Hosszabbításban elszenvedett vereséggel debütált a DVTK új vezetőedzője

Megosztás

Geri Gergely, a DVTK kedden kinevezett vezetőedzője vereséggel mutatkozott be a labdarúgó OTP Bank Ligában, miután a miskolciak a 14. forduló zárómérkőzésén 91. percben kapott góllal 1–0-ra alulmaradtak az MTK vendégeként vasárnap – számolt be a mérkőzésről az Index.

A kezdés után nem sokkal máris az MTK irányított, de a fegyelmezett diósgyőri védelemmel szemben csupán egy-két lehetőséget tudott kialakítani, azokat is jobbára szögleteket követően. A DVTK az első félidő elején és hajrájában tudott némi zavart kelteni, attól eltekintve azonban alig vezetett támadást.

A második félidő nagyobb része is meddő hazai mezőnyfölényt hozott, Bojan Miovszki ziccerét azonban bravúrral hárította Antal Botond. A diósgyőri kapus a 73. percben is főszerephez jutott, amikor Cseke Benjámin büntetőjét, majd az ismétlésnél Miovszki lövését is védte.

A DVTK néhány kontrából jelentett némi veszélyt, míg a hajrában a cserejátékos Schön Szabolcs hagyott ki újabb nagy hazai helyzetet, amikor a félpályáról indulva már mindenkit kicselezett, de éles szögből csak az oldalhálót találta el. A találkozó végül a 91. percben, Kata Mihály átlövését követően dőlt el.

A sereghajtó Diósgyőr a bajnokságban immár egymást követő négy fordulóban nem tudott pontot szerezni, és hatodik idegenbeli fellépésén a hatodik vereségét szenvedte el.

Index.hu

Kapcsolódó cikkek