Hogyan szúrjuk ki, ha csalók akarnak átverni minket a népszámlálásnál?

A jövő héttel indul a népszámlálás azon szakasza, ahol személyesen felkeresik azokat, akik nem töltötték ki online a kérdőíveket. Ez persze lehetőséget ad arra a csalóknak, hogy átverjenek embereket – a Bahir.hu öt tanácsot gyűjtött össze cikkében, hogy miként ne hagyjuk ezt: 1. A látogatás időpontja Hivatalosan október 17-én indulhatnak el a számlálóbiztosok, ezért ha valaki korábban érkezik, az már önmagában egyértelművé teszi, hogy ő nem valódi biztos. Ugyanígy ha valaki november 20. után érkezik, arról is egyértelmű, hogy nem hivatalos biztos, hiszen addigra már le kell adnunk a népszámláláshoz…

Tovább olvasom

Az ELTE oktatói is csatlakoznak a pénteki tiltakozáshoz, elfogadhatatlan a bértábla

Nyilatkozatot adtak ki, amiben támogatásukról biztosították a közoktatásban dolgozó kollégáikat és pénteken csak korlátozottan látják el oktatói és adminisztratív feladataikat. Közös nyilatkozatot adtak ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatói, akik így csatlakoznak a közoktatásban dolgozó kollégáik tiltakozásához. Nyilatkozatukban a következőket írják: Elfogadhatatlannak tartjuk a közoktatásban valamint az állami fenntartású felsőoktatásban alkalmazott bértáblát. Fel kell emelnünk a hangunk polgári engedetlenségben résztvevő kollégáink elbocsátása, pedagógus kollégáink fenyegetése, félelemben tartása ellen. Nem értünk egyet azzal, hogy az egyetemi felvételi rendszert az egyetemi oktatókkal való konzultáció nélkül változtatták meg. Tiltakozásunk nem irányul hallgatóink ellen,…

Tovább olvasom

Vedd fel a harcot a vírusok ellen óvodákban is!

Minden kisgyerekes szülő rémálma a bölcsődei és az óvodai beszoktatás, amikor a gyermekük először kerül közösségbe. Amíg a kicsi bele nem szokik az új világba, addig szinte csak “sormintázva” tud az intézménybe járni: egy hét közösségben egészségesen, majd két hét betegeskedés otthon. Ilyenkor természetesen vérzik a szülői szív a gyermekért, próbál neki mindent megadni, hogy mihamarabb felépüljön és megerősödjön, de vajon te gondolsz-e mindenre? Párásítás és légtisztítás Az OZONEGENERATOR.HU párásító-légmosó és Antiviral légtiszítító készülékei segítségével együttes erővel te is felveheted a küzdelmet a vírusokkal, a baktériumokkal, hogy minél tisztább és…

Tovább olvasom

„Csak beetetés a kormány bejelentése a pedagógus béremelésről”

A szakszervezet szerint eleve nem is jön ki rendesen a matek, másrészt pedig csak egy kísérlet arra, hogy a tiltakozó akciókat visszafogja. „Beetetés Gulyás Gergely bejelentése a pedagógusbérek emeléséről, mert még nincs megállapodás a kormány és Brüsszel között a pénzről” – reagált a Telexnek Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki nyilatkozatára. Totyik szerint a kormányinfón bedobott béremelési szándék azt a célt szolgálja, hogy a tiltakozó akciókat visszafogja. „Hisszük, ha látjuk az ütemezést, de matematikailag akkor sem fog stimmelni az arány” – mondta az alelnök. Hozzátette: sántít…

Tovább olvasom

Tanári válasz a tankerületi igazgatónak: A diákok nem buták, nem zöld növények

A kormányzati propaganda ugyanarra a sémára épül a tankerületi vezetők tollából és szájából is. A tiltakozó, tüntető diákokat irányítják, illetve kényszerítik tanáraik a megmozdulásokra, ez a 15-20 évesek önálló akaratának teljes lenézése. Erre is felhívta a figyelmet az egyik iskola tanárnője. Csütörtökön olvashattunk egy interjút Hajnissné Anda Évával, az I., II. és XII. kerületi iskolákat tömörítő Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatójával. A tankerület vezetője úgy fogalmazott, a kormány sem vitatja a béremelések szükségességét. Hozzátette azonban, hogy a pedagógusok tiltakozásának formájával nem ért egyet: „Az elmúlt időben alkalmazott, olykor a megfélemlítésig jutó, törvénytelen, sok…

