Visszavonul a színpadtól a Szomszédok Janka nénije – túl egy négyórás életmentő műtéten, negyven kilós fogyás után, közel 90 évesen

Az egész ország egyik kedvenc színésznője a majdnem 90 éves Pásztor Erzsi, aki rengeteg színházi és televíziós szereplést tudhat már a háta mögött, mégis ő mindenki Janka nénije. Fizikálisan azonban már komoly problémák gyötrik, így úgy döntött, nem erőlteti tovább és örökre visszavonul a színpadról.

Tovább olvasom

A népszerű borsodi roma pék nyíltan beleállt a témába: egy 11-12 vagy 14 éves kislány ne essen teherbe, hiszen ő maga is gyerek még

Galamb Alex elszomorodik, amikor azt látja maga körül, hogy felelőtlenül, több 13-14 éves (de olyan is előfordult, hogy 11 éves) kislány teherbe esik, úgy érzi, ez a felelőtlenség magas foka. Alex szerint a gyermek isten ajándéka, de nem kéne ezt ennyire szélsőségesen elsietni, mert ez nagyon nincs rendben.

Tovább olvasom

„Bűncselekménnyel vádolnak, ezt nem hagyhatom” – Borbás Marcsit is megtámadta a Fidesz

A köztévé egyik legnépszerűbb műsorvezetője (aki azon nagyon kevés ottani arcok egyike, akiket az ellenzéki érzelműek is szívesen néztek az elmúlt években) sosem politizált, de most a Partizánnak kicsit jobban megnyílt. Elárulta, elképesztő, mit kap Kocsis Máté árulós megjegyzése óta és most már meg kell védenie magát.

Tovább olvasom

Ezek voltak 2025 legolvasottabb cikkei a Borsod24-en

Ahogy az év végéhez közeledünk, érdemes visszatekinteni a 2025-ös év legolvasottabb híreire a Borsod24 oldalán. A következő összeállításban bemutatjuk azt a tíz cikket, amely a legtöbb érdeklődőt vonzotta. A listán politikai viták, helyi események, közlekedési beruházások és közéleti botrányok is szerepelnek, így teljes képet kapunk az elmúlt év történéseiről.

Tovább olvasom

Újdonság: már virtuális sétát is tehetünk a miskolci Adventi Villamoson

Nagyjából ugyanúgy járhatjuk be a rendkívül népszerű miskolci járművet akár a világ teljesen másik szegletéből, mint amikor utcaképet nézünk az interneten. Érdemes kipróbálni, hasonló élményben lesz részünk.

Tovább olvasom

Nemrég került Miskolcra a lengyel fotós, de máris megszerette a várost

Három hónapos munkavégzés miatt tartózkodott Miskolcon Wojciech, egy 42 éves, háromgyermekes lengyel tanácsadó, aki gyártási rendszerekkel foglalkozik. Bár a Koszalin környékén élő szakember tartózkodása a végéhez közeledik, a Borsod24-nek adott interjúban elárulta, a sokszor lesajnált várost történelmi jellege, barátságos légköre és modern elemei miatt is a szívébe zárta.

Tovább olvasom

Miskolc legnépszerűbb gyorséttermei közé tartozik a Döner King, de éppen most adják el

Az utóbbi időben megszokhattuk, hogy Miskolc sétálóutcáján sorra dőlnek be a vállalkozások, legyen szó éttermekről, vagy más kiskereskedelmi egységekről. A Döner Kinget nagyon sokan szeretik városunkban, de éppen eladósorba került két (igazából három) egysége is. Itt azonban más ok húzódik meg a háttérben.

Tovább olvasom

Átverték Zacher Gábort – sürgős esethez hívták, de valójában egy meglepetésbuliba csöppent

Magyarország egyik legismertebb óriási népszerűségnek örvendő mentős-toxikológusa a napokban hivatalosan is nyugdíjas lett. Ám a munkával nem hagyott fel, most is folyamatosan életeket ment. Kollégái azonban megviccelték, meglepetésbulit szerveztek Zachernek, aki meghatottságában könnyezni kezdett.

Tovább olvasom