Az emberi erőforrások minisztere halálos fenyegetést kapott, a feltételezést immáron hivatalosan is elismerték. A fenyegetőzőt jó eséllyel kézre fogják keríteni. Elismerte az Emmi, hogy életveszélyes fenyegetést kapott a miniszter és családja, valamint azt is, hogy rendőri védelem alatt áll. Ahogy korábban írtuk, az emberi erőforrások miniszterének budakeszi otthonát 24 órás megfigyelés alatt tartja a rendőrség egy ideje, a hagyományos kinézetű rendőrautó helyett egy lakóbusz és egy jelzés nélküli civil rendőrautó látja el a szolgálatot. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Blikknek elmondta: a hatóságok megtiltották Káslernek, hogy beszéljen a fenyegetésről, valamint szerinte…
Tovább olvasomCímke: fenyegetés
Feszült a helyzet, bármikor kitörhet a háború Magyarország szomszédságában – Putyin nem viccel
A békítő hangnemben induló tárgyalások nemigen vezettek eredményre, az USA igyekszik a lehetőségekhez mérten megvédeni Ukrajnát, az oroszok azonban komoly csapatösszevonást hajtottak végre a határmenti területeken. Egy szikra kell és Putyinék hadserege lerohanja Ukrajnát. A világ azt találgatja, hogy az orosz hadsereg csapatösszevonásai az ukrán határ mentén valódi háborús fenyegetést jelentenek-e vagy csak kardcsörtetésről van szó, azaz az orosz államfő, aki a hadsereg főparancsnokaként dönt a következő lépésről, blöfföl-e? Egy szakértő szerint jobb nem tesztelni, hogy az utóbbiról van-e szó. Vlagyimir Putyin orosz államfő szívesen szólal meg külpolitikai témákban, legutóbb…
Tovább olvasomKáslert életveszélyesen megfenyegették, ezért a fokozott rendőri védelem?
Éjjel-nappal rendőrök őrzik a minisztert. Pedig az EMMI szerint a nemzetközileg is elismert professzor „heroikus küzdelmet vív a koronavírus ellen”. Ja és természetesen az ellenzék a hibás, mert félremagyaráz és rossz színben tüntet fel kormánypárti politikusokat. Arról írt kedden a Népszava, hogy a rendőrség fokozta Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter védelmét, amit így már a nap 24 órájában végeznek, és ehhez a feladathoz civil járműveket és egy lakókocsit is használnak. A lap megpróbált válaszokat kapni a hatóságtól, ám az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csupán annyit közölt, hogy a „miniszter úr személyi védelmét a Készenléti Rendőrség saját…
Tovább olvasomKéssel fenyegette az állítólag tartozó bérlőjét a miskolci férfi
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen önbíráskodás bűntettének kísérlete és magánlaksértés bűntette miatt – írja az Ügyészség honlapja. A vádirat szerint az egyik férfi a tulajdonában lévő miskolci lakást 2020. július hónaptól bérbe adta. 2020. december elejére azonban lakbér és közüzemi díj hátralék halmozódott fel, ezt akarta tisztázni a bent lakó két családdal, azonban ehhez segítségül hívta a társait, így délután hárman érkeztek a lakáshoz. Csengetésükre az egyik férfi bérlő nyitott ajtót, mire a vádlottak azonnal az engedélye nélkül benyomultak a lakásba oly módon, hogy a bérbeadó…
Tovább olvasomNem engedtek be egy 19 éves lányt a szórakozóhelyre, ezért robbantással fenyegetőzött a 112-őn
Egy fővárosi szórakozóhely felrobbantásával fenyegetőzött egy nő szombat éjjel – írta az MTI. A rendőrség közleménye szerint a nő szombaton 23 óra körül próbált bejutni egy lipótvárosi klubba, de a személyzet nem engedte be. A fiatal nő ezután a 112-es segélyhívón keresztül kért intézkedést a sérelme miatt. A bejelentésében egyúttal azzal is fenyegetőzött, hogy felrobbantja az épületet, ha továbbra sem engedik be. A fővárosi rendőrök fél órán belül megtalálták a telefonáló nőt, akit végül az V. kerületben elfogtak. A 19 éves fenyegetőzőt a rendőrök az V. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol közveszéllyel…
