Ez is nyilván csak meghökkentő véletlen. A bűnös városok, akik merészeltek Orbán ellen voksolni, folyamatosan csak nézhetik, ahogy a kormánypárti vezetésű településeket jól megtömik plusz pénzekkel. Gratulálunk a NER módszereihez. 2020-ban a tavaszi járványkezelés részeként a Magyar Turisztikai Ügynökség 85 milliárd forint támogatást osztott szét, de hogy a támogatások szétosztásáról kik és mi alapján döntöttek, azt a mai napig nem tudni. (A Kisfaludy néven futó támogatási programban 2030-ig összesen 300 milliárdot terveznek kiosztani.) A támogatásból többek közt jutott egy badacsonyi szállodabiznisznek, ami Fellegi Tamás fiáé és egy volt szabolcsi fidelitasosé,…
Tovább olvasomCímke: Felcsút
Felcsútról kirúgott edző: Nem szívesen erőltetik meg magukat, ez a magyar mentalitás
Radoki János fél évig sem volt a Puskás Akadémia edzője. Bár jól kezdett a felcsúti futballcsapattal, később visszaestek az eredmények, őt pedig 13 meccs után, 2019 áprilisában menesztették. Radoki Móron született, de kiskorától Németországban nőtt fel, ült a másodosztályú Fürth kispadján, vele maradtak bent a 2017-es szezonban a német másodosztályban. A város élvonalbeli klubja készített vele interjút, ami a hivatalos honlapon jelent meg – amit a Telex is szemlézett. Ebből kiderült, hogy jelenleg pénzügyi tanácsadóként dolgozik, és mivel a koronavírus-járvány miatt az alsóbb osztályú bajnokságok nem működnek, a futballban nincs sok…
Tovább olvasomMilyen adományozó és védelmező ez az Orbán-kormány… a felcsúti fociakadémia újabb 440 milliós állami támogatást kapott
A korábbi, már megítélt közel 2,5 milliárd forint mellé nem jön rosszul ez a kis zsebpénz a felcsútiaknak. Amire muszáj, arra mindig telik a járványidőszak közepén is, jó helyen van az a pénz a futballakadémiánál. A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-programjának második részében 440 millió forint közpénzhez jutott – írta a G7 az MLSZ adatbázisa alapján. A portál emlékeztet rá, hogy az alapítványnak korábban 2,4 milliárd forintot ítéltek meg sportszálló fejlesztésére. Az adatbázisból nem derül ki, hogy a mostani összeget mire költheti majd az érintett, így csak tippelni lehet: az összeg mehet…
Tovább olvasomA már Mészáros Lőrinchez köthető DVTK játékost vásárolt a Mészáros Lőrinchez köthető Felcsúttól
Erősített a Diósgyőr, a játékos így is, úgy is Mészáros Lőrinc irányítása alatt maradt, mivel Felcsútról érkezett. Fideszes és kormányközeli politikusok igen drága játszótere lett a magyar futball. Január elején vásárolta meg a Fájdalom Ambulancia a diósgyőri futballklubot. A cégről azt írtuk, hogy részben Mészáros Lőrinc a tulajdonosa. Egy másik résztulajdonos Magyar Mátyás, aki a Puskás Akadémia stábtagja. Csütörtökön a DVTK bejelentette, hogy leigazolja David Vaněčeket, a felcsúti Puskás Akadémia csatárát. A vételárat nem hozták nyilvánosságra, itthon amúgy is csak a legritkább esetekben szokták. „David Vaněček egy remek fizikai adottságokkal rendelkező céljátékos,…
Tovább olvasomKiderült, mi a magyarázata, hogy Orbán felcsúti fociakadémiája újabb, közel 2,5 milliárdot kapott
Kellett hozzá egy friss jogszabály-változtatás is, de minő meglepetés, a felcsútiak ki is használták ezt az idei változást, így ismét remek helyre került a járványhelyzet közepén 2,5 milliárd forintnyi közpénz. A 444.hu kicsit utánakérdezett, míg végül kicsit hosszadalmas úton, de sikerült megtudakolni, hová kerülnek az újabb milliárdok és egyáltalán miért volt rá szükség. (Fotó: Index.hu) Kapaszkodjanak meg valamibe erősen: Orbán Viktor miniszterelnök fociakadémiája egy olyan sportszállóra kapott most 2,4 milliárd forintnyi eltérített adót, vagyis közpénzt, amire 2017 óta eddig már csaknem nyolcmilliárd forintot kapott, és amire jelen állás szerint saját…
