Egy négy-, majd tízfőssé duzzadt társaság követett és bántalmazni akart néhány tizenévest. Valóban nincs mit tenni ilyenkor? Az eset szemlélői nem segítettek az üldözött srácoknak, ebből pedig kerekedett némi vita is.
Tovább olvasomCímke: belváros
Az utolsó nap – vasárnap még korcsolyázhatunk egyet az Erzsébet téren
A miskolciak körében ismét nagyon népszerű lett a mobil jégpálya az Erzsébet téren, de már csak ezen a hétvégén maradt lehetőségünk siklani a város központjában. Bár nem ugyanott, de márciusig szinte biztosan élhetünk ennek a szenvedélyünknek, csak kicsit arrébb.
Tovább olvasomMegérkeztek az új utcabútorok Miskolcra
Megérkeztek a vadonatúj utcabútorok a Miskolci Városgazdához. Hamarosan megkezdődik az új kerékpártárolók, hulladékgyűjtők és padok kihelyezése a város közterületeire. A fejlesztés a Zöld és Gondozott Miskolc Program keretében valósul meg. Mint arról néhány nappal ezelőtt beszámoltunk új utcabútorokat kap Miskolc több közterülete is. A Zöld és Gondozott Miskolc Program keretében egyébként nemcsak új bútorok érkeztek a városba, de jelentős zöldítés és parkosítás is megvalósul. Legutóbb épp a Népkertben ültették el a cserjéket és végezte parkosítást a Városgazda munkatársai. Erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben. Összesen közel 80 biciklitároló és több…
Tovább olvasomCsodaszép veteránautók serege és régiségvásár a belvárosban
Igazán kiváló napot sikerült varázsolni Miskolcon, az Oldtimerek és a régiségvásár igencsak megérdemelte a kitüntetett figyelmet.
Tovább olvasomFenyegetett az időjárás, de megúszta szárazon a régiségvásár
A belvárosi program a fenyegetően gyülekező felhők ellenére megúszta az esőt, így egy remek vasárnapi program lehetett ismét a régiségvásár.
Tovább olvasomA Szinva terasznál is elszaporodhattak a rágcsálók
A belvárosban, illetve Miskolc más részein is panaszkodnak a lakók, hogy bizony a patkányok és egerek igencsak elszaporodtak. Van, amelyiknek a konkrét lakhelyét is ismerik.
Tovább olvasom„A kormánynak nem először jut eszébe fizetőssé tenni a miskolci elkerülőt” – Veres Pál egyszer már megakadályozta
A miskolci polgármester most is harcba indul és a legkevésbé sem akarja hagyni, hogy a Fidesz újabb óriási csapást mérjen a megyeszékhelyre és fizetőssé tegye a rendkívül fontos elkerülő utat. Nem is annyira a pénz, inkább a robbanásszerűen megnövekedő forgalom lenne az ijesztő gond.
Tovább olvasom„Miskolcnak élhető belvárosra van szüksége” – megújulhatnak a régóta elhanyagolt épülettömbök
A főépítész felhívta a figyelmet arra, hogy bár az elmúlt évtizedekben újra felfedezték lassacskán, hogy van itt egy történelmi belváros, amit fel kéne újítani és kicsinosítani. De eddig szinte csak a tereket és a sétálóutcát helyezték előtérbe, pedig bőven lesz tennivaló az épületekkel is.
Tovább olvasomKötelező virágültetés vár a belvárosi vendéglátóhelyekre
Azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek a főutcán teraszt alakítanak ki, növények kiültetéséről is gondoskodniuk kell. A legtöbb kávézó, fagyizó és étterem terasza már eddig is virágba borult nyáron. A növényültetés mostantól nemcsak egy lehetőség, hanem kötelezettség is azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek a főutcán teraszt üzemeltetnek. Az idei közterületfoglalási engedélyeket ugyanis ezzel a feltétellel adta ki az önkormányzat. A kezdeményezést ezért a legtöbben jó ötletnek gondolják. Nálunk már elég régóta jelen vannak a virágok, mentát, bazsalikomot is ültetünk a teraszunkra. Fával is próbálkozunk, meglátjuk, hogy hogy sikerül – fogalmazott a Miskolc Televíziónak Hriczó…
Tovább olvasomÚjra virágfák borítják Miskolc belvárosát
A színes virágokkal dekorált szerkezeteket a Városház tér és az Ady-híd közötti szakaszra helyezték ki. Idén is virágfák díszítik a sétálóutcát, a tarka növényekkel feldíszített többemeletes állványokat csütörtökön délelőtt helyezték ki a Városház tér és az Ady-híd között a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai. A témával kapcsolatosan tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön reggel a Szent István téren, ahol Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere és Simon Gábor, a Velünk a Város frakció vezetője beszélt a város virágosításának fontosságáról. Szopkó Tibor elmondta, számára nemcsak városvezetőként, hanem belvárosi önkormányzati képviselőként is kiemelten fontos az, hogy a sétálóutca a lehető legszebb…
Tovább olvasom