Ismét közpénzen utaztattuk luxusrepülőn Orbán Viktort és családját Olaszországba – képek

Ez a laza kis kiruccanás a honvédségi luxusjettel nekünk, adófizetőknek nagyjából kilencmillió forintunkba került. Orbánék tudják, mi a jó, már nem csak a feleséget, hanem két gyermeket is magukkal kell vinni a rendkívül fontos, hivatalos útra. Az adatok és az Itáliában készült fotók alapján nem nehéz összerakni a mozaikot, megint kicsit megnyaraltattuk a miniszterelnököt és családját. Ugye emlékszünk arra, mekkora balhét csapott ki abból a Fidesz még ellenzékben, hogy Gyurcsány Ferenc első osztályon mert utazni repülővel. Orbánéknál nincs ilyen gond, számukra külön kibérelt luxusjettel oldják meg utazgatásaikat, bár vannak olyan…

Tovább olvasom

Baleset: Az iskola előtti zebrán sodort egy anyát gyermekeivel egy teherautó

A szörnyű esetnek szerencsére nincs halálos áldozata, de a családtagok megsérültek. Egy anyát és két gyermekét sodorta el a zebrán egy teherautó csütörtök reggel Rádon – tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabóné Berki Bianka elmondta, hogy a helyi általános iskola előtti zebránál egy személygépkocsi megadta az elsőbbséget az ott áthaladó nőnek és két gyermekének. A mögötte érkező kisteherautó ezt későn észlelte, a gépkocsi bal hátuljának ütközött, és elsodorta a zebrán áthaladókat, majd egy távközlési oszlopnak csapódott. Az eddigi információk szerint az anya és a két gyermek könnyebb…

Tovább olvasom

Kasza, botok, vasdarabok – fegyveres támadás és balhé két borsodi család között

Két család nézeteltérése fajult el idáig. Garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 29 éves és egy 33 éves nővel, illetve egy 35 éves és 41 éves férfival szemben. Ellenérdekű társaság vitája fajult el – egy korábbi nézeteltérésükből adódóan – 2020. június 22-én 18 óra után Sajóhídvégen, az Esze Tamás utcában. Az egyik család kaszával, botokkal, vasdarabokkal felfegyverkezve jelent meg a haragosuk háza előtt, melyek során trágár szavakat kiabálva az eszközökkel a kerítést ütötték, és egy tégladarabbal bedobták az ingatlan ablakát. A rendőrök a bejelentést…

Tovább olvasom

Lájkolta Gulácsi Péter „családos” posztját az MTVA sportriportere, már repült is

Hrutka János után a második ember egy a kormány által felügyelt sportcsatornánál, ahol ez a vélemény az állásába került. Persze lehet meghökkentő véletlen is, de pár hónapja még az EB-ről közvetítő keretben is számoltak vele. A múlt hét végén derült ki, hogy Hrutka János egykori válogatott labdarúgót kirúgták a TV2 alá tartozó Spíler TV-től, ahol az elmúlt három és fél évben szakkommentátorként dolgozott. Hrutka erről a Facebook-oldalán írt, arra utalva, hogy az elbocsátás mögött az állhat, hogy nyilvánosan kiállt a „család az család” kampány mellett.  Hétfőre kiderült, hogy nem Hrutka volt az egyetlen, akinek mennie…

Tovább olvasom

Egy magyar család vitorláshajóval kerüli meg a Földet – nesze neked home office

Merész vállalkozásba kezdett a család, de eddig nem kerültek igazán veszélyes helyzetbe. Hátra hagyták rendes, civil életüket és annyira megtetszett nekik a hajózás, hogy folytatják útjukat, megkerülik a Földet. Egy budakeszi házaspár úgy döntött, hátrahagyva a szokványos civil életet, két kislányukkal egy hajóra költöznek, és körbevitorlázzák a Földet. Íme, rövid beszámolójuk, amely a horvát tengerpartoktól a Karib-szigetekig tart. Anna, Domi, Kati és Boróka az Atlanti-óceánon átvitorlázva tavaly év végén megérkezett a karib-tengeri Martinique-ra, és ezzel teljesítette útjuk első szakaszát. Most, hogy túljutottak ezen az erőpróbán, eljött az ideje, hogy feltegyék…

Tovább olvasom

Az ENSZ aggasztónak találja a magyar Alaptörvény módosítását, amiben leszűkítik a család fogalmát

