Késsel rabolt ki egy trafikot egy sátoraljaújhelyi férfi

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság egy 38 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2023. július 13-án 10 óra 30 perc körül bement egy sátoraljaújhelyi dohányboltba, ahol egy késsel megfenyegette az eladót, hogy átadja a pénztárban lévő pénzt. A támadó több mint 100 000 forintot zsákmányolt, majd elmenekült a helyszínről. A bejelentést követően a rendőrök egy óra alatt azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság őrizetbe vett, majd kezdeményezte letartóztatását – tájékoztatta a boon.hu-t a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei…

Tovább olvasom

“Csak a nemzeti dohányboltokban lehessen energiaitalt vásárolni”

Ezt ugyanaz a szervezet javasolja, amelyik kérte az óvodákat és az iskolákat, hogy ne tartsanak farsangot, mert eltereli a figyelmet Jézus kereszthaláláról. A Mandiner írta meg, hogy csak a nemzeti dohányboltokban tenné lehetővé az energiaitalok vásárlását a Fiatal Családosok Klubja. Ez ugyanaz a szervezet, mely nemrégiben arra kérte az óvodákat és iskolákat, hogy ne tartsanak farsangot, mert az eltereli a figyelmet Jézus kereszthaláláról. A szervezet szerint az energiaitalok nagyon károsak a gyermekek egészségére, mégis több iskolai büfében meg lehet őket vásárolni. A Ficsak alapítója, Király Nóra nem túl optimista a kérdésben, mert szerinte nagyon…

Tovább olvasom

Íme az új törvényjavaslat: a dohányboltok mintájára jönnek a “nemzeti tüzépek”

Bizonyára hatékony lesz a szektor újrafelosztása, a trafikoknál is nagyon bejött… már akiknek. A kormány gyakorlatilag a teljes építőipari anyagellátást maga alá akarja gyűrni, és a nemzeti tüzépekkel „udvari beszállítói” hálózatot alakítana ki. Az exportra szánt építőanyagokat szabott árszinten vásárolná fel a kormány, az árukészletből pedig Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel – derül ki a HVG birtokába jutott építészeti törvény javaslatából. A rendelkezések egy sor uniós alapelvvel és az alaptörvénnyel is ütköznek. A Magyar építészetről szóló törvény javaslata három jelenleg hatályos törvényt: az épített környezet alakításáról, a településkép védelméről és…

Tovább olvasom

Trafiktolvajok kerültek rendőrkézre

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik betörtek egy múcsonyi dohányboltba. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 45 éves és egy 48 éves szendrői férfival szemben. A gyanúsítottak 2023. február 8-án a hajnali órákban betörtek egy múcsonyi dohányboltba, ahonnan közel egymillió forint értékben vittek el dohánytermékeket. A bejelentést követően a kazincbarcikai és az edelényi nyomozók rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfiakat. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előterjesztést letartóztatásuk ügyészi indítványozására is – közölte a police.hu.…

Tovább olvasom

Mesteri terv a bolt kirablására, a lebukásnál viszont elképesztő amatőr hiba

Ha egy filmben látnánk ilyet, rögtön azt mondanánk, hogy ez vicc, a valóságban nem történhet ilyen hiba. De történhetett. Két Hajdú-Bihar megyei férfi nem mindennapi módszerrel rabolt ki két balatoni trafikot, majd egy szintén forradalmi megoldással próbáltak elrejtőzni a rendőrök elől, olvasható a Veszprém Megyei Főügyészség közleményében. Először júniusban rabolt ki egy 51 éves férfi és 37 éves társa egy balatoni trafikot, de a klasszikus ablak-, ajtóbetörős módszer helyett a falat bontották le és vittek el négymillió forint értékben dohányárut. Az akció olyan jól sikerült, hogy augusztus 31-én újra leutaztak…

Tovább olvasom