Mutatjuk, hol kaphatók az Avasi kilátó híres sziluettjével ellátott termékek

Jelenleg is zajlik az Avasi kilátó újjáépítése a Kilátó ReStart program keretében, melyről korábban mi is cikkeztünk. A kilátó mára Miskolc ikonikus épületének, már-már a város fő jelképévé vált, melyet dísztárgyakon, képeslapokon, könyvekben is megörökítettek, manapság pedig ruhákra és sapkákra varrják a torony különböző ábrázolásait, mely ma már majdhogynem márkajelzés jelleget tölt be. Ennek apropóján körülnéztünk az interneten, hogy milyen ruházati cikkek, kiegészítők és emléktárgyak kaphatók a híres sziluettel. Az Észak-Keleti Átjáró Egyesületnél igencsak bő a választék az Avasi kilátós termékekből; lehet kapni ujjatlan trikót, rövidujjú pólót, pulóvert, nyakkendőt, baseball-sapkát, téli…

Tovább olvasom

Elképesztő módon alázták meg társaikat tinédzserek a Miskolc Plázában

Megrázó videók láttak napvilágot arról, hogy fiatal, vélhetően középiskolás lányok hogyan bántalmazzák, illetve alázzák meg társaikat. A felvételek a Miskolc Plázában készültek. Az egyik videón, mely a pláza tetején készült egy lány megalázása látszik. Több társa veszi fenyegető módon körbe, miközben a videót készítő ekképp biztatja őket: „Pofozd meg, fejeld meg”. Az egyik lány végül megüti a fenyegetett társát, aki ennek hatására enged a kényszernek és letérdel támadói előtt. A videón még hallatszik, hogy egy másik lány elképedve azt mondja: „Most kajak g**i ennyire megalázzátok egymást?” A másik felvételen a…

Tovább olvasom

Rendhagyó irodalomóra a belvárosban

Miskolc turisztikai információs irodája évek óta szervez rendelhető, tematikus sétákat. Ezek repertoárja bővül most kifejezetten iskolásoknak szóló, két új ajánlattal. A „Kalandos tanóra az állatok nyomában” című körülbelül egy órás belvárosi séta alsó tagozatos diákok számára ajánlott, akik a városnézésen felfedezhetik Miskolc belvárosának „állatait”, hallhatnak a béka legendájáról, az Aranyszarvasról, megismerhetik Mancs történetét, és megnézhetik, hol találhatók a homlokzatokon oroszlánok vagy méhek. A „Rendhagyó irodalomóra Miskolc belvárosában 90 percben” című séta a felső tagozatosokat és a középiskolásokat célozza meg. A Szinva terasztól a Deák téren át a Városház térig tartó…

Tovább olvasom

Miskolcon is ünnepel a harmincéves magyar IQ-klub

A magyarok legintelligensebb 2%-át tömörítő Mensa HungarIQa Egyesület 2023 márciusában ünnepelhette harmincadik születésnapját. A számos hírességet sorai között tudó szervezet a jeles évforduló alkalmából országos rendezvénysorozattal, IQ-napokkal és helyszíni tesztírási lehetőséggel népszerűsíti az intelligenciát és a problémamegoldó gondolkodás fontosságát. Május 7-én éppen Miskolc látja vendégül az IQ-napot. Az elmúlt harminc évben a Mensa HungarIQa számos kezdeményezéssel, programmal irányította rá a figyelmet az intelligencia fontosságára. 2003-ban és 2005-ben IQ – Az ország tesztje címmel szerveztek egész estés televíziós intelligenciatesztet az RTL Klubbal együttműködve. A Mensa-futballválogatott 2005-ben nyerte el első világbajnoki címét,…

Tovább olvasom