Elsősorban a belvárosban, Miskolctapolcán, és a Diósgyőri vár környékén teljesítenek szolgálatot. A gyalogos és az autós szolgálat mellett indult el a kerékpáros járőrözés a borsodi megyeszékhelyen. Indokolt volt, hiszen kétkeréken gyorsabbak és hatékonyabbak a rendészek, ráadásul így a lakossággal való kapcsolattartás is könnyebb. Segítenek, tájékoztatnak és figyelmeztetnek – ilyen feladatokat is ellátnak a rendészek, akik az első kerékpáros szolgálatban több mint 30 kilométert tekertek. Mostantól rendszeresen találkozhatnak velük a miskolciak. Boros Csaba közterület-felügyelő a Miskolc Televíziónak elmondta, kedden kezdték meg a szolgálatot Miskolc közigazgatási területén. – Elsősorban a turisztikai célpontokat keressük fel,…
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Elkezdték a miskolci Dayka utca meghosszabbítását
A Dayka utca meghosszabbításánka beruházása a napokban elindult, miután megtörtént a kivitelező részére a munkaterület átadása. Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be a projekt kezdetét. A munkálatok érintik a Petőfi utca, a Meggyesalja, a Rácz utcákat, valamint a Kálvin utca elejét is. A tervek szerint a Dayka utcát a Szinva-hídtól, a Petőfi utcai csomópontból indulva meghosszabbítják a Meggyesalja utcáig, így új, alternatív elkerülő útként működhet majd a Rácz György utca forgalomcsillapítása érdekében. A Meggyesalja utca Avasalja utca felőli végét háromsávosra szélesítik, kétirányú forgalommal, új forgalmi renddel. A projekt…
Tovább olvasomMiskolci ügy miatt kaptak elismerést a borsodi rendőrök
Május 29-én, Miskolcon, késsel rátámadtak egy trafikos eladóra. A rabló több mint 100 ezer forinttal és némi dohánytermékkel távozott a helyszínről. A sértett azonnal riasztást adott a Telmon Kft. diszpécserszolgálatához, ahonnan rögvest értesítették a rendőrséget az eseményekről. Mindeközben az eladónő segítséget kért az utcán egy férfitól is. Raffael László határozott fellépése eredményeként visszatartotta a támadót az időközben kiértesített rendőrök helyszínre érkezéséig, akik a tetthely közelben elfogták a rablót. Dr. Kiss Attila a r. vezérőrnagy a főkapitányság vezetője, és Szűcs Tibor a Telmon Kft. ügyvezető igazgatója szolgálati feladatainak kiemelkedő ellátásáért, az…
Tovább olvasomFigyelem: szerdán szünetelni fog a melegvíz-szolgáltatás Diósgyőr egyes részein
Meghibásodás történt, a helyreállítás miatt várhatóan reggel 8-tól este 20 óráig nem lesz melegvíz. Távhővezeték-meghibásodás történt az Ady Endre Művelődési Központ környezetében – számolt be róla közlemény Miskolc polgármesteri hivatala. Mint írják, a diósgyőri hőkörzet Árpád utca, Hegyalja utca, Csóka utca, Erdész utcai részén a hibaelhárítási munkálatok miatt június 8-án szerdán 8:00 órától várhatóan 20:00 óráig a melegvíz szolgáltatás szünetelni fog. Az ügyfelek szíves megértését és türelmét kéri a MIHŐ – zárul a rövid közlemény.
