Bár a kormány által meghatározott keretösszeg 10,32 milliárd forint volt, a jelenleg NB II-ben játszó Nyíregyházi Spartacus fociklub új stadionjára kiírt közbeszerzési eljárás végül 13,7 milliárdos ajánlattal zárult sikeresen, írja az Mfor.hu. A beruházás kivitelezésre szeptemberben írták ki a közbeszerzési eljárást, „mely alapján egy UEFA II-es, fedett nézőtérrel rendelkező, 8150 főférőhelyes, pályafűtéssel és automata öntözőberendezéssel ellátott játéktérrel, körben rekortán futópályával rendelkező létesítményt” kell építeni, írja a lap. A munkára három ajánlat érkezett, ezek közül egy lett érvényes. Az, amit a Puskás Aréna építésében is résztvevő Épkar Zrt., és a nyíregyházi székhelyű…
Tovább olvasomKategória: Sport
„Ordít róluk, hogy vagy nem tudnak, vagy nem akarnak együtt focizni” – kemény kritika a Diósgyőr tegnapi veresége tükrében
Az 1910.hu (azaz a DVTK szurkolói honlapja) egyik írója a tegnapi vereséget és annak lehetséges körülményeit összegezte egy bejegyzésben. Tegnap ugyanis a Honvéd ellen játszottak a piros-fehér mezes fiúk és elképesztően csúfos vereséget szenvedtek, az állás a meccs végén 5-1 lett az ellenfél javára. Futball-hidegzuhany következik egyenesen az 1910-től: Ilyen gólokat nem lehet kapni. Mivel ez hosszú hetek óta minden bajnoki után elmondható, tegnap ráadásul 5 gombócot kellett lenyelnünk, megállapítható, hogy ha Geri Gergely nem egy védekezési varázsló-zseni, és tanítja meg Karanékat nulláról legalább a defenzív foci alapjaira, akkor komplett…
Tovább olvasomMészárosék cáfolták, hogy ők vásárolnák meg a DVTK focicsapatát
Leisztinger Tamás kiszáll a diósgyőri labdarúgásból és eladja klubot működtető gazdasági társaságot – tudta meg a Goal.com. A portál úgy tudja, hogy a kiesés ellen küzdő klubnak hamarosan két vállalkozás lehet az új tulajdonosa és egy új főtámogató is érkezik. Az egyik lehetséges új tulajdonos a portál szerint a Mészáros Csoporthoz tartozó Dereszla Borászat lehet, azonban ez nem bizonyult igaznak. Ugyanis a Forbes magazin megkeresésére a Mészáros Csoportot reagált a hírrel kapcsolatban: A kommunikációs igazgatóság azt válaszolta, hogy nem tudják megerősíteni a Goal.com információit. Leisztinger Tamás egyébként tíz évvel ezelőtt vette…
Tovább olvasomÚj tulajdonosi kör kezébe kerülhet a DVTK
A Borsodihir.hu számolt be róla, hogy a Goal.com úgy tudja, a nagyvállalkozóként ismert Leisztinger Tamás kiszáll a diósgyőri labdarúgásból; a kiesés ellen küzdő DVTK-nak hamarosan két vállalkozás lehet az új tulajdonosa és egy világcég érkezhet fő támogatónak – írják. A cikk rámutat arra az interjúra, amelyet a klub közölt az internetes oldalán Sántha Gergely DVTK-elnökkel. – Leisztinger Tamás saját vagyonából tíz év alatt több mint 5 milliárd forintot invesztált a DVTK-ba. Ezen felül az ő, valamint a menedzsment kapcsolatrendszeréből legalább ekkora tao is érkezett a klubhoz. Ez arányait tekintve sokszorosa…
Tovább olvasomA Finnországba igazolt csodakapus Adorján Attila kölcsönben visszatér a Jegesmedvékhez
A válogatott Adorján Attila kölcsönben visszatér a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapatához. A miskolci klub honlapjának hétfői beszámolója emlékeztet, hogy a 24 éves kapus a szezon eddigi részét a Kiekko-Pojat együttesénél töltötte, de a finn bajnokságot a koronavírus-járvány miatt átmenetileg félbeszakították, az újraindulásig pedig ismét a DVTK-ban szerepelhet a válogatott játékos. Azért döntöttem úgy nyáron, hogy Finnországba igazolok, mert ki akartam mozdulni a komfortzónámból és új kihívásokkal akartam szembenézni. Nehéz időszak áll mögöttem, de ezeknek a nehézségeknek hála úgy gondolom, hogy tudtam előrelépni a karrieremben. Az utóbbi hetekben nem voltak mérkőzések Finnországban és a közös…
