Egymillió forintért ölte meg a nagypapát a borsodi pár

Megosztás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntette, magánlaksértés bűntette és rongálás vétsége miatt emelt vádat azzal a 33 éves férfival és 29 éves párjával szemben, akik a férfi nagyapját a pénzéért ölték meg – olvasható az Ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a vádlottak élettársak, Sajószentpéteren a férfi édesanyjának a lakásában laktak, azonban állandó anyagi nehézségeik voltak, alkalmi munkát végeztek, illetőleg megélhetésükre gyakran a férfi anyja adott pénzt.

Tudomásuk volt arról, hogy a férfi 83 éves nagyapja szintén Sajószentpéteren egyedül él, magas nyugdíjat kap, takarékos és korábban nyereményjátékon 1.000.000 forintot nyert, amelyet otthon tart. Elhatározták, hogy megszerzik a pénzét, ezért először azzal próbálkoztak, hogy megijesszék, és így rábírják arra, hogy idősotthonba költözzön, ezért 2019. április hónap elején a sértett családi háza kerítését megrongálták, az épület egyik ablakát kővel betörték 50.000 forintot meghaladó kárt okozva.

A nagyapa valóban megijedt, de még így sem költözött véglegesen idősotthonba.

A vádlottak azonban türelmetlenek voltak, mindenképpen hozzá akartak jutni a pénzhez, ezért néhány nap múlva, a késő délutáni órákban a sértett ingatlanához odakészítettek a vízelvezető árokba rejtve egy feszítő vasat. Éjszaka jöttek vissza, amikorra mindketten különböző nyugtatószereket fogyasztottak. A helyszínre magukkal vittek kalapácsot, lemezvágó ollót, csípőfogót, valamint gumikesztyűt és lábzsákot, továbbá a férfinél volt egy 20 cm hosszú konyhakés. A férfi bemászott a portára, csengetett az ajtón, követte őt a nő is, aztán betörték az egyik hátsó ablakot, és azt kifeszítve bejutottak az épületbe. Kutatni kezdtek, de nem találtak pénzt. Eközben a sértett a hálószobában aludt, nem ébredt fel a zajokra.

A nő úgy gondolta, hogy a sértett csak úgy tesz, mintha aludna, és attól tartva, hogy majd felismeri őket, felszólította a férfit, hogy vágja fejbe. A sértett unokája ekkor egy 20×20 cm metlaki darabot bevitt az udvarról, és azt rádobta az idős férfi fejére. Ekkor viszont a vádlottak pánikba estek, és mindketten a kést egymásnak átadva, mintegy 20 alkalommal fején és mellkasán megszúrták a sértettet, illetőleg nyakát nagy erővel 4 esetben elvágták.

Tovább kutattak a lakásban, de az elrejtett 1.390.000 Ft készpénzt nem találták meg annak ellenére sem, hogy a férfi még vissza is ment, és végül csak 3.000 forintot, valamint karórát és aranygyűrűt vitt el. A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen elhalálozott.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki.

Kapcsolódó cikkek