A kutyus megérezte gazdája rosszullétét és a probléma súlyát, a kiérkező, ám a címet pontosan nem tudó mentősöket pedig egyértelmű jelzésekkel igazította útba. Valószínűleg, ezzel meg is mentette a gazdi életét.
Tovább olvasomCímke: beteg
Kivágták a bálványfát a miskolci kormányhivatal elől, beteg volt, ezért balesetveszélyessé vált
Hamarosan új fát ültetnek a helyére még az idei évben. Szombat reggel kivágták a szakemberek az Uitz Béla utca és a Csizmadia-köz sarkán álló fát – tudósított a Minap.hu. Erre azért volt szükség, mert az odvas és beteg állapotából adódóan balesetveszélyessé vált. A helye azonban nem marad túl sokáig üresen, hiszen oda új fát tervez ültetni az önkormányzat. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai azért vágták ki a fát, mert elöregedett és ehhez több probléma társult. Czifrusz Natália főkertész elmondta: “Három éve a városgazda végzett rajta FAKOPP műszeres vizsgálatot, aminek eredményeiből…
Tovább olvasomSoron kívüli ellátást követelt, ezért bántalmazott egy ápolónőt
A háziorvos tartott a további erőszaktól, ezért ellátta a balhézó hölgyet, ám természetesen az eset nem maradt következmények nélkül. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt vádat emelt egy helyi nővel szemben, aki egy ápolónőt bántalmazott azt követelve, hogy soron kívül lássák el őt. A vádirat szerint a kiskunhalasi nő 2021. október 21-én reggel, a rendelési idő kezdete előtt a háziorvosi rendelő várótermében egészségügyi vizsgálatra jelentkezett. Az ápolónő a járványügyi helyzetre figyelemmel arra kérte, hogy beszólításáig a rendelőintézet udvarán várakozzon. A nő először még együttműködést tanúsítva eleget…
Tovább olvasomKözlemény a megkéselt miskolci ápolónő állapotáról
Felháborította a közvéleményt, hogy szerdán az egyik beteg minden előzetes figyelmeztetés vagy vita nélkül megkéselt egy miskolci ápolónőt, aki súlyos sérüléseket szenvedett az aljas támadás következtében. Most a megyei kórház adott ki közleményt az áldozat állapotáról. Bár súlyosan megsérült, vannak jó hírek is. A dr. Révész János főigazgató által jegyzett közleményben annyit írtak, hogy az ellátásban részesült dolgozó állapota stabil, maradandó sérülést nem szenvedett. Hozzáteszik: az intézmény az ügyben belső vizsgálatot kezdeményezett, és együttműködik a rendőrség által lefolytatott eljárás során is. A B24 is beszámolt arról, hogy orvosi kezelésen, egészen pontosan műtét miatt…
Tovább olvasomDöbbenetes: Egy Covid-osztályon ápolt beteg sebészeti ollóval sebesítette meg társát
Mintha nem lenne elég probléma önmagában a koronavírus-fertőzés is. De joggal merülhet fel a kérdés: hogyan juthatott hozzá a sebészeti eszközhöz csak úgy, ráadásul még szurkálni is tudott vele? A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy VI. kerületi kórházban egy sebészeti ollóval többször arcon és mellkason szúrt egy másik beteget egy COVID osztályon ápolt férfi 2021. március 13-án 17 óra körül. A megtámadott asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett. A férfi kirohant az osztályról, a biztonsági őr megpróbálta visszatartani, de őt is megsebezte a kezén. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei…
Tovább olvasomAz eddigi kutatások szerint átlagosan öt napig fertőz egy koronavírusos ember
Bár a tesztje akár három héttel később is mutathat pozitív értéket, akkor már szinte biztosan nem képes fertőzni. A megbetegedés utáni első öt napban kell izolálni a pácienst. De sajnos a helyzet nem ennyire egyszerű. Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus okozta Covid–19 tüneteinek jelentkezésekor, majd az azt követő öt napban a legvalószínűbb a fertőzés továbbadása – számolt be róla a BBC hírportálja.Fotó: Pier Marco Tacca / Getty Images Hungary A pácienseknél a betegségük elején találták a legnagyobb víruskoncentrációt, míg „élő”, vagyis szaporodni képes vírusok akár…
Tovább olvasomEgy koronavírusos beteg kifakadása: Otthon gyorsabban felépülnék, mint a kórházban
Az elviselhetetlen kórházi állapotokról panaszkodott egy aktív koronavírusos páciens. Esélyes, hogy erről nemigen fog beszámolni a kormányzati média. Omladozó vakolat, hatalmas pókok a sarokban és meleg víz sincs. Embertelenek a körülmények a kiskunhalasi kórházban. Egy koronavírusos beteg készített felvételeket a kiskunhalasi kórház kórterméről és a fürdőszobáról. Aki azt mondta az RTL Híradónak, mikor bekerült a kórházba nem hitte el, hogy milyen körülmények között zajlik a gyógyítás. Nem értem, hogy lehet itt gyógyulni és gyógyítani – mondta a Híradónak. Hozzátette: olyan szinten lerobbant minden, hogy sokszor sírnak a betegtársával együtt. Embertelennek tartják a…
Tovább olvasom