Perújítás elrendelését követően tartott tárgyalást a Miskolci Törvényszék az emberölés miatt folyamatban volt büntetőügyben – tájékoztat az ügyészség honlapja. A jogerős ítéletben megállapított tények szerint a miskolci szépségszalonban dolgozó vádlottat korábban emberölés bűntette miatt szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A védő által utóbb benyújtott orvosszakértői vélemény tartalmára figyelemmel perújítás elrendelésére került sor, mert az újabb szakértői vélemény felveti annak lehetőségét, hogy a sértett halála a jogerős ítéletben megállapítottól eltérő időpontban következhetett be, e körülmény pedig kihatással lehet arra, hogy a vádlott a bűncselekményt abban az időpontban elkövethette-e. A mai napon megtartott…
Tovább olvasomCímke: emberölés
Egy mobiltelefon átadására kérte, másnap pedig megölte a nőt a borsodi férfi
A Miskolci Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és rablás bűntette miatt indult büntetőügyben hirdetett ítéletet 2021. május 11-én. Az ítélet szóbeli indokolása szerint a vádlott egy ismerőse útján került kapcsolatba az Ózdon egyedül élő sértett nővel, akit megismerkedésük másnapján ismét felkeresett a lakásán. Arra kérte a sértettet, hogy adja át részére a közös ismerősük által otthagyott telefont. A nő a kérés teljesítését megtagadta, ezért a vádlott arcon ütötte, majd magához vette a telefont és távozott a házból. Másnap a vádlott ismét elment a sértetthez, aki kérdőre vonta a férfit a…
Tovább olvasomDöbbenet Borsodban: Féltékenységből szennyvízaknába fojtotta kétéves kistestvérét a tizenhárom éves fiú
Úgy érezte, kistestvérével sokkal jobban törődnek szülei, ezért egy alkalmas pillanatban egészen kegyetlen tettre szánta rá magát. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 13 éves fiatalkorú fiú ellen minősített emberölés bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlott édesanyjával, annak élettársával, valamint hat kiskorú testvérével élt együtt Taktaharkány településen, egy családi házban. 2019. április hónap második felében a kora esti órákban a vádlott szülői felügyelet nélkül kiskorú testvéreivel és unokatestvéreivel játszott. A gyermekek között volt a harmadik életévét még be nem töltött fiú testvére is, akire érzelmi okokból féltékeny volt,…
Tovább olvasomEddig eltűntként keresték a borsodi asszonyt, sajnos kiderült, hogy megölték
Eleve nem folytatott egyszerű életvitelt, de egy jó ideje már nem látta senki, ismeretlen helyre távozott és telefonon sem volt elérhető. Sajnos mára kiderült, miért. Nem ez volt a legegyszerűbb nyomozás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsaruk számára. A nyomozók az eltelt másfél hónap és a kezdeti információhiány ellenére szinte egyidejűleg találták meg az áldozatot és a tettest. Eltűnésből emberölés. A zsaruk a szikár tények mögé is néznek, és felfigyelnek az apró részletekre. A nyomozók egy eltűnt asszonyról szóló bejelentésen elindulva oldottak meg másfél hónap távlatából egy emberölési ügyet. – Eredetileg a…
Tovább olvasomCsaknem tíz év után fogták el a brutális borsodi gyilkosság gyanúsítottját
A Készenléti Rendőrség nyomozást folytat egy 33 éves férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt. A gyanúsítás szerint a férfi 2011. január végén, az éjszakai órákban benyomta az ablakot és bement egy borsodi kistelepülésen lévő családi házba, mert azt feltételezte, hogy az ott lakó idős nő jelentős összegű készpénzt tart otthonában. Mielőtt bement az ablakon keresztül kifigyelte a sértettet, Azt várta, hogy lefeküdjön. Miután bejutott a házba, a hűtőládában kezdett kutakodni, de egy fagyott húst elejtett, amire a sértett felébredt, és elindult az irányába. Amikor odaért, a gyanúsított…
Tovább olvasomVitába keveredett, majd agyonütötte a saját apját egy ózdi fiú
Egy fiatalember otthonukban bántalmazta édesapját, aki a helyszínen elhunyt. Lakossági bejelentést követően vonultak egy ózdi családi házhoz 2020. szeptember 19-én 18 óra körül a rendőrök. Az eddig beszerzett információk szerint az ott lakó fiatalember a vele egy háztartásban élő édesapját – egy vitát követően – olyan súlyosan bántalmazta, hogy a helyszínen elhunyt. A fiatalembert a rendőrök előállították. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. A helyszíni szemle és az egyéb nyomozási cselekmények jelenleg is zajlanak. police.hu
Tovább olvasomRejtélyes gyilkosság Miskolcon
Szeptember 15-én, a délutáni órákban egy miskolci ingatlan udvarában holtan találtak egy középkorú férfit, közölte honlapján a rendőrség. A helyszíni szemle adatai alapján az elhunyt bűncselekmény áldozata lett. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. Az azonnalos intézkedések jelenleg is folyamatban vannak.
Tovább olvasomEredeti büntetésének sokszorosát kapta a borsodnádasdi kegyetlen gyilkos
Több mint a négyszeresét kapta eredeti büntetéséhez képest Csenge gyilkosa. Mindenki meghökkent, amikor első fokon gondatlanságból elkövetett emberölésért ítélték csak el a fiút és igen enyhe büntetésben részesült. Másodfokon egészen más végeredmény született, így talán az áldozat édesanyja is elfogadhatóbbnak tarthatja az ítéletet… bár szegény Csengét már senki nem hozza vissza. Másodfokon a bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért ítélte el a fiatal férfit. Négy helyett 18 év fegyházat kapott a borsodnádasdi gyilkosság elkövetője – számolt be az RTL Híradó. A 17 éves lányt három éve ölte meg egy most…
Tovább olvasomLetartóztatásban a borsodnádasdi gyilkos, még súlyosbíthatnak az ítéleten
A letartóztatást a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig rendelték el – közölte a debreceni táblabíróság szóvivője az MTI-vel. Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az ügyész a perbeszédében azt indítványozta, hogy az ítélőtábla aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondja ki a vádlott bűnösségét és jelentősen súlyosítsa a büntetését. A vádlottat az elsőfokú bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt ítélte el. Miután azonban az ügyész a szerdai tárgyaláson módosította a vádat, a vádlottnak és védőjének lehetősége nyílt arra, hogy az ügyészi indítvány megismerése, a…
Tovább olvasom