Kettős gyilkosságot követett el a férfi Borsod megyében 11 évvel ezelőtt, jövő héten tárgyalják az ügyét másodfokon, egyelőre kinéz neki az életfogytiglan. Egy férfi még 2011 áprilisának egyik napján, kora este ismerősei házához indult, miközben családjának azt mondta, hogy üzleti tárgyalásra kell mennie Miskolcra. Becsengetett a házba, ismerősei pedig beengedték az udvarra. Ekkor a férfi valószínűleg téglával, majd kézzel is rátámadt az idős emberekre. TÖBBSZÖR, NAGYON ERŐSEN MEGÜTÖTTE AZ ÁLDOZATAI FEJÉT, MAJD MIUTÁN FÖLDRE ROGYTAK, KÉZZEL TOVÁBB ÜTÖTTE-VERTE, RUGDOSTA ŐKET. A magatehetetlen férfit a fáskamrába, feleségét a szemközti fészerbe húzta,…
Tovább olvasomCímke: emberölés
Megölte a gyermekét, majd öngyilkos lett a férfi
Emberölés gyanúja miatt indult nyomozás. Az ügy adatai alapján egy 41 éves hetesi lakos 2022. május 7-én otthonában, eddig tisztázatlan körülmények között megölte a szülői láthatás alkalmával nála tartózkodó kiskorú gyermekét, majd önmagával is végzett – írja rövid közleményében a rendőrség honlapja. A gyermek idegenkezű halála miatt a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.
Tovább olvasomÍtélet a szalonnai emberölés ügyében: összesen 75 év szabadságvesztés
A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott a szalonnai emberölés négy vádlottjának ügyében. A megállapított tényállás szerint a négy férfi elhatározta, hogy pénzszerzés céljából bemegy a településen élő egyik idős asszony házába. 2019. november 2-án este az ingatlant hátulról, a szántóföld felől megközelítve jutottak be előbb az udvarra, majd a lakóházba, ahol a sértett nőt otthon találták és bántalmazni kezdték. Az asszony fejére egy vasrúddal több ütést mértek és a tettlegességgel akkor sem hagytak fel, amikor a sértett már a földön feküdt. A vádlottak egyike az eszméletlen asszonnyal szexuális cselekményt végzett. A…
Tovább olvasomHalálra szúrta idős hozzátartozóját a göncruszkai férfi
Egy idős nőt szúrtak meg göncruszkai otthonában. A sértett belehalt sérüléseibe, a rendőrség az áldozat rokonát gyanúsítja a bűncselekmény elkövetésével – írja a police.hu. Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 55 éves göncruszaki férfivel szemben. A rendőrségre 2022. február 13-án a délutáni órákban érkezett bejelentés, hogy egy 72 éves nőt a lakásában holtan találtak. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, majd a megindított büntetőeljárás eredményeként megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a vele élő hozzátartozója előzetes szóváltást követően megszúrta 72 éves rokonát.…
Tovább olvasomÉletfogytilanra ítélhetik az idős szikszói házaspár gyilkosát
A Miskolci Törvényszék 2021. október 28-án ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben egy idős szikszói házaspár megölése miatt indult büntetőeljárás. A törvényszék által megállapított tényállás szerint a férfi 2011. április 17-én kora este az általa korábbról ismert sértettek házához indult, miközben családjának azt mondta, üzleti tárgyalásra kell mennie Miskolcra. Az ingatlanhoz érve becsengetett, a sértettek pedig beengedték az ismerős férfit az udvarra. Ekkor a vádlott egy élszerű szögekkel bíró, sima felületű tárggyal – vélhetően téglával –, majd puszta kézzel mindkét idős sértettet a fején több alkalommal, nagy…
Tovább olvasomGyilkolhatott is a miskolci sorozatbetörő
Egy miskolci körzeti megbízott az utcán ismerte fel azt a körözött tolvajt, akit elfogása után a nyomozók nemcsak a sorozatbetörések, hanem egy emberölés elkövetésével is meggyanúsítottak – írja a police.hu. A Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrsének körzeti megbízottja 2021. október 20-án a Daru utcán felismerte azt a körözött férfit, aki több betöréssel is gyanúsítható volt. A rendőrök miután előállították a 35 éves miskolci férfit a gyanúsítotti kihallgatásán huszonnyolc betörés elkövetését ismerte el. A férfi családi házakba, pincékbe, garázsokba tört be, ahonnan különféle értékeket tulajdonított el. Az eljárás során felmerült egy 2021.…
Tovább olvasomLetartóztatták a monoki emberöléssel vádolt fiatalokat
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a két fiatalkorúnak a letartóztatását, akiket a 2021. szeptember 14. napján Monok határában elhunyt férfi megölésével gyanúsítanak. A rendelkezésre álló adatok szerint a két fiatal a Monok melletti horgásztónál alkalmi munkát végzett. Napközben engedély nélkül magukhoz vették a gátőrként dolgozó sértett autóját és azzal egy nádas-füves területen elakadtak. Amikor ezt a sértett észlelte, ingerült lett és közölte a gyanúsítottakkal, hogy feljelentést fog tenni az esetről. Szóváltásuk tettlegességig fajult: a két terhelt puszta kézzel, illetve a helyszínen talált fahasábokkal ütlegelte a sértettet, leginkább annak…
Tovább olvasomMinden ok nélkül megölte a kondiparkban edző idős embert a miskolci férfi
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen emberölés bűntette miatt. A férfi ok nélkül úgy megverte az idős férfit, hogy a sértett a kórházban meghalt – írja az Ügyészség honlapja. A vádirat szerint a vádlott 2020. október elején, a délelőtti órákban egy miskolci kondiparkban tartózkodott, ahol szóba elegyedett a számára ismeretlen 72 éves férfival, aki itt edzett rendszeresen, ezért igen jó fizikai és szellemi állapotban volt. A beszélgetés során a vádlott egyre indulatosabbá vált, és minden különösebb ok nélkül elkezdte bántalmazni az idős férfit. Először többször,…
Tovább olvasomEgymillió forintért ölte meg a nagypapát a borsodi pár
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntette, magánlaksértés bűntette és rongálás vétsége miatt emelt vádat azzal a 33 éves férfival és 29 éves párjával szemben, akik a férfi nagyapját a pénzéért ölték meg – olvasható az Ügyészség honlapján. A vádirat szerint a vádlottak élettársak, Sajószentpéteren a férfi édesanyjának a lakásában laktak, azonban állandó anyagi nehézségeik voltak, alkalmi munkát végeztek, illetőleg megélhetésükre gyakran a férfi anyja adott pénzt. Tudomásuk volt arról, hogy a férfi 83 éves nagyapja szintén Sajószentpéteren egyedül él, magas nyugdíjat kap, takarékos és korábban nyereményjátékon 1.000.000 forintot…
Tovább olvasomKarácsonykor gyilkolt nyereségvágyból a miskolci hajléktalan, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték
A Miskolci Törvényszék életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, aki 2018. karácsonyán egy miskolci társasházban késsel támadt idős ismerősére, elvette a pénzét, majd a véres ruháit egy benzinkúton hagyva elmenekült a városból. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott hajléktalan volt, rendszerint alkalmi ismerőseinél tartózkodott. Az idős sértett egyedül élt a miskolci lakásában, a vádlottal már korábbról ismerték egymást. A vádlott 2018. december 26-án pénz nélkül maradt, helyzetét kilátástalannak tartotta, ezért a kora reggeli órákban a sértett által lakott társasházhoz ment, majd bekopogott az idős férfihoz. A sértett beengedte…
Tovább olvasom