Lájkolta Gulácsi Péter “családos” posztját az MTVA sportriportere, már repült is

Megosztás

Hrutka János után a második ember egy a kormány által felügyelt sportcsatornánál, ahol ez a vélemény az állásába került. Persze lehet meghökkentő véletlen is, de pár hónapja még az EB-ről közvetítő keretben is számoltak vele.

A múlt hét végén derült ki, hogy Hrutka János egykori válogatott labdarúgót kirúgták a TV2 alá tartozó Spíler TV-től, ahol az elmúlt három és fél évben szakkommentátorként dolgozott. Hrutka erről a Facebook-oldalán írt, arra utalva, hogy az elbocsátás mögött az állhat, hogy nyilvánosan kiállt a „család az család” kampány mellett. 

Hétfőre kiderült, hogy nem Hrutka volt az egyetlen, akinek mennie kellett: az Index írta meg, hogy távozott pozíciójából Lukács Viktor, az MTVA alá tartozó M4 Sport fiatal kommentátora, aki a legutóbbi világbajnokságon már közvetített, számoltak vele az Európa-bajnokságra készülő közvetítői keretben is, 2020 decemberében pedig Kijevből ő közvetíthette a Ferencváros Bajnokok Ligája meccsét. A Junior Príma-díjjal kitüntetett kommentátorra azonban a lap információi szerint többé nem tart igényt az állami médiabirodalom, és mint írják, szakmai körökben azt a feltételezést hallani, hogy Lukácsnak azért kellett távoznia, mert korábban lájkolta Gulácsi Péter  a „család az család” bejegyzését.

Gulácsi Európa egyik legjobb kapusa, az RB Leipzig játékosa, és február végén olyat tett, amit profi magyar sportolótól ritkán látni: nyilvános oldalán üzente meg, hogy 

„Minden embernek joga van az egyenlőséghez. Ugyanúgy, ahogy minden gyereknek joga van boldog családban felnőni, alkossa azt a családot bármennyi, bármilyen nemű, bármilyen színű, bármilyen vallású ember. Én kiállok a szivárvány családok mellett! Szólaljunk fel a gyűlölet ellen, legyünk elfogadóbbak és nyitottabbak!”

Ez volt az a poszt (melynek megszületése után amúgy Gulácsit hamar elkezdte gyalázni a fideszes médiabirodalom), amelyet lájkolt Lukács Viktor, és amely az Index értesülései szerint az állásába került. A kommentátor a lap megkeresésére nem kommentálta az ügyet, de azt megerősítette, hogy többé nem fog közvetíteni az M4-en. Keresték az MTVA-t is, de persze hiába. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek