A gyermekeik megölésével fenyegetve raboltak ki egy ózdi családot

Megosztás

Szabadságvesztésre ítélte az Ózdi Járásbíróság azt a férfit és nőt, akik rátörtek egy családra az otthonukban és a gyerekeik megölésével fenyegetőzve pénzt követeltek a sértettektől – írja a Miskolci Törvényszék honlapja.

A bíróság által megállapított tények szerint 2020. november 7-én a kora délutáni órákban a vádlottak abból a célból mentek a sértettek ózdi házához, hogy akár erőszakkal is, de pénzt szerezzenek tőlük. A férfi a lakásba bejutva a pénze átadását követelte az apától, miközben a gyerekei megölésével fenyegetőzött. A szintén lakásban lévő édesanya félelmében átadta a pénztárcájukat a vádlottaknak, melyből a férfi vádlott különböző címletekben kivett összesen 28.000 forintot, melyből 1.000 forintot visszadobott az asztalra, majd a pár távozott az ingatlanból.

A sértetteknek okozott kárból 26.000 forintot lefoglaltak, így az okozott kár részben megtérült. 

A bíróság 2021. december 6-án ítéletet hozott a vádlottak ügyében. A férfit rablás bűntette miatt 5 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra, a nőt bűnsegédként elkövetett rablás bűntette miatt 2 év szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Mindkét vádlott vonatkozásában enyhítő körülményként értékelte a bíróság azt, hogy a kár túlnyomórészt megtérült, valamint II. rendű vádlott esetében büntetlen előéletét és bűnsegédi magatartását vette figyelembe. Súlyosító körülményként esett latba az I. rendű vádlott büntetett előélete, az, hogy a bűncselekményt a terheltek kiskorúak jelenlétében valósították meg, továbbá a hasonló jellegű cselekmények elszaporodottsága.

Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és a védők elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek, az ügyész a jogorvoslati nyilatkozat megtételére 3 munkanapot tartott fenn.

Kapcsolódó cikkek