Felépült az új Sajó-híd a sajószentpéteri elkerülő úton

Sikeresen lezárult a Sajón átívelő új híd betolása a Sajószentpéter, Berente és Kazincbarcika elkerülését szolgáló 260-as főút építési projektjén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában a HE-DO Építő Zrt. és a Soltút Kft. összesen 10,6 km-nyi 2×1 sávos utat épít új nyomvonalon, csökkentve a 26-os főút áthaladó forgalmát a fent említett két településen. A projektben alvállalkozóként érdekelt továbbá a Duna Group International Kft. (korábbi nevén: Hódút Kft.) is, mely az S-Útvonal Zrt. irányítása alatt építi meg az új nyomvonallal együtt létrejövő Sajó-hidat az elkerülő út 12 + 480-as kilométerszelvényénél. Ahogy…

Tovább olvasom

Zöld utat kaptak az Y-híd projekt folytatásának tervei

Az Y-híd hármas és négyes ütemére vonatkozó, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) és az önkormányzat szakemberei, valamint több civil szervezet részvételével kidolgozott koncepciótervek nagy sikert arattak az országos tervtanács szakmai zsűrije előtt. A tervek ezáltal megerősítést nyertek a szakma által, így folytatódhat a munka – tette közzé Facebook oldalán Veres Pál polgármester. A koncepciótervekről Szunyogh László, Miskolc főépítésze árult el konkrétumokat. Mint arról már korábban beszámoltunk, az eddig elkészült szakaszok (a turbókörforgalom, a Vörösmarty utca felújítása és a felüljáró komplexum) csupán a munkálatok első két ütemét képezik, a további tervek…

Tovább olvasom

Szép és látványos videó arról, hogyan épül a borsodi elkerülőút

A 26-os főút elkerülő szakaszának építkezéséről készültek látványos képsorok. Bár a munkálatok azóta már jóval előrébb tartanak, bizonyos helyeken ugyanis már a pályaszerkezetet fektetik le. Az elkerülő egyébként sok helyen egyben árvízvédelmi vonal is lesz. A 260-as főút tehermentesítheti a 26-os utat Kazincbarcika vonzáskörzetében: Sajószentpéter és Berente is megszabadulhat az átmenő teherforgalomtól – írja a Magyarepitok.hu. 2022 év elején kezdődött a Sajószentpéter-Berente elkerülő út építése, amely a 26-os út két településen áthaladó forgalmát csökkenti. A fejlesztés a NIF Zrt. megbízásából a HE-DO Építő Zrt. és a SOLTÚT Kft. konzorciuma végzi, a projekten…

Tovább olvasom

Új épületet és tornatermet kap a körömi iskola

Bővítik a Szent II. János Pálról elnevezett katolikus általános iskolát a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Köröm településen – írja a magyarepitok.hu. Az intézmény új épületének és tornatermének építéséről és berendezéséről szóló közbeszerzési eljárást a fenntartó Egri Főegyházmegye írta ki az uniós közbeszerzési közlönyben. Az iskolát egy 7821 négyzetméteres telken alakítják ki, melyen jelenleg lakóépület és a hozzá tartozó melléképületek találhatóak. Az építés megkezdése előtt ezek elbontása szükséges. A kivitelezés során részben földszintes, részben földszint + 1 emeletes kialakítású épületeket építenek. A telek déli részén az iskola és a kiszolgáló épületek helyezkednek majd…

Tovább olvasom

Most már megtudhattuk, mi épül a bezárt miskolci reptér helyére

Eltűntek a kérdőjelek. Mára minden kétséget kizáróan kiderült, hogy a volt repülőtéren a Bosch akar logisztikai bázist építeni. A terület tulajdonosa Miskolc, vagyonkezelője pedig a Miskolc Holding Zrt. Utóbbi társaság a Borsod Megyei Repülő Klubnak adta használatba a területet korábban, ám a megállapodás hatályát vesztette. Döntött a közgyűlés   A repülőtér sorsának lényegében a miskolci közgyűlés még 2021 október 7-én megtartott ülésének 2. napirendi pontja adott végső irányt. Nyilvánvalóvá vált, hogy a repülőtér megszűnik, helyén a Miskolc Holding Zrt. – a megfogalmazás szerint – „a szomszédos Mechatronikai Ipari Park bővítési…

