Letartóztatásban a borsodnádasdi gyilkos, még súlyosbíthatnak az ítéleten

Megosztás

A letartóztatást a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig rendelték el – közölte a debreceni táblabíróság szóvivője az MTI-vel.

Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az ügyész a perbeszédében azt indítványozta, hogy az ítélőtábla

aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében

mondja ki a vádlott bűnösségét és jelentősen súlyosítsa a büntetését.

A vádlottat az elsőfokú bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt ítélte el. Miután azonban az ügyész a szerdai tárgyaláson módosította a vádat, a vádlottnak és védőjének lehetősége nyílt arra, hogy az ügyészi indítvány megismerése, a perbeszédre felkészülés, illetve további bizonyítási indítvány érdekében kérjék a tárgyalás elnapolását. Ennek helyt adott az ítélőtábla, az ügy tárgyalása szeptember 10-én folytatódik Debrecenben

– jelezte a szóvivő.

Az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék márciusban úgy döntött, hogy nem szándékos, hanem gondatlan emberölést követett el az a fiatal férfi, aki 2017 szeptemberében Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta eszméletlen lányismerősét, aki emiatt vízbe fulladt. A bíróság nem jogerős ítéletével négy év szabadságvesztésre ítélte a büntetlen előéletű 24 éves vádlottat.

A bíróság ítéletét a vádlott és védője tudomásul vette, ugyanakkor az ügyész a gondatlan emberölés minősítésének megváltoztatásáért és a büntetés súlyosításáért fellebbezést nyújtott be.

Kapcsolódó cikkek