Remek: korrupcióval vádolnak egy ügyészt, aki a fideszes Simonka korrupciós ügyében is eljárt

A befolyásos ügyvéd már nem dolgozik akkori munkahelyén és beosztásában. De külön fűszerezi a történetet, hogy ő maga volt az egyik, aki Simonka György ügyében is eljárt. Ez a NER valósága 2022-ben. Korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) egy befolyásos ügyvéd ellen, aki még ügyészként csúszópénzért cserébe adhatott át információkat különböző eljárások érintettjeinek – írja a Magyar Nemzet. Azzal vádolják, hogy amikor a KNYF-nél dolgozott 2016 márciusa és 2020 márciusa között, egy ügyvédjelölttel közreműködve kapcsolatban állt két vállalkozóval, akiknek a kérésére és részére a hatósági informatikai rendszerekből…

Tovább olvasom

Húszezer ember megélhetése: a kormány segíthetne a Dunaferren, de úgy tűnik, egyszerűen nem akar

A többségi tulajdonos orosz és valamiért ebben az ügyben Gulyás miniszter úr felettébb kiemelte, hogy jogsértés nélkül nehéz lenne segítő kezet nyújtani az óriási gondban levő vállalatnak. Ráadásul közel sem a háborúval kezdődtek a Dunaferr gondjai, hanem jóval hamarabb. Itt mégsem láthattunk kormányzati segítséget. Nem tudni, meddig húzható el a Dunaferr agóniája, legújabban egy egymillió dolláros végrehajtást rendelt el vele szemben a Székesfehérvári Törvényszék. Az évek óta zűrös helyzetben lévő gyárkomplexum esetében a konfliktus alapját az orosz többségi és az ukrán kisebbségi tulajdonosok között kell keresni, ugyanakkor mindent összevetve alapvetően a…

Tovább olvasom

A kormány idén 210 milliárd forintot húz ki a lakosság zsebéből, azaz tőlünk

A Fidesz a rezsicsökkentés durva megvágásával 210 milliárd forinttal rövidíti meg a magyar családokat. Így is komoly gondok lesznek a jövő évi költségvetéssel, mert a költségvetés alakulása köszönőviszonyban sincs azzal, amit a törvény előírna. Az ország 2022-es költségvetése megközelítően sem fog úgy alakulni, mint ahogy a költségvetési törvényben le van fektetve – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) októberi, az első félév adatai alapján előrejelzéseket tevő költségvetési jelentéséből. Az eltérés okai egyrészt külsők, a gazdasági folyamatok nagyon nem úgy alakulnak, ahogy a kormány a büdzsé tervezésekor számolt. Ami persze…

Tovább olvasom

Az uniós szankciókra hivatkozva vonnak össze két iskolát

Összevonnak két veszprémi iskolát november 2-től a fűtési szezon végéig – számolt be a Veol.hu. A Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikumot ideiglenesen bezárják, az iskola feladatellátási helye átmenetileg átkerül a Jendrassik-Venesz Technikumba. A Veol értesüléseit egyelőre sem a veszprémi Szakképzési Centrum, sem az érintett intézmények vezetői nem erősítették meg, a lap birtokába jutott, szülőknek küldött tájékoztató levél alapján úgy tűnik, november elejétől valóban összevonják a két iskolát. A Veol szerint a Kréta-rendszer, és osztályfőnökök különböző csatornákon adtak felvilágosítást a szülőknek. A lap információi szerint a közlemény szövegében az Ukrajnában zajló háborús…

Tovább olvasom

GKI: lenne pénz a pedagógusok bérének emelésére

A többi foglalkozáshoz képest különösen szembetűnő a pedagógusbérek hátránya, a fegyveres testületek diplomásaihoz képest például 1,8–2,1-szeres a többlet, de a rendőrségi átlag is 22–42 százalékkal magasabb, mint az alap- és középfokú oktatásban foglalkoztatott diplomások keresete – írja a GKI Gazdaságkutató elemzése alapján a hvg.hu. A különbség nő az életkor szerint (a 30 év alatti rendőrök keresete 24–43 százalékkal haladja meg a pedagógusokét, ami 50 év felett 45–66 százalékra nő). A GKI azt írja, hogy ha a kormányzati javaslat szerint 2025-ig 77 százalékkal emelik a pedagógusok keresetét, akkor az a kormányzati várakozások…