Tovább olvasomMár jó 1,5 évvel ezelőtt is nyilvánosan fenyegetőzött a most elfogott Posta, a hatóságok akkor mégsem tettek semmit
Pedig már akkor is kiadta a parancsot: „Hullazsákba velük!” Már egy évvel ezelőtt is erőszakra buzdította híveit az a Posta Imre, akit társaival együtt most emberölés előkészületével és államellenes bűncselekménnyel gyanúsítanak egy szeptemberben közzétett videó miatt. Az oltásellenességéről is ismert csoportosulás vezetőjének mentális állapotát mindenesetre jól mutatja, hogy Pintér Sándor azért nem volt a halállistáján, mert Posta szerint a belügyminiszter már halott és más valaki van a bőrében. Kevés hasonló ügyet ismer a magyar kriminalisztika, de ahogy a rendőrgyilkos Győrkös István példája is bizonyítja, egy futóbolond is lehet veszélyes. “Bírókat…
Tovább olvasomTinédzser-terror Borsodban: másokat is megfenyegethettek a gyilkos monoki fiatalok – videó
Kedden verték halálra az idős gátőrt, de úgy tűnik, jó ideje garázdálkodhattak már Monokon és környékén. Korábban másokat is megfenyegethettek azok a tinédzserek, akik a gyanú szerint kedden halálra vertek egy 77 éves férfit a monoki halastónál. Erről a településen élő egyik férfi beszélt az RTL Klub Híradójának. Az áldozat gátőrként dolgozott, a gyanú szerint a két fiatal elvitte az autóját, amit ő szóvá tett, ezért verhették meg. Az RTL Klub úgy tudja, hogy a fiúk a kihallgatáskor mindent beismertek, letartóztatásukról pénteken döntenek. (Hvg.hu)
Tovább olvasomFéltékenységében fenyegette Ózdon a volt barátnőt
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú 16 éves és egy 18 éves nő ellen személyi szabadság megsértésének bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlottak 2019. október hónap közepén, délután, Ózdon a vasútállomás közelében italoztak, mert a fiatalkorú nőnek szerelmi bánata volt. Időközben a helyszínen megjelent két nő, akik közül az egyik az a személy, akire a fiatalkorú vádlott féltékenysége irányult, mivel ő az élettársa korábbi barátnője, és még mindig tartották egymással a kapcsolatot, ezért nagyon haragudott rá. A fiatalkorú vádlott rögtön szóváltásba keveredett a nővel, számon kérte, hogy…
Tovább olvasomÖköllel válaszolt a fenyegetőzésre a sátoraljaújhelyi férfi
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. A vádirat szerint a férfi 2020 október hónap második felében Sátoraljaújhelyen a feleségével együtt sétált az utcán, amikor összetalálkoztak az erősen ittas állapotban lévő sértett férfival, aki az élettársával hazafelé ment a boltból. A sértettre jellemző, hogy az alkohol olyan hatással van rá, hogy agresszívvá válik, kötekedő magatartású lesz. Ez alkalommal, amikor a vádlott és felesége már elhaladtak mellette, rájuk kiabált, és elkezdte fenyegetni a vádlottat, aki ezzel először nem foglalkozott, de mivel…
Tovább olvasomFejszével támadt a feleségére, majd felrobbantotta a lakásukat a borsodi férfi
A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, aki egy családi vitát követően felrobbantotta járdánházi lakását. A törvényszék által megállapított tények szerint a vádlott és felesége kapcsolata már évek óta konfliktusokkal terhelt volt. 2019. január 15-én egy vita során a férfi fejszét ragadva fenyegette meg a feleségét, hogy megöli. Miután a nőnek sikerült elmenekülnie a lakásból, a vádlott bezárkózott és a kiérkező rendőröket sem engedte be, akik így a padláson át jutottak be a lakásba és azt tapasztalták, hogy a vádlott megnyitotta egy pb-gázpalack csapját, valamint különböző tárgyakat…
Tovább olvasom