Tovább olvasom

Az MTA szerint az oktatás helyzete nemsokára kezelhetetlenné válik

Állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága a pedagógusok anyagi megbecsüléséről, amelyben leszögezik: a mérések szerint egyre romlanak a magyar diákok eredményei, nem csökken az iskolát korán, végzettség nélkül elhagyók száma. „Változás kell ahhoz, hogy a közoktatás helyzete kedvező irányt vegyen. A Magyar Tudományos Akadémia szorgalmazza ennek a változásnak az elindítását. Kérjük a Kormányt, hogy ebben – a szakmai szervezetekkel együttműködve – vállaljon vezető szerepet” – írják. Szerintük a „jelenlegi helyzet nem tartható fenn”, kiváló oktatási rendszer nélkül nem tudunk lépést tartani térségünk országaival, még kevésbé valósulhat…

Tovább olvasom

Csütörtök délután 500 forint fölött járt egy font

Csütörtök délután negatív rekordot döntött a forint árfolyama a fonttal szemben, 14:30-kor 500 forintot kellett adni egy angol fontért. Szerencsére ez nem tartott sokáig, egy „kellemes” 430-as euró és egy 439,5-ös dollár ráfolyammal számolhatunk a nap végén. A forint gyengülésének a hátterében leginkább a kedden megjelent legfrissebb inflációs adat állhat: a KSH adatai szerint szeptemberben 20,1 százalékra, azaz 26 éves rekordra emelkedett a fogyasztói árak emelkedésének üteme (azért volt most ekkora az ugrás az augusztusi 15,6 százalék után, mert a KSH szeptemberben számolta először a rezsikiadásokat már az új rendszer szerint,…

Tovább olvasom

Patikák szűnhetnek meg a rezsiárak miatt

Veszélyben van a gyógyszertárak 20 százaléka, mivel a patikák is két-háromszoros rezsiáremelkedéssel néznek szembe – mondta el a Napi.hu-nak Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alapító elnöke. Mikola szerint főleg azok a patikák küzdenek, amelyek kistelepüléseken vannak és kis forgalmat bonyolítanak le. Hodossy Lajos, a Roche Magyarország Kft. igazgatója is megerősítette: a kistelepüléseken lévő patikusok küzdenek a leginkább a megélhetéssel. Hozzátette: ha csak a kereskedelmi tevékenységből kellene fennmaradniuk, akkor már rég nem lennének patikusok. Amennyiben ön is hozzájárulna a független média fennmaradásához és a vidék valódi híreinek bemutatásához, kérjük erre a…

Tovább olvasom

A szélerőművek engedélyezését kéri a kormánytól az LMP

Ha valóban ösztönözni szeretné a kormány a lakosságot, illetve a vállalkozásokat a zöldenergia használatára, engedélyezze a szélerőművek telepítését és törölje el a napelemek extraadóját – kommentálta az LMP a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakat. Az LMP a közleményben felidézte, hogy Gulyás Gergely a Kormányinfón egyebek mellett azt mondta, a kormány eddig is arra ösztönözte a magyar családokat és vállalkozásokat, hogy minél több zöldenergiát használjanak. „A valóság ezzel szemben az, hogy a kormány tiltja a szélenergia használatát és extra módon adóztatják a napenergiát. Ha valóban ösztönözni szeretnék a lakosságot, illetve…

Tovább olvasom

Bezárják a debreceni stadiont és nagy bajban a Sopron női kosárcsapata is

A székesfehérvári után a debreceni stadionban is lecsavarják a fűtést télire, írja az rtl.hu. A november 9-i utolsó bajnoki meccs után csak annyira fűtik fel a Nagyerdei stadiont, hogy ne fagyjon el az infrastruktúra. A Nagyerdei stadiont 2014-ben, a sóstóit 2018-ban adták át. Mindkét városnak fideszes polgármestere van. Az energiaválság miatt két NB III.-as csapat, a Balassagyarmat és a Makó menet közben lépett vissza a bajnokságtól. Két NB II.-es csapat, a feljutásra esélyes Diósgyőr és a Szeged bejelentette, hogy mérkőzéseit a takarékosság miatt nem tudja villanyfénynél megrendezni. A takarékossági intézkedések nem csak a futballt érintik.…

Tovább olvasom