Komoly indulatokat váltott ki a miskolci választókból a tegnapi bejelentés, miszerint a DK nem támogatja Veres Pál polgármestert, helyette saját jelölttel, Hegedűs Andreával szerezné meg a hatalmat a következő önkormányzati választásokon. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan fogadták a közösségi média felületein a választók a párt döntését. Az egyik legnagyobb, több mint 60 ezer taggal rendelkező miskolci csoportban (Miskolc és Én) rengeteg hozzászólás érkezett a bejelentéssel kapcsolatos hírre. Az egyik hozzászóló azt írta: “Hegedüs Andrea gázabb, mint a Csöbör Kati….” Sokan felvetették azt a problémát is, hogy így az ellenzék megosztottá vált, ez…
Tovább olvasomKategória: Választások
„Nincs az a pártérdek, ami fontosabb Miskolcnál” – így reagált Veres Pál a DK bejelentésére
„A választók majd eldöntik, hogy győztes, vagy vesztes szavazatot szeretnének leadni jövőre” – írta Hegedűs Andrea jelöltsége kapcsán a miskolci polgármester.
Tovább olvasomHegedűs Andrea is beszáll a polgármester-választási küzdelmekbe, megosztott lett az ellenzék Miskolcon
A kormányoldalnak még nem ismerjük a jelöltjét, de az már szinte biztos, hogy a 2019-ben egységes ellenzéknek két indulója is lesz a jövő évi önkormányzati választásokon. Veres Pál, a jelenlegi városvezető mellett Hegedűs Andrea DK-s országgyűlési képviselő is harcba száll Miskolc polgármesteri székéért.
Tovább olvasomKevesebb egyéni választókerület lesz jövőre Miskolcon és Kazincbarcikán
A lakosságszám csökkenése miatt több helyen módosulnak a körzetek kialakításai, Borsodban két település érintett.
Tovább olvasomUngár Péter: Elhunytak a tárgyalások a Párbeszéddel a közös EP-listáról
Úgy érzik, valós probléma Karácsony Gergely ötszázmilliós varázsdobozos ügye.
Tovább olvasomÍme Borkaiék ellenfele: az LMP Pintér Bencét támogatja Győrben
Kezd egyre inkább körvonalazódni, ki lesz az, aki a jelenlegi és a volt fideszes polgármesterrel felveszi majd a harcot az ellenzéki oldalról.
Tovább olvasomAz MSZP is támogatja Veres Pált
A Jobbik-Konzervatívok után a Magyar Szocialista Párt is támogatja a polgármester újraindulását 2024-ben.
Tovább olvasomUngár Péter lesz jövőre az LMP listavezetője az EP-választáson
Az egyik társelnökét választotta a jövő évi európai parlamenti választási listavezetőjének szombati budapesti kongresszusán a zöld ellenzéki párt.
Tovább olvasomBejelentést tett Vona Gábor: visszatér a politikába és párttá alakítja a civil szervezetét
A Jobbik korábbi elnöke sem a Fidesszel, sem az ellenzékkel nem készül szövetségre lépni.
Tovább olvasomA Jobbik-elnök Miskolcra látogatásával erősítette meg: támogatni fogják Veres Pál indulását a választáson
Elsősorban a 2024-es választásról és helyi ügyekről egyeztetett a két vezető, de szóba kerültek egyéb politikai témák is.
Tovább olvasom