Tehát a kormány természetesen semmit nem csinált rosszul az elmúlt 12 évben, sőt, túlságosan is olcsó volt az energia hazánkban, ezért érezzük meg jobban a mostani emelkedést. Palkovics László kimondta a lényeget, a Fidesz ismét nem hibázott, miért kellett ennyit fogyasztanunk? Most magunkra vessünk. Új feladatok, új megoldások – ezzel a címmel tartott előadást Palkovics László a Mathias Corvinus Collegium (MCC) rendezvényén. A technológiai és ipari miniszter azzal nyitott, hogy megismételte, amivel néhány hete Orbán Viktor büszkélkedett: Magyarország high-tech ország – valóban van egy felmérésnek egy részlistája, amelyen az ötödik helyen…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Parragh nem titkolja, azt akarja, hogy olcsó maradjon a magyar munkaerő
Semmiképpen nem szeretné, ha a magyarországi dolgozók átlagban sokat vinnének haza, hiszen a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint ez a versenyképességünk ellenére lenne. Rendkívül örülünk a jó hírnek, tehát ne is reménykedjünk, mert a Fidesz és holdudvarának akarata eleve az, kimondva is, hogy maradjon csak alacsony a fizetésünk? Nem fogja támogatni az EU-s minimálbért a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, mert az egy versenyképességi előny elvesztését jelentené – mondta a Népszava szerint Parragh László, az MKIK elnöke a Munkástanácsok által a minimálbér aktuális kérdéseiről szervezett konferencián. Az Orbán Viktor szövetségeseként ismert Parragh…
Tovább olvasomHázi őrizetbe kerül Budaházy György
„Gyuri szabadul és házi őrizetbe kerül!!!” – írta csütörtökön a Facebook oldalán Budaházy Edda, azaz testvére, Budaházy György hazatérhet a börtönből. Budaházy Györgyről október 23-án, a Mi Hazánk rendezvényén testvére jelentette be, hogy éhségsztrájkba kezdett a börtönben. Budaházy márciusban kapott első fokon 17 év börtönt a Hunnia-perben. A 2016-os, első elsőfokú ítéletben a Fővárosi Törvényszék azt állapította meg, hogy Budaházy és egy társa indították útjára a Hunnia Mozgalmat „egy ígéretesebb nemzeti jövő érdekében”, azzal a céllal, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, illetve a 2006-os ősz után tovább szítsák a…
Tovább olvasomMaratoni parlamenti vitába szálltak a zöldek
Az LMP-frakció 22 órán át vitázott a Parlamentben, hogy megtudják, mivel indokolja a kormány azt, hogy szinte teljesen ki kíván vonulni a szociális ellátórendszerből. Szerda reggel 9 órától egészen csütörtök reggel hétig az LMP-s képviselők felszólalásokkal tartották életben a szociális ellátásról szóló törvénymódosításról szóló ülést, amit egy 160 oldalas salátatörvényben rejtettek el a kormánypártok. Az LMP teljes parlamenti képviselőcsoportja, valamint a Párbeszéd frakcióvezetője, Tordai Bence, és tagja, Jámbor András voltak azok, akik mindvégig a Parlament soraiban maradtak, és kérdéseikkel obstuálták az ülésnapot. A T/1620-as törvény értelmében, az állam gyakorlatilag kivonulna…
Tovább olvasomMegjelent a napelemekkel kapcsolatos hivatalos rendelet
Két hete Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy rendkívüli Kormányinfón bejelentette, hogy megváltoztatják a napelemekről szóló jogszabályokat. Szerda éjjel a Magyar Közlönyben meg is jelent a hivatalos rendelet. Ennek értelmében az október végéig igényt bejelentők még betáplálhatják a megtermelt napenergiát villamosenergia-hálózatba – számolt be róla az Index.hu. EZT KÖVETŐEN AZ IGÉNYBEJELENTŐK CSAK SAJÁT HASZNÁLATRA FORDÍTHATJÁK AZ ÁRAMOT, AMÍG NEM VALÓSUL MEG A KORMÁNY ÁLTAL ÍGÉRT HÁLÓZATFEJLESZTÉS – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A rendelet értelmében az igénybejelentés történhet személyesen az ügyfélszolgálatokon és az interneten elérhető űrlapon keresztül is.…
Tovább olvasomNovember 18-án ismét országos sztrájkot tartanak a pedagógusok
