Kis híján belehalt az orgazmusba egy 45 éves nő

Úgy tűnik, jóból is megárthat a sok, de ez elég ijesztően hangzik. Egy 45 éves amerikai nő úgy szexelt a férjével, hogy a „lábait a mellkasához szorította”, majd egy különös pukkanó hangra lett figyelmes, amit azonnal szúró fájdalom kísért. Ezután a háta felforrósodott, és mellkasában erős szorítást érzett, amitől pánikba esett, majd rosszul lett.  A kórházba kerülés után az orvosok morfiummal és fentanillal csillapították a fájdalmát, majd stabilizálták az állapotát – írja a Mail Online. A vizsgálatok kimutatták, hogy az egyik aortája szivárgott (egész pontosan szervfalon belüli bevérzése alakult ki), az…

Tovább olvasom

Mint a filmekben: rosszul lett a pilóta és egy repülésről semmit nem tudó utas landolt a géppel – videó

Bár abszolút semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett semmiféle repülőgép vezetéséről, a hidegvérű utas átvette a pilóta helyét és a légiirányítás segítségével sikeresen leszállt a kisrepülővel. Ilyet korábban csak filmekben láttunk, de most már tudjuk, a valóságban is megtörténhet. A kényszerből pilótává lett férfit hősként ünneplik. Nulla repülési tapasztalattal sikerült egy Cessna kisgépet letennie egy utasnak Floridában. A Palm Beach Nemzetközi Repülőtér légiforgalmi irányításához kedden délután futott be egy segélyhívás: „Súlyos a helyzet. A pilótám zavart állapotban van. Fogalmam sincs, hogy kell vezetni egy repülőt” – mondta a repülőtéri alkalmazottaknak az utas körülbelül 70…

Tovább olvasom

Rosszul lett a sofőr, a környező embereknek együttes erővel sikerült megállítaniuk a járművet – videó

A vezető egyik kollégája vette észre, hogy valami nagyon nincs rendben a gépkocsi vezetőjével, rosszul lett, az autó pedig önálló életre kelt. Több önkéntes segítő azonban megállította a járművet. A floridai Boynton Beachnél készült felvétel tett közzé a helyi rendőrség, hogy köszönetet mondjon az érintetteknek, akik önzetlenül segítettek egy bajba került autósnak. A hatóság szerint a nő a Woolbright Roadon vezetett, amikor rosszul lett, a kocsija pedig kontroll nélkül elindult a kereszteződésébe. Az emberek ekkor vették észre, hogy valami nincs rendben. A rendőrség szerint az autós egyik munkatársa volt az első, aki reagált. Gyorsan kiszállt a saját kocsijából,…

Tovább olvasom

Edzés közben összeesett a Diósgyőr fiatal focistája, újra kellett éleszteni

Rosszul lett és összeesett edzés közben a DVTK egyik utánpótláskorú akadémistája, két fizioterapeuta szerencsére komoly lélekjelenléttel újraélesztette és életben is tartotta a mentők kiérkezéséig az ifjú focistát, így nem végződött tragédiával az eset. – Péntek délután a DVTK egyik utánpótlás csapatának játékosa az egyik gyakorlatot követően minden előzmény nélkül elájult és összeesett a konditeremben – elevenítette fel a Dvtk.eu hasábjain az eseményeket Fogarasi Zoltán, a DVTK LSA igazgatója, aki úgyszintén az épületben tartózkodott. – A stábtagok azonnal jelezték a problémát a fizitoerapeutáknak. Tóth Aliz és Vályi-Nagy Eszter, amikor látták, hogy nagy…

Tovább olvasom

Rosszul lett a sofőr az autópályán, egy másik autós saját kocsijával állította meg – videó

Könnyen lehet, hogy egy sokkal nagyobb balesetet akadályozott meg a gyors helyzetfelismerésű autóvezető, mivel a másik, eszméletlen sofőr minden irányba imbolygott kocsijával a sávok között és mellett. Az eset egy holland autópályán történt péntek délután, amikor Henry Temmermans észrevette, hogy a mögötte haladó autó lesodródott az útról. Elmondása szerint sikerült megállapítania, hogy az autó “vezetője” eszméletlen állapotban van, úgy döntött, hogy elállja az útját. Amikor a lesodródott autó visszatért a pályára, megállt előtte és megvárta, amíg a kocsi nekiütközik. A videós autó vezetője is megállt segíteni. A nőt ezután kórházba szállították.…

Tovább olvasom

Kokain-túladagolás miatt került kórházba egy másfél éves gyermek

A rá felügyelő felnőttek vallomása ellentmondásos, így erősen gyanúba keveredtek. A floridai Venice-ben kiskorú veszélyeztetésével vádolják Kaitlyn Van Dornt és Blake Pavey-t, miután kiderült, hogy a felügyeletükre bízott 21 hónapos kisgyerek azért lett rosszul, mert kokaintúladagolást kapott. Az nem derült ki a rendőrség közléséből, hogy a pár milyen kapcsolatban áll a kisfiúval. Az eset januárban történt, de a nyomozás mostanra zárult le. A kisfiúhoz akkor azért hívták a mentőket, mert elvesztette az eszméletét és nem lélegzett. Mivel azon a környéken sok az opioidfüggő, a gyerek esetében is erre gyanakodtak. Ezért…

Tovább olvasom

Szeretkezés közben rosszul lett és majdnem belehalt házassági kötelezettségébe egy férj

Mindig is tudtuk, hogy Magyarország veszélyes hely, de hogy ennyire? Kevésen múlott a tragédia. Komikusan hangzik, inkább drámai annak az 50 év körüli férjnek az esete, aki szeretkezés közben lett rosszul január elején egy Észak- alföldi faluban. A férfi vérkeringése minden előzetes panasz nélkül omlott össze éppen felesége karjaiban, aki első pillanatban fel sem fogta a szürreális helyzetet – írja az Országos Mentőszolgálat saját Facebook-oldalán. A kezdeti rémület után azonban, a nő minden erejét összeszedte és tűpontosan követte a rutinos mentésirányító életmentő utasításait. A hősies feleség ugyan zokogva kezdte meg…

Tovább olvasom