Elvesztette Ausztria a paksi bővítés miatt indított pert

Az Európai Unió Bírósága elutasította Ausztria keresetét, amelyben az osztrák állam azt kérte az uniós törvényszéktől, hogy semmisítse meg az Európai Bizottság döntését a paksi atomerőmű-bővítés jóváhagyásáról – közölte a testület. Ausztria azért perelt, mert az Európai Bizottság 2017-ben engedélyezte Magyarország tervét, hogy két új paksi reaktor építésére szerződjön a Roszatommal. Az uniós testület akkor arra jutott, hogy ebben nincs tiltott állami támogatás, a támogatás összege ugyanis arányos a kitűzött célokkal, és nem haladja meg az elérésükhöz szükséges mértéket. Ausztria ezt a jóváhagyást támadta meg az uniós bíróságon. „Ausztria a…

Tovább olvasom

A kormány mégis meghosszabbítaná Paks 1 üzemidejét

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a benyújtója, és Palkovics László technológiai miniszter az előadója annak a határozat-tervezetnek, amiről a napokban kezd tárgyalni a parlament, és a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról szól. Vagyis Paks 1 blokkjait a 30-as években sem zárnák be. Amikor 2014 elején a kormány aláírta az oroszokkal a Paks 2 építéséről szóló szerződést, már voltak szakemberek, akik azt mondták, hogy kár volt ennyire rohanni. A kormány ugyanis tender nélkül döntött az orosz technológia és hitel mellett, ami miatt az Európai Bizottság évekig vizsgálta a szerződéseket, és végül csak korlátozásokkal hagyta jóvá azokat. Többen…

Tovább olvasom

Tűz ütött ki a paksi atomerőműnél

Tűz volt kedden a paksi atomerőmű területén, a lángokat eloltották, senki nem sérült meg – közölte honlapján az atomerőmű. A tűz egy külső vállalkozó által használt konténerben, egy bekapcsolt hőlégfúvó miatt keletkezett. Az atomerőmű létesítményi tűzoltósága a konténer áramtalanítása után a tüzet eloltotta – írták. A tűz az atomerőmű technológiai rendszereit, a dolgozókat, a környezetet és a környéken élő lakosságot semmilyen formában nem veszélyeztette, az esemény kivizsgálása folyamatban van – tették hozzá.

Tovább olvasom

LMP: Azonnal fel kell bontani az új paksi blokkokról szóló szerződést!

Miközben folyamatosan csúszik Paks 2 megépítése, az orosz hitelkonstrukció egyre drágább lesz a magyar adófizetőknek – írja az ellenzéki párt Keresztes László Lóránt frakcióvezető és Demeter Márta frakcióvezető-helyettes által jegyzett közleménye. A zöld párt szerint ez felháborító, ezért határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy azonnal fel kell bontani az új paksi blokkok létesítéséről szóló szerződést. Demeter Márta közben az orosz hitel titkos részleteinek nyilvánosságra hozatala miatt perli az államot. A kormány első ígéretéhez képest akár 8 évet is csúszhat Paks 2, az orosz fél ugyanis képtelen volt…

Tovább olvasom

Megkezdik a kritikus infrastruktúrában dolgozók, így például a Paksi Atomerőmű és a MÁV munkatársainak oltását

Müller Cecília az operatív törzs szerdai tájékoztatóján beszélt arról, hogy úgy döntöttek, kiterjesztik az oltások körét a vírus gyors terjedése miatt – írja a 444.hu. Ez azt jelenti, hogy miközben folytatódik a 65 év felettiek oltása, megkezdik a kritikus infrastruktúrákba tartozó szolgáltatók, nélkülözhetetlen szolgáltatást biztosító dolgozóinak oltását is. Konkrétan ez azt jelenti, hogy beoltják a BKK, a Paksi Atomerőmű és a Magyar Villamosművek, illetve MÁV és GYESEV dolgozóit. 444.hu

Tovább olvasom

Meglátogatta Orbán Viktort a Roszatom vezérigazgatója

Orbán Viktornál járt Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója a találkozóról kiadott közlemény szerint. „a felek értékelték a Paks II. projekt előrehaladását; egyetértettek abban, hogy a beruházás ütemterv szerint halad”. A terv most az, hogy 2021 első felében elkezdődjenek az építkezés első földmunkái, 2021 őszére megszerezzék a nukleáris létesítési engedélyt, és ennek birtokában indulhatnak az új blokkok tényleges építési, gyártási, beszerzési és szerelési munkái. A Roszatommal kötött szerződés ellenzői szerint azonban az atomenergia se nem zöld, se nem olcsó, se nem biztonságos. A gigantikus beruházás generációkat adósíthat el és még ráfizetés…

Tovább olvasom

Üzemzavar volt a paksi atomerőműben

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 4. blokkján turbinaszabályzó olajrendszeri meghibásodás miatt 100 MW-os teljesítménycsökkenés történt, adta hírül a cég. Vasárnap 8:30 és 10:18 között volt tapasztalható a teljesítménycsökkenés, a blokk azóta újra névleges teljesítményen üzemel. Közleményük szerint az eseménynek a nukleáris biztonságra és a környezetre gyakorolt hatása nem volt.

Tovább olvasom