Egy igazán hasznos videó: így közlekedhetünk jelenleg a Harsányi úti felüljáró lezárásánál

A helyiek így is tartanak a hétfő reggeltől, mivel vasárnap délelőtt is elképesztően nagy dugó alakult ki a helyszínen, ez hétköznap reggel csúcsidőben biztosan nem lesz kisebb. De szerencsére a Mályi Madármentő Állomás szakembere bemutatta, hogy kell most kerülni a közlekedőknek.

Tovább olvasom

Elbontják az EU-s pénzből felépített biciklis kalandparkot, aminek hét év alatt 55 látogatója volt

Az utóbbi négy évben egyetlen egy ember használta az egyre rosszabb állapotba kerülő, 2015-ben átadott létesítményt. Annak idején 140 millió forintot emésztett fel, most szétkapják. Azért a felcsúti kisvasút kihasználtságára is kíváncsiak lennénk. Elbontják azt a 2015-ben átadott hatvani kerékpáros kalandparkot, amelyre nettó 140 millió forint uniós pénzt költöttek – írja az Átlátszó. A lap közérdekű adatigényléssel kikérte az önkormányzattól, hogy hányan használták a létesítményt, s mint kiderült, a hét éves nyitvatartása alatt összesen 55-en. 2018 és 2022 között pedig mindössze egy látogatója volt. A cikk emlékeztetett, hogy az extrém pálya egy…

Tovább olvasom

Történelmi pillanat: hamarosan elbontják a csernobili betonszarkofágot

Alig több, mint 200 nap alatt épült (1986-ban kezdték), de akkor az idő rendkívüli módon sürgetett mindenkit. Most a takarítási munkálatok könnyen lehet, hogy 2065-ig eltartanak majd. A balesetet szenvedő négyes reaktor fölé 1986-ban 206 nap alatt húzták fel a betonkoporsót, amelyre 2016-ra került fel a világ egyik legnagyobb építménye, az acélkupola. Alatta azonban továbbra is megtalálható a betonszarkofág, amelyet már 2006-ban el kellett volna bontani, állapota ugyanis folyamatosan romlik. Most kiadták az első engedélyeket az acélkupola alatti takarítás megkezdéséhez. Az SSE Chernobyl NPP feladata lesz egyévnyi helyzetfelmérés után, hogy megkezdjék…

Tovább olvasom

Engedély nélkül épült terasz a Szinva felett Miskolcon, mindent az eredeti állapot szerint kell visszaállítani

A vendéglátóhely üzemeltetője engedély nélkül kezdett bele a munkálatokba, most 30 napja van visszaállítani az eredeti állapotot, nem elég simán elbontani. Előrelépés várható a Szinva patak fölött, a Kandia köz sarkán, tulajdonosi engedély nélkül építeni kezdett „híd”, azaz terasz ügyében – írja szerda délutáni közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Az önkormányzat – folytatják – a közelmúltban ugyanis ismételten felszólította az érintett vállalkozót a terület rendezésére: egészen pontosan az építmény bontását és az eredeti állapot visszaállítását várják el. Minderre harminc napos határidőt szabtak. A félkész torzó nagyjából egy éve csúfítja a…

Tovább olvasom