Eredménytelen tárgyalások miatt sztrájkolhatnak a tiszaújvárosi vegyi kombinátnál

A fontos borsodi vegyi üzem szakszervezetei nem jutottak dűlőre a munkáltatóval. Sztrájkba léphetnek a dolgozók. Eredménytelenül zárult a MOL Petrolkémia Zrt munkavállalóit érintő bértárgyalás, mert nem tudtak megállapodni a felek – áll a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) közleményében. A tiszaújvárosi gyár munkáltatója az előzetes igényfelmérés alapján benyújtott béremelésnek mindössze töredékét lett volna hajlandó elfogadni és azt sem egységesen. A MOL Petrolkémia Zrt. a szakszervezetek által kért 10 százalék helyett csupán 7 százalék differenciált emelést fogadott volna el, illetve bizonyos családbarát javaslatokat tett, amik azonban nem vonatkoznak azonos mértékben minden munkavállalóra. Ezek…

Tovább olvasom

Hamarosan jön a pedagósussztrájk, a kormányzat tárgyalás helyett egy bohózatot adott elő

A szakszervezetek felvázolták, mennyire hatalmas már a probléma a közoktatásban, ám a kormányzat szerint minden rendben. Mivel a Fidesz-KDNP kizárólag a szőnyeg alá söpri a gondokat, mintha nem is lenne semmi vész, ezért határozott úgy a PSZ, hogy a tárgyalásnál komolyabb eszköz kell, mert ez nem vezet eredményre. Folytatódtak a sztrájktárgyalások a két nagy pedagógus-szakszervezet és a kormányt képviselő Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár között. A fő téma a tanárok kötelező oltásáról szóló rendelet visszavonása és a bérek rendezése lett volna, de a szakszervezet tagjai ismét csalódottan távoztak a minisztériumból – írja az Index.hu.…

Tovább olvasom