Tovább olvasom

Légifotón mutatjuk, hogy néz ki most a turbókörforgalom

Márciusban kezdődtek a turbókörforgalom építési munkálatai. A kezdeti időszakban komolyabb közlekedési nehézségeket okozott a fejlesztés, de idővel javultak a közlekedési viszonyok. Júniusban már arról számoltunk be, hogy a munkálatok ütemterv szerint haladnak és júliusra újabb mérföldkőhöz érkeznek. Ekkortól a forgalom átkerült a csomópont addigra átépített oldalára, és megkezdték a körív még hiányzó részének építését. Jelenleg is a körív másik felének megvalósítása zajlik. Most légi fotókon mutatjuk meg, hogy áll jelenleg a munka.

Tovább olvasom

Az Y-híd projektje már a hajránál tart, íme a legújabb fejlemények

A híd, a turbókörforgalom és a hozzájuk kapcsolódó útépítések is jó ütemben haladnak. Belátható időn belül használatba vehetjük. Hamarosan elkészül Miskolc komplex közlekedésfejlesztési projektjének, azaz Y-hídnak és a hozzá kapcsolód útfejlesztéseknek az első üteme – ezt szombaton jelentette be a helyszínen, vagyis az új hídon tartott sajtótájékoztatón Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházási vezérigazgató-helyettese, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Veres Pál, Miskolc polgármestere. A részletekről a Minap.hu számolt be. Veres Pál mérföldkőnek nevezte azt, hogy a fejlesztés elkészülhet, mivel a városban évtizedes igény volt arra, hogy megoldják a Martinkertváros és Szirma belvárossal…

Tovább olvasom

Folyik az építkezés, egyre szebb a Szeleta Park látogatóközpont

Eljárt az idő a faanyagú építmény felett, ezért is szükséges a ráncfelvarrás. Készül a főépület, amelyre már felkerültek a szigetelő panelek. A parkoló kialakítása és a tereprendezés is folyamatban van, melynek részeként napokon belül elbontják a korábbi bejárati építmény. A Bükk hegység természeti kincseinek, kulturális örökségének bemutatása, a környezeti nevelési programok és rendezvények helyszíni elvárásainak a jelenlegi építmény nem felelt meg – tudatja a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság közleménye. Az egykor jobb napokat megélt faszerkezetű és jórészt faanyagú felépítmény felett eljárt az idő és hosszas szakmai egyeztetések vezettek arra, hogy…

Tovább olvasom

Szinte teljesen kész a Zsófia-kilátó, nemsokára látogatható lesz

Az építkezés során a bő egy évszázaddal ezelőtt épült kilátó tökéletes mását hozták létre. Már csak a használatbavételi engedélyre vár. Egyre több ember fotózza és teszi föl a közösségi oldalra a Lillafüred közelében épült Zsófia-kilátóról készült képeket. Mivel az építmény tetejére már az impozáns kupola is felkerült, mindenki kíváncsi, mikor sétálhat fel végre a Dolka-tetőn magasodó kilátóra. Kiderült, már nem kell sokat várniuk. A Boon.hu megtudta Bózsó Gyulától, az Északerdő Zrt. műszaki osztályvezetőjétől, hogy ezekben a napokban a garanciális munkákat végzi a kivitelező. Folyamatban van a használatbavételi engedélyezési eljárás, és…

Tovább olvasom

Nem ilyen meglepetésre vágyunk: építkezés közben 200 gránátot találtak egy családi ház kertjében

A robbanótestek és egyéb veszélyes anyagok tömege meghaladta a 700 kilogrammot, nagy szerencse, hogy nem léptek működésbe a második világháborús robbanóanyagok. Jelentős mennyiségű robbanóeszközre bukkantak a napokban a Nógrád megyei Kállón, egy családi ház hátsó kertjében folyó építkezésen. A két napon át tartó tűzszerészmentesítés során előkerült veszélyes robbanótestek mind a II. világháborúból származnak és német gyártmányúak voltak – közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede szombaton a Facebook-oldalán. Fémkereső eszközök segítségével összesen 240 darab 7,5 centiméteres repeszgránátot és -hüvelyt, valamint 3 centiméteres puskagránátot találtak. Ezek össztömege megközelítőleg 700 kilogramm volt. Ezeken…

Tovább olvasom