Egy 2021 januárjában hatályba lépő rendeletmódosítás szerint a jövőben olyan orvos is elláthat háziorvosi tevékenységet, akinek még nincs meg ehhez a szakképesítése, de van más szakvizsgája – írja a hvg a Világgazdaság nyomán. A cikk szerint egyebek közt aneszteziológiai és intenzív terápiás, belgyógyászati, foglalkozás-orvostani, gasztroenterológiai, kardiológiai, esetleg urológiai, sebészeti vagy reumatológiai szakvizsgával is betölthető háziorvosi praxis az önkormányzattal szerződve. Ugyanez viszont nem vonatkozik a házi gyermekorvosi feladatok ellátására, ott csak olyan orvos rendelhet, akinek ehhez megvan a képesítése. Decemberben 844 üresen álló praxis volt Magyarországon: 571 háziorvosi és 273 fogorvosi praxisban nem…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Így kell közpénzből eltorzítani a valóságot – a kézi vezérléssel működő kormányzati szócső, azaz a közmédia mindennapjai
Az egykori belsősök szerint teljesen megszűnt az M1-nél is a klasszikus, valódi újságírói munka, kizárólag a felsőbb utasításoknak kell megfelelni és engedelmeskedni. Előre megírt forgatókönyv alapján kell a migránsokról hírt adni, még a megnevezés is fontos. A dolgozók Facebook-fiókját is figyelik, egy kétes poszt és azonnal repülhet az illető. Mintegy 100 milliárd forint közpénzből működik a közmédia, aminek elsődleges feladata a sokszínű, kiegyensúlyozott tájékoztatás lenne. Azt, hogy mi kerül a képernyőre, mindenki láthatja. Arról hogy miként változott meg szerkesztőségi munka 2010 után, cikksorozatot közölt a Szabad Európa. Volt és jelenlegi…
Tovább olvasomMegint egy kormányközeli mutyi – tízszeres túlárazás a maszkgyártó csodagépnél
Hadházy Ákos egyértelmű bizonyítékokat talált. Ugyanaz a maszkgyártó gép az egyik városba 23 millióért, a másikba 210 millióért került. Nyilván, itt sem lesz semmilyen bűncselekmény a végén a hivatalos szervek szerint, de legalább mi megtudhattuk. A független parlamenti képviselő, Hadházy Ákos újabb túlárazási történetet posztolt Facebook oldalára. A büntetésvégrehajtás (BVOP) válaszából azt derítette ki, hogy két maszkgyártó berendezést 46 millió forintért vásároltak Kiskunhalasra, tehát a darabja 23 millió. Az adatokat a képviselőnek adott válaszban a BVOP nem közölte, de a honlapjukon rábukkant, erről csinált is másolatot. Újabb bizonyíték a tízszeres…
Tovább olvasom30 év után nyilvánosak lesznek az ügynöki jelentések, bárki megnézheti, róla és családjáról kik és hogyan jelentettek
Már csak egy évet kell ehhez várni. Nem késtünk el kicsit a nyilvánosságra hozatallal? Biztos, hogy minden dokumentum hiánytalanul megvan? Egy év múlva bárki megnézheti a róla vagy a felmenőiről készült jelentéseket – hangzott el az RTL Klub Híradójában. Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárárnak főigazgatója elmondta, jövő évtől ügyfélkapus azonosítást követően BÁRKI ONLINE HOZZÁFÉRHET MAJD A RÓLA VAGY A FELMENŐIRŐL SZÓLÓ AZ IRATOKHOZ. A főigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy azokról a politikusokról, akik elindulnak a választásokon valamilyen tisztségért, bármely állampolgár ingyenes megérdeklődheti, hogy együttműködtek-e a titkosszolgálatokkal. Becslések…
Tovább olvasomMajdnem mindenhol stagnál a szennyvíben mért koronavírus-koncentráció
A karácsony előtti időszakban, azaz az 52. héten a szennyvízminták átlagos koronavírus koncentrációja a legtöbb vizsgált településen továbbra is stagnál. Növekvő tendenciát Debrecenben és Kaposváron mértek, a koncentráció Egerben, Győrben és Szombathelyen viszont csökkent, – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján. Vasárnapra egyébként hosszú idő óta jóval kevesebb személy, 698 fő fertőződött meg, így a beazonosított fertőzöttek száma összesen 316 060 fő, az aktív fertőzötteké pedig 176 593.