Tovább olvasomHosszabbításban elszenvedett vereséggel debütált a DVTK új vezetőedzője
Geri Gergely, a DVTK kedden kinevezett vezetőedzője vereséggel mutatkozott be a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a miskolciak a 14. forduló zárómérkőzésén 91. percben kapott góllal 1–0-ra alulmaradtak az MTK vendégeként vasárnap – számolt be a mérkőzésről az Index. A kezdés után nem sokkal máris az MTK irányított, de a fegyelmezett diósgyőri védelemmel szemben csupán egy-két lehetőséget tudott kialakítani, azokat is jobbára szögleteket követően. A DVTK az első félidő elején és hajrájában tudott némi zavart kelteni, attól eltekintve azonban alig vezetett támadást. A második félidő nagyobb része is meddő hazai…
Tovább olvasomKiderült, mi a magyarázata, hogy Orbán felcsúti fociakadémiája újabb, közel 2,5 milliárdot kapott
Kellett hozzá egy friss jogszabály-változtatás is, de minő meglepetés, a felcsútiak ki is használták ezt az idei változást, így ismét remek helyre került a járványhelyzet közepén 2,5 milliárd forintnyi közpénz. A 444.hu kicsit utánakérdezett, míg végül kicsit hosszadalmas úton, de sikerült megtudakolni, hová kerülnek az újabb milliárdok és egyáltalán miért volt rá szükség. (Fotó: Index.hu) Kapaszkodjanak meg valamibe erősen: Orbán Viktor miniszterelnök fociakadémiája egy olyan sportszállóra kapott most 2,4 milliárd forintnyi eltérített adót, vagyis közpénzt, amire 2017 óta eddig már csaknem nyolcmilliárd forintot kapott, és amire jelen állás szerint saját…
Tovább olvasomA magyar válogatott lépett előre a legtöbbet a FIFA világranglistáján
A magyar válogatott a 40. helyen zárja a 2020-as évet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen az egy év alatt legtöbbet javult csapataként szerepel – számolt be róla a Telex. A FIFA honlapja kiemelte: idén a magyaroké a legnagyobb fejlődés, egy év alatt 44 pontot szereztek és ezzel 12 helyet léptek előre. A magyar válogatott 2020-ban nyolc mérkőzése közül csak egyet veszített el (az oroszok győzték le), és kijutott az Európa-bajnokságra, valamint Marco Rossi csapata a Nemzetek Ligájában is sikert ért el azzal, hogy csoportgyőzelemének köszönhetően a sorozat…
Tovább olvasomKapás Boglárka elismerte, komoly betegséggel küzd jó ideje, ezért lett rosszul az országos bajnokságon is
Idén nyáron diagnosztizálták nála a betegséget, de remélte, ez nem befolyásolja majd az eredményeit. Sajnos a hazai megmérettetésen máris befolyásolta. Rosszul lett az országos úszóbajnokságon Kapás Boglárka. A válogatott sportoló saját közösségi oldalán számolt be a betegségéről. „Sziasztok! Ez az év mindenkinek nagyon nehéz, sok akadály gördült elénk, így vagyok ezzel én is. A mai döntő futamot sajnos ki kellett hagynom 200 pillangón, ennek az okáról szeretnek most írni Nektek. Az előfutamban elég biztató időt sikerült úsznom, de ma a rajt előtt nem éreztem jól magam és bár nagyon nehéz…
Tovább olvasomZárolták Maradona örökségét, eddigi vérszívói bajba kerültek
A környezetéből rengetegen a nemrég elhunyt argentin futballzseniből éltek meg, most azonban elapadt a forrás, amely az „ingyenélőknek” havi 36 millió forintnyi összeget jelentett. Maradona halála tragédia az egész argentin nemzetnek, emocionális értelemben mindenképpen, viszont sokkal inkább húsba vágó csapás a sleppjének, amelyhez testvérei, azok családja, a hivatalos és kevésbé hivatalos exfeleségek, a háztartási alkalmazottak, a barátok, haverok és az egyéb élősködők tartoztak. Döbbenetes összegek derültek ki az egyik argentin televízió minapi adásában: Maradona havonta százezer eurót (tízmillió argentin pesót) költött vérszívóira. Most elapadt az apanázs, mert az ügyvédek befagyasztották…
Tovább olvasom