Tovább olvasomMiskolcon is csatlakoztak a Csokifagyi Napjához: féláron lesz kapható a fagylalt
Idén első alkalommal hagyományteremtő jelleggel kerül megrendezésre a Csokifagyi Napja, igazodva a nemzetközi naphoz. Évek óta ezen a napon ünneplik a csokoládé ízű fagylaltot a világ más helyein. A Szeretem a csokit blog csapata azaz Kovács Ádám és Kovács Gergely idén a csoki fagyi napjával igazodott a nemzetközi naphoz.Remélik, hogy mindenki eszik 1 gombóc csokoládé fagyit, ami máig a legkedveltebb TOP 5 íz egyike. Ezen a napon legalább ÖTVENSZER szerez örömet a csokoládé fagyi azoknak, akik vesznek egy gombóccal, ugyanis kutatók szerint legalább 50 alkalommal nyalunk bele egy gombóc fagyiba…
Tovább olvasomLátványterveken nézhetjük meg, miként újulhat meg a miskolctapolcai barlangfürdőhöz közeli őspark
A munkaterület a Hotel Kitti parkolójánál kezdődik, és magában foglalja a Barabits-sétányt, az úgynevezett geometrikus parkrészt és az ősparkot. Kialakítanak egy tanösvényt, megújul a Csónakázó-tó környéke. A munkálatok során sétányok újulnak meg, új utcabútorokat és pavilonokat helyeznek ki, és a tavat is megszabadítják a felgyülemlett felesleges iszaptól – írja cikkében az epiteszforum.hu. Miskolctapolca turisztikai vonzerejének erősítése, az ott található védett természeti értékek bemutatása, a szolgáltatások, programlehetőségek bővítése céljából elindult a barlangfürdő közvetlen közelében található őspark fejlesztése, adta hírül áprilisban a Miskolc Holding. A tanulmányterveket, valamint az engedélyezési és kiviteli terveket…
Tovább olvasomKözvélemény-kutatást végeznek Miskolcról
A városvezetőség omnibuszos közvélemény kutatásra adott megbízást egy közvéleménykutató cégnek, amelynek keretében kérdezőbiztosok járják Miskolcot a következő hetekben, hogy megismerjék a helyiek véleményét a város működéséről, a közszolgáltatásokról, a város értékeiről – számolt be a hírről az önkormányzat. Mit gondol Miskolcról? Mire büszke és mire nem? Mi működik jól? Mi működik rosszul a városban? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre várják a válaszokat a kérdezőbiztosok a következő hetekben. A kérdezőbiztosok személyesen keresik majd fel a véletlenszerűen kiválasztott miskolciakat, a válaszadás pedig önkéntes és teljesen névtelen. A közvélemény kutatók feladata, hogy objektív képet mutassanak…
Tovább olvasomElkezdődik az Avas Szálló felújítása – videó
A hamarosan megújuló Avas Szálló épületét járta be Varga Judit miniszter asszony. Hosszú évek óta tart már az egykor patinás épület hányattatott sorsa, éppen ezért Veres Pálnak és a Velünk a Városnak kiemelt ígérete volt a 2019-es választási kampányban, hogy rendezni fogják az egykori Avas Szálló sorsát és visszaadják annak régi fényét. Az adásvétel 2021. januárjában sikeresen lezárult, ezt követően az épület állapotának a felmérése következett. Most az igazságügyi miniszter tekintette meg, hogy hogyan állnak a munkák. A Facebook bejegyzéséből sok konkrétum nem derül ki, az azonban bizakodásra ad okot,…
Tovább olvasomMiskolc északi iparterületén újabb beruházó épít gyártócsarnokot, kapós lett a város a befektetőknél
A Chervon után az IGPark is megkezdte a beruházás első ütemét a város új iparterületén. Remekül alakul a város sorsa, ami a befektetési kedvet illeti. A miskolci Mechatronikai Ipari Park bejáratára gyakorlatilag ki lehetne tenni a „Megtelt!” táblát. Legutóbb a Chervon Autó települt ide, már magasodnak a gyártóüzemük vázszerkezetei, közvetlenül mellette pedig most egy újabb csarnok alapkövét helyezték el – írja a Minap. Az IGPark Miskolc projekt első ütemében egy 19 ezer négyzetméteres gyártó- és logisztikai csarnok épül, a munkát már a jövő héten megkezdik, és a tervek szerint 2023…
Tovább olvasomÍgy alakulnak a pünkösdi nyitvatartások és parkolási lehetőségek Miskolcon
Június 5-én, pünkösdvasárnap a kiemelt idegenforgalmi területeken – Diósgyőr, Lillafüred, Miskolctapolca –, és a kiemelt közlekedési területeken – a Tiszai pályaudvar és környékén – a díjfizetési kötelezettség 8:00 órától 18:00 óráig áll fenn. Június 6-án, pünkösdhétfőn a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizető várakozási területeken, és a Régiposta utcai parkolóházban díjmentes a parkolás. Az Európa téri, Patak utcai, illetve Hősök terei mélygarázsokban az általános rend szerint kell fizetni az igénybevételért. A Parkolási Ügyfélszolgálat (Széchenyi u. 20.) június 6-án zárva tart. Piacok Június 4-én, szombaton és június 5-én, pünkösdvasárnap…
Tovább olvasom