Ítélet a szalonnai emberölés ügyében: összesen 75 év szabadságvesztés

Megosztás

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott a szalonnai emberölés négy vádlottjának ügyében.

A megállapított tényállás szerint a négy férfi elhatározta, hogy pénzszerzés céljából bemegy a településen élő egyik idős asszony házába. 2019. november 2-án este az ingatlant hátulról, a szántóföld felől megközelítve jutottak be előbb az udvarra, majd a lakóházba, ahol a sértett nőt otthon találták és bántalmazni kezdték. Az asszony fejére egy vasrúddal több ütést mértek és a tettlegességgel akkor sem hagytak fel, amikor a sértett már a földön feküdt. A vádlottak egyike az eszméletlen asszonnyal szexuális cselekményt végzett.

A sértett a helyszínen életét vesztette, halálát a fejére mért ütések következtében elszenvedett súlyos koponyasérülések okozták. A négy férfi a házban talált, az eljárás során meg nem állapítható összegű készpénzzel távozott.

A törvényszék az I., III. és IV. rendű vádlottat társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, míg a II. rendű vádlottat ezzel halmazatban szexuális erőszak bűntettében is bűnösnek találta és az I. és III. rendű vádlottakat 18-18 év, a II. rendű vádlottat 19 év, a IV. rendű vádlottat 20 év szabadságvesztésre ítélte. A törvényszék ezen túlmenően a vádlottakat 200.000, illetve 300.000 forint pénzbüntetéssel is sújtotta, valamint 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ügyész három munkanapot fenntartott az ítélettel szembeni jogorvoslati nyilatkozat megtételére, míg valamennyi terhelt fellebbezést jelentett be, így az eljárás a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Kapcsolódó cikkek