Tovább olvasomVáltozik szilveszterkor a MÁV és a Volánbusz járatainak közlekedése
A MÁV és a Volánbusz vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közös közleménye szerint a vonatok december 31-én a pénteki, január 1-jén a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi, a Volánbusz járatai december 28. és 31. között a tanítási szüneti munkanapi, január 2-án a szabadnapoknak megfelelő, 3-án a hét első munkanapját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint járnak. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra, hogy egyes településeken a helyi járatok ettől eltérően közlekedhetnek. Az InterCity vonatok az utazási igényeknek megfelelően – a lehetőségekhez képest – több kocsival közlekednek az utazási…
Tovább olvasomA MOK szerint már 41 egészségügyi dolgozó áldozatul esett a vírusnak
Két újabb név került fel a Magyar Orvosi Kamara (MOK) listájára, amelyen a koronavírus-járvány egészségügyben dolgozó áldozatai szerepelnek. Összesen már negyvenegyen. Az elhunytak közül tízen háziorvosként dolgoztak, tizenegyen pedig ápolók vagy mentőápolók voltak. A MOK listája nem hivatalos, azoknak a neve olvasható rajta, akiknek a halálhíréről a sajtóból vagy a saját forrásaikból értesülnek. Jelezték: a halálhírek hitelességéről igyekeznek meggyőződni, de a fertőzés tényét illetően nincs joguk az egészségügyi dokumentációban tájékozódni.
Tovább olvasomPártpreferencia alapján vizsgálták, hogy mennyire bízunk a tudományban a járvány idején
Az Azonnali.hu megrendelésére készített közösségimédia alapú közvélemény-kutatást az IDEA Intézet. Ebből többek között az derül ki, hogy a lakosság csaknem fele a legszigorúbb járványügyi korlátozásokat is elfogadhatónak tartja. Ebben a tekintetben az MSZP és a Fidesz szavazói a legszigorúbbak. A természettudományok presztízse a kutatás szerint megingathatatlan, mégis csak bő egyharmad oltatná be magát a koronavírus ellen. A Fidesz-szavazók az oltás kapcsán jobban bíznak a tudományban, mint a kormányban, kimutatható számú konteóst pedig csak a jobbikosok közt találtak. A kutatás az alábbi főbb megállapításokra jutott: Az orvosok, virológusok és további természettudósok presztízse megingathatatlan:…
Tovább olvasom„Ha hétköznapi ablakpucolós jelenetet szeretne imitálni, azt semmiképpen se egy méregdrága sídzsekiben tegye” – Keményen beolvastak Nováknak
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és alapítója reagált Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter Facebook oldalának nemrég közzétett bejegyzésére, amiben a fideszes politikus egy ablakot tisztít – vagy legalábbis azt imitálva fotózkodik. Szabó kritikáját biztosan nem teszi zsebre a többmilliós havi fizetést kapó kormánypárti politikusnő, aki nemrég azt nyilatkozta hogy szerinte egy nőnek nem kell akkora fizetés, mint egy férfinak. Az ablakpucolásra adott választ alább olvashatják: Kedves Novák Katalin! Néhány nappal ezelőtt volt szerencsém megnézni az ablakpucolós karácsonyi készülődéséről szóló posztját, amelyben egy meglehetősen felemás kísérletet tett arra, hogy…
Tovább olvasomKásler: 3000 ember részvételével indul az orosz vakcina klinikai vizsgálata itthon
Szombat este az Emmi közzétett egy videót, melyben Kásler Miklós miniszter beszélt az oltások aktuális helyzetéről – számolt be róla a 444.hu. A videóból egyrészt kiderült, hogy december 31-én újabb 35 ezer oltóanyag érkezhet az országba, másrészt hogy a kormány nem tett le arról, hogy esetleg a nyugati gyógyszergyárak mellett mások vakcinájára is támaszkodjon. A magyar kutatók Kásler elmondása szerint három kontinens tudósaival vannak folyamatos kapcsolatban, így orosz és kínai kutatókkal is, ennek köszönhetően pedig hamarosan elindulhat az orosz vakcina klinikai vizsgálata Magyarországon, 3000 ember részvételével. Hogy ebbe kik vennének…
Tovább olvasom