Tovább olvasomMegnyugodhatunk: Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége építheti fel a felcsúti iskolát… 4,5 milliárdért
Gyorsan kitanulták, hogyan is léphetnének az apuka nyomdokaiba, elképesztő, mekkora szerencséje van a Mészáros családnak a közbeszerzések elbírálásánál. A Fejér-B.Á.L. Zrt. tulajdonában lévő Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. megtervezte, most a Fejér-B.Á.L. Zrt. kivitelezi a felcsúti Endresz György Általános Iskola újjáépítését. Mindkét cég a felcsúti milliárdos gyerekeinek tulajdonában van. Június végi határidővel, nyílt eljárás keretében kereste a felcsúti Endresz György Általános Iskola kivitelezőjét a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK). Az ekr.gov-ra feltöltött dokumentok szerint július végén hirdettek győztest a közbeszerzésen, de a kivitelezői szerződést még nem írták alá. A tenderre három cég…
Tovább olvasomTovább terjedt a koronavírus a Felcsút focistái között
Újabb négy játékos kapta el a koronavírust a Puskás Akadémiánál. A felcsútiak között majdnem egy hónapja, augusztus 15-én derült ki, hogy több játékos is koronavírusos lett. Azt sem akkor, sem azóta nem árulták el, hogy hány játékos fertőződött meg – írta a 444.hu. Mindenesetre az első két bajnoki meccsüket el is kellett halasztani, az Európa-liga pótselejtezőjében pedig fiatalokkal töltötték fel a keretet. Most a négy új beteget sem a klub jelentette be, hanem a szombat esti, Fehérvár elleni (1-3) meccs utáni értékelésben árulta el a Nemzeti Sportnak Hornyák Zsolt vezetőedző,…
Tovább olvasomOrbán traktorba ült, hogy erről is szó eshessen
Az már más kérdés, hogy az ezt az eseményt alátámasztó magyarázat szöges ellentétben van azzal, mint amit 2007-ben, évekkel a nagy stadion felhúzása előtt mondott. „Délutáni fusi. Nálunk, a Puskás Akadémián mindenkinek mindenhez kell értenie” – ezzel a szöveggel osztották meg Orbán Viktor Facebook-oldalán a fotót arról, ahogy a miniszterelnök a felcsúti focistadion előtt egy traktorban ül. A populista vezető húzásának nyilvánvalóan PR-okai vannak, de azért érdemes felidézni, hogy egy 2007-es interjúban (még az uradalom előtt, ellenzékben) a Fidesz elnöke hogyan beszélt a fusizásról és a Puskás Akadémiáról, aminek azóta a saját telkén építtetett stadiont: „Először…
Tovább olvasomMészáros Lőrinc elválik feleségétől
A nemzet pénztárosává vált gázszerelője immáron feleségétől külön utakon folytatja. Ezt az üzletember és neje közölte. Házasságuk egyezséggel történő lezárását kezdeményezi a bíróságnál Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla – közölte maga az üzletember és felesége az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A házasság felbontásáról szóló döntésüket közösen, együttes akarattal hozták meg. Az eljáráshoz szükséges kérdésekben vita nélkül, egymást segítve, becsülve és tisztelve állapodtak meg – tették hozzá. Az érintettek a válásuk részleteiről nem kívánnak nyilatkozni, és kérik a sajtó képviselőit magánéletük tiszteletben tartására – áll a közleményben. Index.hu
Tovább olvasomInnentől az MLSZ szigorúbban szabályozza a meccsek halasztását, de a Felcsútnak azonnal hagytak egy kiskaput
Innentől a magyarországi focicsapatok már csak egyetlen meccsre kérhetnek halasztást a koronavírus miatt. De akkor mi lesz a felcsúti gárdával, amely máris kettőnél jár? Ne izguljunk, az MLSZ ügyesen megoldotta a helyzetet. „Az MLSZ fokozza a védekezést a járvánnyal szemben” – kezdi a Labdarúgó Szövetség azt a közleményét, amit a szerdai elnökségi ülése után adott ki. Nem arról van szó, hogy nézők mégsem mehetnek meccsre, hanem arról, hogy mostantól a koronavírusra hivatkozva csak egy meccset halaszthatnak el a csapatok. (A Puskás Akadémia ebben a szezonban kettőből két meccset halasztott el, mert…
Tovább olvasom