Tovább olvasom

Navracsics szerint lehetnek még újabb követelései az Uniónak a kormány felé

A miniszter szerint az eddigi lépések önmagukban nem tudják visszaszorítani a korrupciót, de a vállalásokat teljesítik velük. Még akkor is újabb követelésekkel állhat elő az EU, ha a magyar kormány mindent teljesít, amit eddig vállalt az uniós kifizetésekért – mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter az InfoRádiónak. A korábban uniós biztosként is dolgozó politikus a lengyel példát hozta fel: Lengyelország aláírta a helyreállítási alapról szóló egyezséget az Európai Bizottsággal, de pénzt mégsem kapott. Navracsics szerint ennek az oka az Európai Parlament nyomásgyakorlása volt, és hasonlóra számít Magyarország esetén is. Ha a kormány teljesíti a…

Tovább olvasom

Fideszes polgármester az ötmilliós jutalmát kritizálóknak: „proli gondolkodású, sutyerák, baloldali, liberális bunkók”

Kiakadt a fideszes városvezető, mert kritizálni merték őt azért, hogy miközben a városban elképesztő méretű megszorításokat vezetett be, ő maga ötmilliós jutalmat markolt fel. Kulturált szavait „liberális újságíróknak” címezte. Talán Kövér László sem teremti le olyan pedellus-stílusban az ellenzéki képviselőket, ahogy azt kedden tette Győr első számú papagájimádója, Dézsi Csaba András. A polgármester láthatóan vérig sértődött azon, hogy egyesek szóvá tették, hogy 5 milliós jutalmat venne fel, miközben megszorításokat vezet be az önkormányzat, legalábbis erre utal, hogy a keddi közgyűlésen hosszan kirohant mindenki ellen, aki kritizálta – akár valóban így volt,…

Tovább olvasom

Álhír: Borkai Zsolt halálhírét keltik már nem először, de szerencsére kutya baja

Azt szokták mondani, hogy akinek a halálhírét keltik, sokáig fog élni. A nemrég még fideszes botrányhős, Borkai Zsolt elvileg egyszer már felakasztotta magát, most pedig Olsson néven halt meg. Az olimpiai bajnok, egykori polgármester szerint ez nagy baromság. Borkai Zsolt illusztrációjával terjedt egy orosz álhír a közösségi médiában, amely azt állította, hogy váratlanul meghalt az a svéd ügyész, egy bizonyos Erik Ollsen vagy Olsen, aki az Északi Áramlat gázvezetéknél történt robbanások kivizsgálását vezette. Az összeesküvés-elmélet szerint az ügyész „elő akart állni az igazsággal” a gázvezeték felrobbantásáról, de mielőtt ezt megtette volna, megcsípte…

Tovább olvasom

Figyelmeztető Volán-sztrájk: ha nem lesz eredménye a bértárgyalásoknak, jön a teljes napos munkabeszüntetés

Kedden lezajlott a kétórás munkabeszüntetés. De ha a munkáltató továbbra sem hajlandó engedni a bérigényeknek, már nem figyelmeztető sztrájk következik, hanem teljes napos. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet tartott kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést kedden, amelynek nyomán 14 és 16 óra között nem jártak az autóbuszaik. A műszakbeszüntetés akár 2600 járatot is érinthetett, de a pontos szám, hogy mennyien vettek részt a megmozdulásban, szerdán derül ki. A dolgozók a korábbi megállapodásuk feletti béremelést akarnak elérni. A MÁV-Volán-csoport 2021-ben 200 ezer forint SZÉP-kártya juttatást fizetett minden munkavállalónak, 2022-ben 10 százalékkal emelte, 2023-ban pedig további 5 százalékkal emelné a…

Tovább olvasom

Nádas Péter: „Orbán nem diktátor, hanem egyszemélyben maga a párt”

Nádas Péter a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjút, melyben arról beszélt, hogy a magyar történelem egy regresszív (visszafelé fejlődő) szakaszba lépett, amely egy demokratikusan megválasztott autokratikus rendszerbe repít vissza minket. Orbán azonban az ő szavaival élve nem diktátor, hanem egyszemélyben maga a párt. Míg korábban az egypártrendszereket szürke eminenciások jellemezték, addig ma a Fideszt érdekkel rendelkező emberek teszik ki. Nádas egy „klánokra és rokonsági viszonyokra épülő rendszerként” jellemezte azt, ami jelenleg Magyarországon uralkodik, amit a lap újságírója a maffiához hasonlított. „Igen – erősítette meg az író –, ez egyfajta kelet-európai maffia, amely…

Tovább olvasom