. Megbírságolták, de ő a Városház tér irányába haladva további növényeket rongált meg és a színház egyik hirdetőtáblája sem úszta meg sértetlenül a találkozást. A rendészek értesítésére végül a rendőrök elfogták és előállították a férfit – írja a Minap. Július 5. kedd hajnalban a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai a térfigyelő kamerák képén keresztül észlelték, hogy a Centrumnál,…

Tovább olvasom

Edzés közben összeesett a Diósgyőr fiatal focistája, újra kellett éleszteni

Rosszul lett és összeesett edzés közben a DVTK egyik utánpótláskorú akadémistája, két fizioterapeuta szerencsére komoly lélekjelenléttel újraélesztette és életben is tartotta a mentők kiérkezéséig az ifjú focistát, így nem végződött tragédiával az eset. – Péntek délután a DVTK egyik utánpótlás csapatának játékosa az egyik gyakorlatot követően minden előzmény nélkül elájult és összeesett a konditeremben – elevenítette fel a Dvtk.eu hasábjain az eseményeket Fogarasi Zoltán, a DVTK LSA igazgatója, aki úgyszintén az épületben tartózkodott. – A stábtagok azonnal jelezték a problémát a fizitoerapeutáknak. Tóth Aliz és Vályi-Nagy Eszter, amikor látták, hogy nagy…

Tovább olvasom

A fiatal nő bátran megmutatta testét, hogy néz ki egy közel 100-kilós fogyást követően

Már majdnem 160 kilót mutatott a mérleg, amikor agyába villant, hogy ennek így nagyon nem lesz jó vége. Azóta hatvanhárom kilóra fogyott, de ennek ára volt, a hatalmas túlsúly nem tűnik el nyomtalanul róla. Ceara Dowell csupán 31 éves, de élete során már sok mindenen keresztülment. Tinédzserként az evésbe menekült, miután szexuálisan zaklatták és bántalmazták, ez volt az egyetlen dolog, amiben vigaszt talált. A Femina.hu cikkéből megtudhatjuk a részleteket is. Ceara mindennap sajtburgert, sült krumplit, sült csirkét evett, és turmixot ivott, napi 4000 kalóriát fogyasztott, túlsúlya miatt pedig az osztálytársai…

Tovább olvasom