Csütörtök reggel több ezer tanár, diák és szülő szervezett élőláncot Budapesten és más városokban (a PDSZ tudomása szerint összesen 65 helyszínen), a nap folyamán pedig sok ezer pedagógus polgári engedetlenség keretein belül nem veszi fel a munkát. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) csütörtök reggel a Margit-híd budai hídfőjénél tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a következő országos sztrájknap november 18-án lesz. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyivője elmondta, november 2-án a közoktatás helyzetéről szóló vitanapot tartanak az Országgyűlésben, amin nagyon sok pedagógus és diák részt vesz majd, november 7-re pedig egyeztetésre hívta a pedagógus sztrájkbizottság képviselőit Maruzsa…
Tovább olvasomIsmét nőtt a munkanélküliek száma
Az elmúlt hónapokban nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon a KSH jelentése szerint. Az év közben látott, 3,3 százalékos rekord alacsony szintről mostanra 3,8 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta, ami várhatóan a következő hónapokban tovább emelkedik – írja a Portfolio. Ahogy írják, ez a harmadik egymást követő hónap, hogy nő a munkanélküliek száma, és a munkanélküliek 3 havi mozgóátlaga 178 ezerre nőtt a néhány hónappal ezelőtti 157 ezres mélypontról, ami szintén több mint 20 ezer fős megugrást jelez. A Portfolio azt írja, a foglalkoztatottak száma július és szeptember között 4 millió 712…
Tovább olvasom150 milliárddal indít gyármentő programot a kormány
A 22-i kormányinfón hangzott el, hogy a kormány gyármentő programot indít. A szerda esti kormányhatározatból kiderül, hogy ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felügyeli majd a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökségen keresztül, mert a kormány „egyetért azzal, hogy az energiaválság által sújtott nagyvállalatok számára hosszú távú versenyképességi előnyt és fennmaradási lehetőséget az energiahatékonysági és az energetikai önellátást támogató beruházások biztosítanak, és azok kormányzati támogatása a nemzetközi versenyben történő helytálláshoz szükséges”. Palkovics László technológiai és ipari miniszternek pedig javaslatokat kell készítenie a cégek által jelzett nehézségek megoldására. A programra Varga Mihály pénzügyminiszternek 150…
Tovább olvasomLassan egy napja kitart néhány ellenzéki képviselő és nem hagyják lezárni a szociális törvény vitáját
A kormány egy közel 30 éve élő törvényt módosítana nagy hirtelenjében éppen egy hatalmas szociális válság kezdetén. Az állam csak végső esetben segítene a rászorulókon, egyébként senki semmire ne számítson. Ezt a változtatást kívánja az LMP és a Párbeszéd. Rétvári és társai eddig csak Gyurcsányozással tudtak válaszolni, érdemben nem. Csütörtök reggel fél 6-kor még mindig felszólalásokkal tartották életben a szerda reggel 9 óta zajló ülést, és így az obstrukciót egyes ellenzéki képviselők. Az LMP parlamenti képviselőcsoportja, valamint a Párbeszéd-frakció vezetője, Tordai Bence, és tagja, Jámbor András az élő közvetítés alapján…
Tovább olvasomEz is rendben? Mészáros Lőrinc balatoni szállodáját a milliárdos gázszerelő gyermekei újíthatták fel – közpénzből
A családon belül maradhattak a legnagyobb részben közpénzből végzett felújítást végzők, ez is óriási százalékban mi fizettük. De miért tennének másképp, ha ez rendre kétharmadot hoz sorozatban a Fidesznek? A Hunguest Hotels Zrt. a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által kiosztott vissza nem térítendő állami támogatást is felhasználva a Fejér-B.Á.L. Zrt.-vel újíttathatta fel a szállodáját Balatonalmádiban. Ez azért érdekes, mert a Hunguest Mészáros Lőrinc, míg a Fejér-B.Á.L. a felcsúti milliárdos gyerekeinek érdekeltsége, így a családi hálón belül maradhattak a közpénzből is finanszírozott felújítás költségei. A szállodacég június 1-én jelentette be, hogy…
Tovább olvasom