Az elmúlt két évben 13 alkalommal jelezte a magyar kormánynak az emberi jogok védelméért és alkalmazásáért felelős intézmény, az ENSZ Emberi Jogok Főbiztossága, ha szerintük jogsértés történt. Legutóbb december 15-én éltek hasonló jelzéssel, amikor a kilencedik Alaptörvény-módosítás és az örökbefogadás szigorítása miatt írtak a kormánynak. Azt kérték, vonják vissza a törvényjavaslatot, mert szerintük azok alapvető jogokat sértenek, mivel kirekesztő módon az ellenkező nemű párokra szűkítik le a család fogalmát, az azonos nemű párokat kizárják az örökbefogadásból, a gyerekek nevelésének megfelelő irányává pedig a keresztény kultúrát, illetve a gyerek születésekor meghatározott…

Tovább olvasom

Idén is jelentős adókedvezményt kapnak a sokgyermekes anyák

A négy- vagy többgyermekes édesanyák 2021-ben is élhetnek a személyi jövedelemadó alóli mentességgel. A családokért felelős tárca közleménye szerint a kedvezmény a vér szerinti és az örökbefogadott, illetve a már felnőtt gyermekek után is jár. A miniszteri közleményben kifejtették, ezek az édesanyák életük végéig mentesülnek személyi jövedelemadójuk fizetése alól. Már mintegy 46 ezer édesanya élhetett 2020. január elseje óta a 15 százalékos szja-mentességgel, amely közel 16 milliárd forinttal többet hagyott ezeknél a családoknál – írták, rámutatva arra, hogy egy négy- vagy többgyermekes családnál csak ezzel az adómentességgel átlagosan havi 36…

Tovább olvasom

Tóth Gabinak gyűlölködő kommenteket írogatott valaki, az énekesnő utánament az ügynek és kirúgatta

Az egész világon bevett szokássá vált, hogy következmények nélkül írhatunk bármit a közösségi médiában. Tóth Gabi azonban nem hagyta annyiban, hogy valaki születendő kisgyermeke halálát kívánta. Az eset még korábban történt, de most derült rá fény egy interjúban. Meg kellene már tanulni, hogy amit az interneten közzéteszünk, az később kőkeményen visszaüthet ránk, különösen, ha gonosz szándék vezérelt. Főszereplőnk például az állásával fizetett gyűlölködő írogatásai miatt. Az énekesnő az NLC-nek adott interjúban mesélte el ezt: „Ha a gyerekemet, a családomat bántják, az még mindig megvisel. Még terhes voltam a lányommal, amikor…

Tovább olvasom

30 év után nyilvánosak lesznek az ügynöki jelentések, bárki megnézheti, róla és családjáról kik és hogyan jelentettek

Már csak egy évet kell ehhez várni. Nem késtünk el kicsit a nyilvánosságra hozatallal? Biztos, hogy minden dokumentum hiánytalanul megvan? Egy év múlva bárki megnézheti a róla vagy a felmenőiről készült jelentéseket – hangzott el az RTL Klub Híradójában.  Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárárnak főigazgatója elmondta, jövő évtől ügyfélkapus azonosítást követően  BÁRKI ONLINE HOZZÁFÉRHET MAJD A RÓLA VAGY A FELMENŐIRŐL SZÓLÓ AZ IRATOKHOZ. A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy  azokról a politikusokról, akik elindulnak a választásokon valamilyen tisztségért, bármely állampolgár ingyenes megérdeklődheti, hogy együttműködtek-e a titkosszolgálatokkal.  Becslések…

Tovább olvasom

Egy PCR-teszt és megmenekül a családi karácsonyi vacsora? Ilyen egyszerű lenne a megoldás?

Orbán Viktor a hónap elején kijelentette, hogy karácsony jövőre is lesz, a legjobb, ha lemondunk a közös nagy családi étkezésekről az ünnepek alkalmával, ezzel is fékezve a járvány terjedését. Van valami biztonságos kiskapu? Koronavírusteszt, önkéntes karantén vagy gyakori kézmosás, fertőtlenítés és szellőztetés – sokan sokféleképpen próbálják megoldani a következő napokban, hogy a járvány ellenére mégis együtt tölthessék az ünnepeket szeretteikkel. Nekik van egy rossz hírünk: az egyetlen 100 százalékig biztos védekezés a fertőzés ellen, ha idén otthon maradunk. Ha ezt mégsem tudjuk, vagy akarjuk megtenni, végigvettük, milyen lehetőségeink vannak, hogy…

Tovább olvasom