Minden ok nélkül megölte a kondiparkban edző idős embert a miskolci férfi

Megosztás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen emberölés bűntette miatt. A férfi ok nélkül úgy megverte az idős férfit, hogy a sértett a kórházban meghalt – írja az Ügyészség honlapja.

A vádirat szerint a vádlott 2020. október elején, a délelőtti órákban egy miskolci kondiparkban tartózkodott, ahol szóba elegyedett a számára ismeretlen 72 éves férfival, aki itt edzett rendszeresen, ezért igen jó fizikai és szellemi állapotban volt.

A beszélgetés során a vádlott egyre indulatosabbá vált, és minden különösebb ok nélkül elkezdte bántalmazni az idős férfit. Először többször, ököllel arcon ütötte, aztán tovább ütlegelte a fejét, amelynek következtében a férfi földre zuhant.

Ezt követően a vádlott olyan erővel, hogy a cipője talpmintázata felismerhető nyomokat hagyott, rátaposott a sértett arcára. A férfi a bántalmazások következtében eszméletét vesztette, ezt érzékelte a vádlott, elment a helyszínről. A cselekmény közelében tartózkodók hívtak mentőt.

Az időskorú sértett a darabos orrcsonttöréssel is járó sérülései következményeként gyulladásos, szeptikus állapotba került, és kórházba kerülését követően elhalálozott.

A 8 napon túl gyógyuló közvetetten életveszélyes sérülések elszenvedése és a halála között közvetett ok-okozati összefüggés áll fenn.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott korábbi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásával.

Kapcsolódó cikkek